Félórát bírtam hallgatni Géczy Gábor előadását egy 2019-es Magfalvás videón. Aztán azzal az ígérettel magammal szemben, hogy majd a műhelyben munka közben meghallgatom a több mint két órás előadását, lefeküdtem.
Majd kíváncsi vagyok milyen megoldásokat ajánl arra, ami volt régen, és ami nincs ma. Mert mondja, hogy ezek a neo spiri cuccok marhaságok, amint ezeket a dolgokat én is többször kifejtettem, valószínű spiri irányban boldogulók megrökönyödésére, de ugyanakkor ezeket a hagyományos, kresztény alapú vallásokat is össze tudnám tömöríteni egy pohár vízbe és megöntöznék vele egy csípő csalánt, hadd száradjon ki tőle, mélyfelekezeti gyökerekbe ragaszkodók megbotránkozására.
Rájöttem, hogy nem járható egyetlen út sem, mert bármit talál ki az ember, legyen az hagyományos, vagy futurista, minden találmányt felülír az emberi önzés.
Többször nekifutottam ezeknek az Anasztázia jellegű öngyilkos merényleteknek az életemben, és radikális önrobbantásomtól mindig a párom türelmes kitartása és esze, meg nem utolsó sorban a pénze mentett meg. A Magyarigen projekt, a Katona projekt, aztán a Déva projekt, ezek számomra olyan közösségi próbálkozások voltak, ahol a régi és a messzetávol megteremti a mát, ami fejben, papíron, elbeszélve szép volt, mindaddig, amíg bele nem ütköztem a konkrét ÖN-ZŐbe.
Rám egyetlen dolgot lehetett mondani, hogy maximalista talibán voltam ezekben a projektekben, de hogy önző, azt nem. Azt sem lehet mondani, hogy nem tartottam ki valamiben. Ezt meredeken elutasítom. Mindig elmentem a végletekig. Addig elmentem, amíg még senki nem merészelt.
Itt van példám az asztalos műhelyemmel, amit vittünk és vittünk, hol szatyorban, hol kamionnal, válságokon, adósságokon át, megragadva minden szelet, minden napsütést, főleg olyan helyzeteket, amivel más már nem akart semmit kezdeni, amit lúzernek látott, megvetett, legyen az régi bútor, bontásból keletkezett anyag, omladozó csarnok, hálátlan piac.
Öregedésemre magamra maradok, mert elfogytak azok az energiaforrásaim, amivel állandóan táplálni tudom az önzést másokban. És mindahányszor elzártam egy csapot, ami a véremet szállította, hirtelen én lettem a geci. Úgyhogy ezekből az anasztáziáskodásokból nekem az jön le, hogy én folyton egy geci vagyok. És ebből a közösségesdiből nekem aztán kurvára elegem lett. Mert minden projektpénzt magam termeltem elő, nem pályázós milliókat baszhattam el. Amikor Géczy Gábor azt mondta, hogy valamikor egy öreget még akkor is tartottak, amég csak egy kukorica csutkát be tudott dobni egy kályhába, vagy csak odaszólni valakinek, megdorgálni, meg ilyesmi, ekkor elnevettem magam keserűen, hogy na ezt rakd be te egy futurista magfalvi anasztáziába. Ahahaaaa!
A családi portáknak, melynek díszes kapu bejárata mögött rendszerint a patakig lenyúlóan, vagy a domb tetején kezdődő erdőkig volt ama egy hektárnyi telek, ami a család életének megteremtette a feltételeit, ez elég volt mindaddig, amíg a nyolc purdé legkisebb járni bíró egyede is arrébb tudott rakni egy cső kukoricát, de mihelyt az tanulni járt az önkéntes tanárhoz, aki akkor pap is volt, az a felcserepedő fiatal a kitagadással kellett szembenézzen. Mert a család idejét önzően csak magába fektette. És végül, a porta új családfeje az lett, miután a csutka dobáló öreg elaludt, amelyik ki tudta túrni a testvéreit az udvarról, illetve az maradhatott közösségi, családtagként, aki alávetette magát az új fejnek. Így történt aztán, hogy ha a nyolc purdéból megmaradt öt, mert hármat elvitt valami kór, az az ötből, különböző természettel, ki maradt, ki elment szerencsét próbálni a városokba, ahol szolgaként más területeken is elkezdhették inaskodásukat. A felmorzsolódásokról nem beszél a nosztalgia statisztika. A háborúban elesett katonákról gyakran ismeretlenként emlékeznek meg, míg az otthon ülő pispekekről név szerint.
Tulajdonképpen ez jelenti a szimbiotikus természetes életmódot, hogy az amelyik erősebben tud kapaszkodni, az fog élni. Ezt tanulja a gazda a természettől, az állatok viselkedéséből, az uborka kapaszkodó technikájától.
Ugyanez az életmód zajlik városon is, csak rafináltabb módon. Mert itt már színház és mozi mutatja a kapaszkodási trükköket, egy magasabb szinten űzött képmutatás és trógerség szimbiotikában.
Az önzés az ősi eleme az embernek, egyik létfeltétele, ez dönti el, hogy bamba őzként fog táplálékul szolgálni a talpraesett farkas komának e vagy sem. Csak az önző embernek hegyesednek a fogai és élesedik az esze. A bamba őz csak álmodozva neszel a fák közt.
A közösségi eszme csak egy filozófiai altétel. Erről ábrándozik az ember, hogy hasznossá válhat egy közösségben, megéli azt az emberi nirvánát testileg is, ami kiteljesíti, egésszé teszi és értelmet ad életének. És ugyanakkor megkapja benne számítását, hogy ha majd kukorica csutkákkal zsonglőrködik, akkor is lesz neki egy barackfa alatt hely hűsölni és méltóan várhatja a frekvenciaugrást.
Mára megtörtént a nagy szellemi ugrás, a fejséget öröklő otthonülő fiú, aki eddig még nem követte a vagyontalan tékozló testvéreit idegen világtájakra, még öregsége előtt ő is fogta hamuba sült pogácsáját és elment északra halpikkelyeket súrolni, otthon hagyván az árverezés előtt álló öreg otthonát, benne csutkákat zabáló öregeivel. És abban reménykedik, hogy legalább lesz miből eltemetnie szüleit. De kétszer meggondolja még, hogy temetésre haza menjen e, mert nem tudni, hogy előtte e vagy utána kell neki 14 napig karanténba zárkózni valahova, ami időszakra nincs kitartása, hisz amit megkeres, azt rendszerint fel is éli. Mert adósságba fogant a múltja, a jelene és valószínű a jövője is. Ugye, még mielőtt bárki blaszfémiát üvölt itt rám, gondolom eddig felfogta, hogy itt önmagamat irónizálom. Az írói képek, azok csak kifejező formák.
Megoldást én nem találok. Talán én is egy sosemvolt ideát követtem az életemben.
Jézus sosem segített konkrétan senkin. Hogy ide-oda szórt egy egy gyógyulást, arra neki nem kellett uzsorásoktól hitelt felvenni, nyolc éven át fizetni kamatait, mert életében egy szakaszában hülye volt és azt hitte közösséget tud teremteni. Nem állt le pozitívkodni a főpappal, hogy mentsék meg a szegényeket, hozzanak létre közösségeket. Jézus egyvonalú megváltást hozott, rémesen hasonlatos a spirituálisok megváltásához: Te és az ÉG. A többieknek adakozz, amint Én: egy kézrátétel ide, egy kézrátétel oda. Helyébe aztán téged drága olajokkal fogják a kurvák hajukkal lábadat mosni, meg úton útfélen etetni majd a fanok. És a kurva pásztorok meg csak ne legeltessenek hatalmas nyájakat, szórják szét őket, és legyenek földönfutók és keresztre feszítettek mint Ő életük legszebb pillanatában. Jézus szerint ez a tökéletesség.
Ez lenne a Jézusos tanítás, ha farizeus szemmel okoskodnánk.
De én mindig azt a következtetést vontam le ezekből, ami nekem feküdt. Ezért, azt reméltem, hogy ahol ketten vagy hárman összegyűlnek a nevében, ott Ő is jelen van és Fejként fogja azt a parányi közösséget vezetni. Ma is nehezen értem meg és fogom fel azt a misztikumot, hogy miként van jelen köztünk, ahol ketten-hárman gyűlünk a nevében, de be kell látnom, hogy mindenikünkkel sajátos és egyedi a kapcsolata, így nem marad más hátra, mint csupán arról számot vetni egymással, amit ma megtehetünk, illetve megteszünk és ki-ki a méltó a munkás a maga bérére alapon megkapja számítását. Aztán holnap kivel, mivel ülünk megint össze a közös asztalhoz, az a holnapi probléma.
Így jutunk a kvantikus szocializációs elméletemhez, ami az adok-kapok alapra épít, elkerülendő a hosszabb távú félreértéseket, elvárásokat, amit az ember egy nagyvonalú percében asztalra tett.
Valószínű Jézus már odaátról tudta, hogy a Te és az Ég kapcsolata hozza meg azt a sajátos és kiegyensúlyozott önmegvalósítást, amivel még földi létedben megéled a szellem és lélek nirvánáját, a szentlélek által, anélkül, hogy felebarátaid irányába bármivel elköteleződj, mert mindenik bassza meg a saját életét, ki mint veti ágyát, úgy aludja álmát.
Ha mindenki puritán életet él, nincs semmije, tehát nem is kell neki osztozkodni. Aztán ha akad egy egy barom birkapásztor, akit fejni lehet, hát istenuccse, minek vót a olyan marha? Ossza szét birkáit és legyen ő is mennyei cérnaszálon függő puritán élősködő. De amint több az új 18 évet betöltő fiatal, mint amennyi a multilevelmarketinges felcsatlakozó, úgy a marha birkapásztorokból sem fogy ki a világ, akiket aztán fejni lehet a sok naplopónak. És tele a Föld égbe néző szellemi atyaságra ráérő puritánnal.
Fogalmam sincs, hogy mi elé néz az ember. Főleg ma, amikor minden arra mutat, hogy függő hídon egyensúlyozunk, a ködtől nem látjuk se a végét, se a szakadék mélységét, azt sem tudjuk ez a híd hová vezet!? Beszélek itt erről a Világjárvány kovid hisztériáról. Egyértelmű, hogy nem a koronavírus itt a vírus és járvány, hanem az amit ez eltakar. Nemcsak a szellemi közösség szűnt meg (ha volt is egyáltalán olyan), hanem a fizikális közösség is megszűnőben van.
Szerintem, ami megbeszélhető, ami vitatható volt, annak az ideje lejárt. Szerintem egy olyan korszakba lépünk, mint egy fajta újjászületésbe. Ez lehet egy laboratóriumi szörny újjászületés, vagy lehet egy új szellemi és lelki műhelyes újjászületés.
Abban a világban élünk, ahol egy Bill Gates, egy Elon Musk egyben maga az ördög, de egyben maga a megváltó. A szilicium völgy szektások megváltóként, a birkapásztorok ördögként nézik. Így van ez a papokkal is, egyesek trógereket látnak bennük, mások a szentatyát. A lesújtó valóság meg annak fog igazat adni, aki a hegyen kiossza az ötezer kenyeret. Haltól eltekinthetünk.
