Artizán Blues Rádió

Loading ...
Winamp, iTunes Windows Media Player Real Player QuickTime Stream Proxy
A fenti kis ikonok egyikére kattintva lejátszó lista tölthető le. A blog további böngészéséhez új ablak nyitását ajánlom, hogy a rádió zavartalanul tovább működhessen. Köszönöm.

Kórica tanulság


Korosztályom abban a hiszemben ringatja magát, hogy majd a mai generáció másképp csinálja, ők majd egy rendes világot fognak létrehozni. Ennek a hiszemnek a realitás értéke nulla.
Nem azért, mert nem bízom a mai generációban, hanem azért, mert nem teremtettük meg neki az alapokat arra, hogy változtatni tudjanak. Nem arról beszélek, hogy nincs mit egyenek vagy nincs hol lakjanak. Arról beszélek, per példa a romániai politikai helyzet, hogy velejéig korrupt minden, kezdve a legfelsőbb vezetőtől, a legalsóbb állami alkalmazottig, értsd: kapus egy állami intézményben, kasszás az adóhivatalban, stb. Egy szimbiotikus világ, a társadalom elég nagy része, a puszta létezésével fenntartja ezt a korrupt országot.
Sajnos a privát szféra jó nagy szelete is kapcsolódik ehhez a rendszerhez, a megrendelések által. Annyira, hogy nem csak a csúszópénz számít, hanem a családi, baráti kötelék is. Nem arról van szó, hogy ki ad többet vissza, hanem arról, hogy milyen fokú rokon. Az más kérdés, hogy legtöbb ilyen vérszopó vállalkozás már a lehetőségből fakadt, amiről egyértelműen a beavatottak tudtak csak.
Hogy ma valaki elkezd egy vállalkozást a garázsból, és a piacról élve pár éven belül meggazdagszik és zsíros állami megrendelésekhez jut, az hazúgság. Ilyen nincs.
Nem én, hanem nálam merészebb, törtetőbb vállalkozók mondták, hogy rokoni, illetve elvhű kötelék nélkül, nincs az a csúszópénz, amivel bevegyenek a rendszerbe. Sőt, még alvállalkozóként sem lehet bejutni egy ilyen szerződésbe, hisz nehogy azt higgye valaki, hogy ezek a szerződések egyenesen a létrehozó céggel köttetnek meg.
A magamfajta reál (kényszer)vállalkozó, aki elvektől, rendszer mentesen csak a konkrét piacról él, soha a büdös életben nem fog hosszútávú történelmet írni.
A történelem a korrupt államban van. A történelem mindig ezt veszi lajstromba. A többi a hullaisztikus statisztika: meghalt ennyi és ennyi.



Néztem egy videoblogos beszámolóját, egy holland paprika termesztőről, nagyon érdekes volt a dolog megközelítése egy szelfikamerával, mely kendőzetlenül kapta le a pillanatot. A blogos beszélt egy mondat erejéig a több hektár melegház tulajdonosával. Nem az ragadt meg, amit mondott, hanem ahogyan mondta. Egy szempillantás elég volt nekem, felismerni a deja vu érzést. Ahogy nézett a paprikákra, és ahogy körbevitte a tekintetét a melegház üvegfalain. Ott volt szemeiben a történelem. Hogy ezt több száz éve építik, fejlesztik, generációkon keresztül.
Eszembe jutott az andorrai Miguel, a szállodájával, a kempingezőjével, a kis faházakkal, ahogy bérelte a kis fűnyíró traktorkát, fogpiszkálóval a szájában, ahogy pöfékelt a fűnyíróval a párszáz négyzetméteres kempingező telkén. Három millió tiszta euróval a bankbetétjén. Több száz éves pereik vannak ingatlan ügyekben.
Eszembe jutott a Horea születésű, Kolozsvárra költözött Nyikulica bácsi tákolt műhelye, hol máshol, mint a gazdag negyedben, hogy is másként, mint volt párttag? Ennyire aláment 89 után az örökölt korrupció. A központi helyek volt párt aktivistáknak voltak repartizálva (kiosztva), ilyen olyan mű vállalkozásra. Fantáziátlan kávézók, üzletek, amik egyértelműen nem a piacról éltek. Pénzt mostak. A múlt rendszerből átmentették a vagyonokat.
Nyikulica sem tudott volna nélkülünk, az akkori naiv, tejfelszájú, kényszer vállalkozók nélkül létezni, az ő műhelyében történt a rendszer felhígulása, és csak reménykedtünk, hogy lassan kihalnak ezek a volt kommunisták és egy szebb világ épül majd.
Hát nem. Ezeknek a kommunistáknak a gyerekei is szépen tovább vitték a rendszer tradíciót, Cocakóla bannereket húzva a “réztábla a kapu alatt” fölé. Vissza a politikába, vissza az egész korrupt országba.
Nem elég harminc év demokrácia, hogy megváltozzon a világ. Több száz év kell, mint a hollandoknál vagy Andorrában.
Esztelenül, tudatomon kívül, a sors szeszélye folytán, történelmi pont akart lenni ez a csarnokom, a műhellyel. Itt a nulladik pontja a változásnak. Kérdés, hogy érdemes pár generációnak felemésztődni ebben a történet írásban? Hogy pár száz év múlva valamelyik leszármazó fogpiszkálóval a szájában bérelt fűnyírót ketyegtessen az udvaron?
Még így sem hiszem, hogy képesek leszünk változni. Ilyen ez az egész térség. Ez az igazi természete, ez az az életforma, amit kíván magának. Ezt kell megérteni. Nem lehet és talán nem szabad megváltoztatni azt, ami attól ő, ami. Mint a cigányok beillesztése. Hamis hozzáállás. Ők nem akarnak. És valóban nem is szabadna, nem kéne erőltetni őket a változásra. Csupán betartatni velük is a törvényt, mint ahogy velem teszik.
Engem sem lehet megváltoztatni, ezért büntetnek. És fizetek.Nem akarok megváltozni. Inkább fizetek. Ki kérte, hogy itt éljek? Senki. Jöttem mint egy cigány, egy gazdasági migráns és elkezdtem itt a piacot feszegetni. (jó, aztán jöttek a multik, akik rendet teremtettek kis elvi vitáinkban: úgy falhoz vertek, hogy taknyunkkal ragadtunk oda).
Tehetek én egy történelmi terhet a fiam vállaira? Talán érdemesnek találnám, ha látnám azt a potenciálisan háromszáz éves békét az eljövendőre. De nem látom. Csak zűrzavart látok és egy olyan egyértelmű nosztalgikus szándékot, amikor a középkorba kívánják és látják magukat az népek.
Itt az önmentés a cél. Sok sok évre száműzve van a szabadság, a szabad piac. Jobban teszi a fiatalság, ha önmagukba fektetnék az energiájukat, semmint korrupt rendszereket kiszolgálni.
Talán ideig, óráig behülyíthetnék pár fiatalt (mint öntudatlanul meg is tettem), de tapasztaltam, hogy eljön az a kínos perc, amikor szánalmas hazugságok közepette kell elválnunk, nagymama, üknagytata kifogások, hogy éppen miért kell neki németbe menni. Mellesleg ötszörös pénzért. Mert igaz, hogy egy bútort nem tudna restaurálni, talán húsz év bútorozás után igen, de addig nem tud várni. Németben ha szerdán kezd, egy hónapra rá már ötször annyit kap mint nálam. És a munka könnyű, nem kell gondolkodni, adva minden, ropog a környezet, pörögnek a dolgok, ad egy lendületet, amit az én Máté Péteres, öreges hangzású műhelyem nem ad. Ez a való.
Igen, azt is látni kell, hogy Miguel kempingje degeszre van sátrakkal örökké, mert hatalmas a vásárló turizmus. Nincs áfa a termékeken, a vállalkozói adó 4%! Ebben benne van minden! Úgy a francia, mint a spanyol oldalról özönlenek a vásárló turisták. Nem tudom, hogy a holland paprikásnak mi a magyarázata, de tény, hogy konjunktúra része ő is.
Olyan maffiáknak lehetnek ők is a tagjai, amire valaki engem kioktatott, hogy ezek nem maffiák, hanem érdek közösségek. Nehogy már egy gyenge lelkületű asztalosnak adjanak esélyt azért, mert gyenge lelkületű. Dögöljön meg a férgese. És igaz, nem? Ha nem vagyok képes harapni, marni, hízelegni, mit akarok? Hogyan is gondoltam, hogy valamit átadjak, ha se marni, se harapni nem tudom megtanítani az eljövendőt?
Talán nem hiába adta fel Jézus is az ács meszeriát, jobb volt a világban kóricálni, több értelme volt. Vegyük hát a tanulságot.