Jobbos megvilágosodás

Tanulságos nekem ez a kettőnk nézet eltérése, én a tegnap szembesültem ezzel. Egy adott pillanatban Imre szerepében ébredtem fel. 
Megismertem egy 37 éves románnak vélt srácot, egy lakásfelújítás csapatában dolgozik mint festő. Mikor nehézkes magyarságával szólt hozzám, azt hittem kedveskedni akart, az ilyet sosem lehet tudni, hogy iróniából teszik vagy őszintén, kell egy kis társalgás, hogy ez kiderüljön. Ebben az esetben kiderült, hogy örvend a srác, hogy magyarral tud magyarul társalogni. Közben dolgoztunk és beszélgettünk magyarul. Kilenc évig volt Angliában, kérdeztem miért jött haza? Azt mondta: "uram, az nem az én országom, mit csináljak ott? Itthon van a családom, gyermekem, az nem élet úgy, hiába küldöm a pénzt haza." Beszélgetésünk alkalmával kiderült, hogy román felesége van, tulajdonképpen román családból származik, anyai ágon viszont magyar és magyarnak tartja magát. Gyakorlatilag román közegben él, mert bátyja már csak románul beszél. Nézem a zöld trikóját, nagyban virít rajta az erdélyi magyar néppárt logója. A srác neve is román.
Elsőre az volt a reakcióm, hogy román, de jobban megismerve el kellett ismernem, hogy minden látszat és körülmény ellenére a srác magyar és ezt nem is rejti véka alá, viszont jól megvan román közegben.
Azzal a kérdéssel kellett szembesüljek, hogy akkor honnan és meddig magyar valaki?
Ugyanerre a kérdésre kell megfeleljek a magyar kivándorlókkal szemben is, hogy akkor most ők árulók, vagy csak ilyenolyan magyarok?
Szerintem mindannyian át kell ezt gondoljuk és nézzünk egymás szemébe, elvégre mindannyian testvérek vagyunk. Mindaddig amíg valaki magyarnak tartja magát, mindegy milyen körülmények közt él, szerintem hitelt kell neki adni.
Természetes, hogy a srác gyakorlatilag román világban él, de amíg ő igényli magyar mivoltát, nem szabad azt elvenni tőle, hanem támogatni, akkor is, ha vele sírba kerül majd a magyarság ügye.
Úgy váltunk el, hogy tartjuk a kapcsolatot, nekem kell kőműves munka, neki kell asztalos munka. Adok majd neki magyar zenét és könyvet ha elfogadja.
Sajnos sokszor én is lépre mentem ezzel a ki magyarabb dologgal, mentségemre legyen asztalos rangom és ehhez járuló szűk társadalmi világképem. De éreztem, hogy nem ez az útja magyar boldogulásunknak. Annyira törékeny a főleg szórvány magyar életünk, hogy bár jóindulatú, de rosszul irányított segítség több kárt tud tenni köztünk, mint jót.
A srácnak szétbaszhatnám lelki világát, ha elkezdeném mosni és magyarságát silányítanám. Ellenem fordítanám, és semmit nem fogadna el tőlem, sőt köpne egy nagyot, hogy akkor basszam meg a magyarságomat úgy ahogy van. Ő csak képzeletben beszélhet egy Nagy Magyarországról, viszont érdekes módon ő már úgy éli meg a dolgokat, mint a hívő, aki azt hiszi, hogy már a mennyek országa tagja, hisz Jézusban ezt garantáltan megkapta. És ha ebben a túlvilági nagymagyarországi dimenzióról beszélünk, akkor nem szabad hitében megingatni.
Nekem is jó abban álmodozni, hogy ha dekorként ott vannak a hangszereim, akkor én zenész vagyok. Valamilyen formában, ha kezdőként is, amatőrként is, lúzerként is, de zenész bazmeg. És azért kell létrehozzam a talán egyetlen covergyűjteményes albumomat, mert másként ilyen nem lenne. S akkor legyen.
Ami bennünk, erdélyi magyarokban reménykeltő érték lehetne, az pontosan a kitartás, a szeretet, egymáshoz való viszonyulásunk, de ehhez nem szabadna nekünk belemenni a gyűlölet és megkülönböztető spirálba, mely mint örvény a nyomorba dönt.
Ha oda figyelünk egymásra, nem lesz időnk másokkal foglalkozni és csak mi gyarapodunk. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy egymásból ábrándulgassunk ki, mert így is fogyunk, nem kell mesterségesen fogyasszuk egymást.

Nehéz folyton új lappal kezdeni, de lám az élet mindig nyújt egy jobbot, ha odafigyelünk. Nekem ez a srác megvilágosodás volt. És megpróbálok eszerint alakulni.