AC/DC


Azt hiszem lassan szembenézhetek a valósággal. Itt már nem összeesküvésről beszélhetek, hanem valamiről amire azt szokták mondani, hogy SORS. Több van itt, mint holmi emberi butaság, meg nem értés, hozzá nem értés vagy balfaszság.
Általában az én imáim nem úgy hangzanak, hogy Uram intézd el, hogy az áram szolgáltató legyen belátással, hogy nehéz helyzetben vagyok az árammal és kössön engem is a hálózathoz saját villanyórával. Nem. Azért meghagynám az Úrnak azt a diszkréciós jogát, hogy intézkedjen velem ahogy jónak látja. Megtapasztaltam, hogy Ő sokkal messzebb lát, mint mondjuk azok, akiktől az áramot kapom vagy kaptam eddig. Más szinten kombinál az Úr, mint a szomszédaim, akik ugyan keresztények, és éppen azért felnégyelve jobban szeretnének látni, minthogy rendes áron kapjam az áramot.
Lehámozva a dolgok héját, eljutottam az alap igazsághoz, hogy az egész felépített, most már keserűséggel megtelt álmom a mesevilágból jött ki és oda megy vissza.
Három hónapja járom az áram hivatalt, hogy valamilyen formában adjanak áramot, ami csak azt olvassa, amit én használok. Holnap. Hogy holnap kijön az a papír. Három hónapja mind holnap. De ez semmi. Mert hat éve járom ezt a kálváriát. Hat éve ha kidobnak az ajtón, bemegyek az ablakon. Azt mondtam, most már egyenesen Basescuhoz fordulok. Mert a pártja emberei sem tudtak segíteni nekem. Mikor az én áramomról volt szó, mintha az Úr megkövérítette volna az emberek szemeit, megkövesítette volna szíveiket. Nevetségesen lehetetlen helyzetben vagyok. És még nem mondtam el semmit. Mert nem mondhatok el mindent. Miért is nem mondhatok el mindent? Mert vannak nagyobb trógerek, mint az utcai trógerek. Akik nem ököllel rendezik a számlákat, hanem mosolygósan és más eszközökkel.
Nem írok Basescunak. Minek írjak?
Azt mondta nekem bizalmasan valaki, hogy iratkozzam be a román jobboldali pártba, garantálja, hogy lesz áramom. Nem mintha ez nem járta meg az agyamat, mert az ember kétségbeesésében mindenre gondol. De nekem nem ez a stílusom. Nekem az a stílusom, hogy imámban megkérem az Urat, hogy szóljon, mit tegyek? Sokat elmondanak nekem az összefonódó történések, helyzetek. Mostanában kezdtem el azon gondolkodni, hogy netán az egész szitu nem e egy hatalmas füst oszlop, ami vezetni akar valahova? És mi van, ha hagyom magam vezettetni a hatalmas füst oszloppal? Mi van, ha azt mondom november elsejétől: basszátok meg az áramotokat!? És kihúzom a biztosítékot? Mert minden jel arra mutat, hogy nem akar semmiképp összejönni ez az áram dolog. És ami a legérdekesebb az egészben, hogy már a helyzet is úgy áll, hogy talán nincs is igazán szükségem erre az áramra.
Remélem az Úr nem veszi rossz néven, ha még adok egy hetet az emberiségnek. Adok még egy hetet az áram hivatalnak, hogy beszerelhesse a saját áramomat, adok még egy hetet azoknak, akik zsarolva adják nekem jelenleg az áramot, hogy ne fizettessenek ki velem olyan fogyasztást, ami többszöröse az én reális fogyasztásomnak, adok még egy hetet az Úrnak, hogy szíveikben, lelkeikben dolgozzon.
Ha nem, én november elsején kihúzom a biztosítékokat. Uff! Beszéltem.