Kórica taligakerék

Mindig oda tekeredek vissza, hogy ha otthon minden rendben volna, az ember nem kóricálná össze a világot boldogulás reményében. És oda is tekeredek vissza, hogy az ember elégedjen meg azzal ami van és abból ami van hozza ki a legtöbbet, legjobbat. Ha tetszik, legyen ez egy művészeti ágazat, egy verseny önmagammal, mely keresi a legolcsóbb, viszont a minőségibb boldogulást.
Ennek a művészeti megnyilvánulásnak a mintiai ágazat egyetlen hű művelője akár egy folyton kipukkadó taliga kerékben is lát kifejező eszközt az itthon megélt boldogság katarzisnak. Mert mi mindenre jó egy taliga egy asztalos műhelyben, és milyen rossz amikor a kereke kipukkad, hirtelen rájön az ember, hogy mennyire elengedhetetlen dolog ez a taliga.
Egy folyton romló taliga kerék például olyan pánikokat tud kelteni, amire az ember nem tud mindig felkészülni. Mert hogy voltak ezek a hidegek, jobbnak láttam az autókat éjszakára begyömöszölni a kétszáz négyzetméteres garázsba. Reggelente, igaz nem minden reggel, most ne essek túlzásba én sem, de általában reggelente egy ideje hol egy csavart, hol egy anyát, hol egy alátétet találtam a földön. És ez igen elgondolkodtatott meg elkezdtem aggódni, mert hirtelen az jutott eszembe, hogy vajon melyik autóból potyognak ki ezek a csavarok? Mert azért nem éppen jó jel, ha egy autóból csak úgy kezdenek kipotyogni csavarok. Én már csak tudom, mert én nem vagyok képmutató mint az andorrai üzletemberek, akiknek dukál mindeniknek legalább egy old mobil a garázsban lenni, én szó szerint old mobilokkal közlekedem is. A hitelesség kedvéért. S mióta tudom magam, old mobilok mellett tartottam ki mindég. Hiába, én már ilyen öreges ember vagyok.
Csakhogy párhuzamosan illusztráljam ezt az öreges karakánságomat, hát elmentem egyszer valahova a feleségem szolgálati autójával, s láss csudát, nem zúg semmi, nem zörög semmi, fog a fék, minden, hirtelen adott nekem egy ilyen pöffeszkedésre méltó érzést, hogy most én vagyok ama gazdag europolgár s természetesen ilyen jó kocsikkal járok. Elképzeltem egy percre, hogy milyen lenne gazdagnak lenni, nem örökké taliga kerekek gumijait ragasztgatni s ilyenek, hanem irodában dolgozni s hozzák nekem a kávét, én meg okosan papírokat írok alá, isten uccse, a képemből ki lehetne nézni ilyet. Ha egy kicsit meggyúrom a pofámat. Na de nem tart röpke pillanatnál többre ez a transzos állapot, mert egy kanyarban a földön megpillantok valami drótot, és onnantól kezdve bánt a lelkiismeret, hogy ha bezzeg az old mobilommal lettem volna, nem átallottam volna megállni, felvenni azt a drótot. Mert aki old mobilokat gyűjt, csak az tudja milyen hasznos a drót. Méghozzá olyan drót, ami vastagabb is egy picit, de nem is acélos és nem is rozsdás. Eme karakterisztikáit még így röptében is felismertem, és biza volt ott akkora mennyiség, hogy például egy kipufogó csövet jól oda lehet rögzíteni az autó még kiálló részeihez.
Hogy manapság miket nem hullajtanak el ezek a felelőtlen emberek.
Na de kiszállt a fejemből az álmodozás, gondoltam lám csak pár percet van az ember a csábítás hatása alatt, s képes az agyát eldobni.
Mert bántam azt a drótot.
Ilyen kifinomult érzékekkel nézegettem fejcsóválva a garázs betonjára rendszeresen lehulló csavar alkatrészekre, és mindenféle rém gondolatom támad, hogy miszerint a csavarok újszerűek, nehogy a szolgálati autóból potyognának ki dolgok, hogy egy nap mit tudom én, kiessen a váltó például, vagy más. Mert nincs csavarhullás szél nélkül. Vagyis ok nélkül.
De mégis van az életben egy fajta összhang, van egy ilyen, hogy a dolgok egymást kiegészítik, kötődnek a dolgok egymáshoz, egyik a másiknak adja magát. Mert frissen felkelve újév reggelén, abban a majdnem szentséges csendben, miután megraktam a kályhát, azon szomorkodám, hogy a leégett hamut immár mivel hordom ki, ha a taliga kereke ki van pukkadva. S jó lenne megjavítani.
Nosza gondolat tett is követte, leszereltem a kereket, s láss csudát a kihullajtott csavarok pont bepászoltak a taligakerékbe. Mert a taliga kerékből kezdtek el kipotyogni a csavarok. A gumit megragasztottam, a külső gumi belsejébe is ragasztottam egy darab gumit, ahol az acél szál kidugta végét, s az nyiszitelte rendesen a belsőt.
Tehát így a belső értékeink megőrzéséről és ápolásáról.
Most meg hogy van ez a világszerte vitát idéző dolog, hogy biza jól tették azok a terroristák, meg hogy nem tették jól azok a terroristák, eszembe jutott az a dolog, hogy ha otthon minden rendben, az ember nem mind kóricálná össze a világot.
S innen akkor már csak egy lépés, hogy miért ne csinálnánk úgy meg az otthonunkat, hogy ne kelljen kóricálnunk a nagyvilágban?