Tanulságos nekem ez a kettőnk nézet eltérése, én a tegnap szembesültem
ezzel. Egy adott pillanatban Imre szerepében ébredtem fel.
Megismertem egy 37 éves
románnak vélt srácot, egy lakásfelújítás csapatában dolgozik
mint festő. Mikor nehézkes magyarságával szólt hozzám, azt
hittem kedveskedni akart, az ilyet sosem lehet tudni, hogy iróniából
teszik vagy őszintén, kell egy kis társalgás, hogy ez kiderüljön.
Ebben az esetben kiderült, hogy örvend a srác, hogy magyarral tud
magyarul társalogni. Közben dolgoztunk és beszélgettünk
magyarul. Kilenc évig volt Angliában, kérdeztem miért jött haza?
Azt mondta: "uram, az nem az én országom, mit csináljak ott?
Itthon van a családom, gyermekem, az nem élet úgy, hiába küldöm
a pénzt haza." Beszélgetésünk alkalmával kiderült, hogy
román felesége van, tulajdonképpen román családból származik,
anyai ágon viszont magyar és magyarnak tartja magát. Gyakorlatilag
román közegben él, mert bátyja már csak románul beszél. Nézem
a zöld trikóját, nagyban virít rajta az erdélyi magyar néppárt
logója. A srác neve is román.
Elsőre az volt a
reakcióm, hogy román, de jobban megismerve el kellett ismernem,
hogy minden látszat és körülmény ellenére a srác magyar és
ezt nem is rejti véka alá, viszont jól megvan román közegben.
Azzal a kérdéssel
kellett szembesüljek, hogy akkor honnan és meddig magyar valaki?
Ugyanerre a kérdésre
kell megfeleljek a magyar kivándorlókkal szemben is, hogy akkor
most ők árulók, vagy csak ilyenolyan magyarok?
Szerintem mindannyian át
kell ezt gondoljuk és nézzünk egymás szemébe, elvégre
mindannyian testvérek vagyunk. Mindaddig amíg valaki magyarnak
tartja magát, mindegy milyen körülmények közt él, szerintem
hitelt kell neki adni.
Természetes, hogy a srác
gyakorlatilag román világban él, de amíg ő igényli magyar
mivoltát, nem szabad azt elvenni tőle, hanem támogatni, akkor is,
ha vele sírba kerül majd a magyarság ügye.
Úgy váltunk el, hogy
tartjuk a kapcsolatot, nekem kell kőműves munka, neki kell asztalos
munka. Adok majd neki magyar zenét és könyvet ha elfogadja.
Sajnos sokszor én is
lépre mentem ezzel a ki magyarabb dologgal, mentségemre legyen
asztalos rangom és ehhez járuló szűk társadalmi világképem. De
éreztem, hogy nem ez az útja magyar boldogulásunknak. Annyira
törékeny a főleg szórvány magyar életünk, hogy bár jóindulatú,
de rosszul irányított segítség több kárt tud tenni köztünk,
mint jót.
A srácnak szétbaszhatnám
lelki világát, ha elkezdeném mosni és magyarságát silányítanám.
Ellenem fordítanám, és semmit nem fogadna el tőlem, sőt köpne
egy nagyot, hogy akkor basszam meg a magyarságomat úgy ahogy van. Ő
csak képzeletben beszélhet egy Nagy Magyarországról, viszont
érdekes módon ő már úgy éli meg a dolgokat, mint a hívő, aki
azt hiszi, hogy már a mennyek országa tagja, hisz Jézusban ezt
garantáltan megkapta. És ha ebben a túlvilági nagymagyarországi
dimenzióról beszélünk, akkor nem szabad hitében megingatni.
Nekem is jó abban
álmodozni, hogy ha dekorként ott vannak a hangszereim, akkor én
zenész vagyok. Valamilyen formában, ha kezdőként is, amatőrként
is, lúzerként is, de zenész bazmeg. És azért kell létrehozzam a
talán egyetlen covergyűjteményes albumomat, mert másként ilyen
nem lenne. S akkor legyen.
Ami bennünk, erdélyi
magyarokban reménykeltő érték lehetne, az pontosan a kitartás, a
szeretet, egymáshoz való viszonyulásunk, de ehhez nem szabadna
nekünk belemenni a gyűlölet és megkülönböztető spirálba,
mely mint örvény a nyomorba dönt.
Ha oda figyelünk
egymásra, nem lesz időnk másokkal foglalkozni és csak mi
gyarapodunk. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy egymásból
ábrándulgassunk ki, mert így is fogyunk, nem kell mesterségesen
fogyasszuk egymást.
Nehéz folyton új lappal
kezdeni, de lám az élet mindig nyújt egy jobbot, ha odafigyelünk.
Nekem ez a srác megvilágosodás volt. És megpróbálok eszerint
alakulni.
Jó volt olvasni. Értelek! :)
VálaszTörlés