My agrikultúra...képekben

Virágos kertem. Kertecském. Naponta többször ránézek. Felemel a gondolat, hogy én is hozzájárulhattam életükhöz. Tudom, kicsi semmiség az egész. De nekem nagy dolog. És nem rendelésre készült. Jövőre szétszedhetős melegházat csinálok feléjük, mert az idei kitartó hideg megviselte a sorsukat.
A palánta neveldém. Errefelé nem igazán adják meg a módját ennek, legtöbbször letakarják ezzel azzal. Kigondoltam ezt a kispolgár pukkasztó mini melegházat, hogy legyen megadva a módja ennek. Nem kis munka, rámegy két nap két ilyen cuccra, meg nem kimondottan olcsó. De nekem megvoltak az anyagok, valamit szétszedtem volt és onnan maradt meg.
Ezt a sziklakert féleséget Csabi csinálta. Voltak itt nekem valami köveim, azokat mind raktam egyik helyről a másikra, na végre megkaptuk nekik a helyet. Mindenféle virágokat fogok ültetni belé.
A hátsó kertünk. Csak még nem volt időm ültetni. Némi hagyma és petrezselyem van elültetve. Két rossz vízszivattyúból kell egyet csináljak, hogy a kútból öntözhessek.
Aztán némi aggodalommal vettem harminc pipikét. Kettő kinyuvadt szegény, vakok voltak. De ezek már egy hete szépen gömbölyödnek. Annak a lámpának, mely egyébként egy drága menő lámpa az a története, hogy mikor vettük, a dobozban nem az volt amit akartunk, nem vettük észre csak otthon, mi egy szép kerámiás lámpát akartunk, de aztán a számlás elírta, nem akarták visszacserélni. A házba sem tettük be, mert nem szeretjük az ilyen fémes dolgokat, így a pipiknek jó lesz.

Kaptam tizenöt fürjet olcsóbban, egy bácsi lebénult és eladta az egész állományát. Animal rescue, azt mondta a barátom, nem biztos, hogy megmaradnak, de az állatok kedvéért próbáljuk megmenteni. Mikor hozták, borzasztó büdösek voltak, tépettek, stresszesek, irtózat volt nézni, szagolni őket. De egyébként a nagy fürjtartóknál is így néznek ki a fürjek. Nosza beindult a szpitál, étel ital bőségesen, szalma alájuk. Eltelt egy hét, élnek még, sőt a nyomorukkal együtt még tojni is elkezdtek. Négy tojcsit tojtak. Így már rekordot regisztráltam, 17 tojás. Ha ez így megy, lassan piacot kell keresnem.
Itt vannak a régi fürjeim. Fürjtartó nézte és azt mondta phü phü de jól néznek ki. Szép nagyok, a tollazatuk ép és fényes. Büszke is vagyok rájuk.
Na így néz ki egy fürj lakosztály. Híre sincs az intenzív tartásnak. Van azért benne kompromisszum, de még nem látok más, jobb megoldást. Azt mondták majd ha sok lesz, kényelmetlen lesz kiszedegetni a tojásokat, miért nem csinálom lejtősre, hogy kiguruljon? Azért, mert akkor nem tehetek szalmát és csak a rácson kéne éljenek. Azt nem akarom. A szalmát szeretik, és a bűzt is felszívják. Ha napi ezer tojást kell majd kiszedegetnem, az legyen az én gondom.
Ez megint egy ilyen semmiség találmány. Sokat gondolkodtam, hogy befektetés nélkül milyen akasztót találjak ki a telelő slagjaimnak? Mert szegre akasztva megtörnek tavaszig. A repedt műanyag tál pedig nem fért a kazánba, egy inspirált pillanatban felcsavaroztam a falra és örvendetes slagtartó lett a haszontalanból. Ennek az a tanulsága, hogy valami meg valaki, ha megtalálja a helyét, roppant fontossá tud válni...