Artizán Blues Rádió

Loading ...
Winamp, iTunes Windows Media Player Real Player QuickTime Stream Proxy
A fenti kis ikonok egyikére kattintva lejátszó lista tölthető le. A blog további böngészéséhez új ablak nyitását ajánlom, hogy a rádió zavartalanul tovább működhessen. Köszönöm.

Elméretezett ajtó

Szereltem egy ajtót a nagy fiúk bentlakásában. A döngetésre előjöttek a nagy fiúk. Na jó, elcsesztem a méretet, kellett egy kicsit véssek. De nem vagyok nagyon hibás. Mert az alap megrendelés úgy szólt, hogy csak ajtólap kell, a régi tokba. Én lemértem az ajtó lapot. Aztán mikor nekifogtam, akkor úgy gondoltam, egye fene, csinálok tokot is neki, mert a régi tokon az új ajtólap sosem szokott rendesen záródni. És akkor visszaszámoltam a lemért ajtólapból a tokot is. Igenám, de arra már nem emlékeztem, hogy a lemért ajtólap nem az eredeti ajtó volt, hanem egy más ajtólapot betákoltak a régi tokba. Na szóval kellett véssek egy kicsit. Nem sokat. Csak vagy három órát. De ez mind mellékes. Benne van a szakmában az ilyen szívás.
Előjöttek a nagyfiúk, mint a reggeli napsütés, frissen és erősen bekölnizve. Üdvözöltek. A valamikori szakiskolás tanítványaim voltak. Micsinálsz Tata? Hát itt né. Ti? Há mi is itt né. Egy darabig nézték a mesterüket, amint kalapál és folyik róla a víz. Közben filóztunk. Hogy láttak egy lépcsőt te Tata, csak a munkadíjért kértek százötven misit. Százötven misit? És miből volt a lépcső? Tőgyből. De úgy ki volt csíszóva te Tata, és oan fényes volt…Hát igen, mondom, én sosem tudtam százötvenért lépcsőt vállalni. Beszélgettünk még egy pár percet arról, hogy hol van a pénz, és hogy egy jó asztalosnak mit kell vállaljon, hogy sok pénzt vasaljon be. Mert mondták a régi tanítványaim, a nagy fiúk: Tata, nem lehet haszon nélkül dolgozni. Nem, nem. Mondtam én is. És sorra kérdeztem őket, ki mit csinál? Hát éppen semmit. Nincs munka. És mi a jövő? Kérdeztem. Húzták a vállukat. Egyik, hogy megy németbe. Hallotta, hogy ott lehet keresni.
Mondtam nekik, fiúk, ha ma akartok enni, akkor szar munkát is bevállaltok. Mint én ezt az ajtót. Mitől rosszabb az én ajtóm a másénál? Mégsem adnak az én ajtómért nyolc misit. Csak négy misit. Hogy ez nem igazság. Nem igazság? Valóban nem igazság. A gyüttment ember kétszeresen kell bizonyítson. És én gyüttment ember vagyok. De ti is gyüttment emberek lesztek, mert nektek sincs otthonotok, városotok. Úgyhogy a szopást alulról kell kezdeni, mert csak alól vannak azok, akiket leszopva az ember valamennyire felemelkedhet. A csúcsra sosem lehet jutni, mert egy gyüttment ember csak akkor juthat a csúcsra, ha sokkal szopósabb, mint a régiek, a nem gyüttment emberek. De hát a szopásnak is megvannak a határai. Mert előbb utóbb a csúcson levőnek kell leszopni. Azt, akiért egy életen át szoptál. A legnagyobb becsvágyban is van egy morális határ. És egyáltalán nem biztos, hogy a legnagyobb nem gyüttment rá van arra szorulva, hogy valaki leszopja. Tehát százötven misis lépcsőket sosem fog egy gyüttment megkaparintani, mert ezek a munkák le vannak foglalva előre. De hogy ha jól dolgozol, mondták az erősen bekölnizett srácok, előbb utóbb felfedeznek. Nem a felfedezés dolga a százötven misis lépcső, mondtam nekik, hanem a szopásé. De hogy marketing, mondták. Mi van a marketinggel? Kérdeztem. Hát egy jó marketing eladja azt a lépcsőt. Igen, de ennek vannak előfeltételei. Hogy mi? Hát az első, hogy ne legyél gyüttment. Miért, mi az, hogy gyüttment? Hát, mondom nekik, ha jön közétek egy új fiú és kéri a legmelegebb szobát, a legjobb ágyat és bömbölteti egész nap a saját zenéjét, ti mit csináltok? Hát az első, hogy megverjük, mondták az erősen bekölnizett nagy fiúk. Ha abból sem tanul, addig verjük, amíg belevési az agyába. És szerintetek mi lenne az ő marketingje, hogy megkapja a legjobb szobát, ágyat? Hogy ilyen nincs, amíg ők ott vannak. De van mégis egy módja ennek, mondtam nekik. Hogy mi? Kérdezték. Hogy elkezd minket leszopni? Azt akarod mondani? Nem. Mondtam. Nem erről van szó. Szopik a túlélő, mint én. De az megelégszik egy akármilyen szobával és ággyal. De aki a csúcsra akar jutni, elmegy a bentlakás főnökéhez és beárul titeket, hogy cigiztek, hogy isztok, hogy csajoztok, hogy pletykáljátok őt, és figyelem, olyanokat is fog mondani, ami nem igaz, de azt meggyőzően. És megkapja a legjobb szobát és legjobb ágyat, és félelmetekben nem veritek meg őt. Na ez az egyetlen marketing.
Csend és lábszag. Meg kölni. Mert erre nincs mit mondjanak. Vagányak ők, de ezt nekik sem veszi be a gyomruk.
Látjátok, mondom nekik, miért csinálom én négy misiért és nem nyolcért az ajtókat? És miért élek úgy, hogy a szopásban is válogatok? Mert azért van nekem is önérzetem. Nem mindent szopok le. Még a közelébe sem megyek a százötven misis lépcsőknek. Hogy miért? Mert ki ad százötven misit egy lépcsőért? Az, aki becsületesen megdolgozott azért a százötvenért? Hogyan lehet ma becsületesen összekaparni százötven misit? Sehogy. Sehogy. Mondták a fiúk is. Tehát, hol van a reális élet? A százötven misis lépcsőknél? Nem, nem ott van.
És még adtam nekik egy leckét a gyüttment túlélési csomagjáról. Látjátok ezt a négy misis ajtót? Látjuk. Ha ez az ajtó nyolc misi lenne, nem lenne itt ajtó. Mert annyit nem adna a megrendelő. De négy misit ad. És itt jövök én a képbe. A gyüttment, akinek a marketingje ezek a négy misis ajtók. Magyarán létrehoztam magamnak egy munkahelyet. Túlélek. Értitek?
Értjük, értjük, mondták. Aztán lassan elszállingóztak. Nem vették ki a vésőt a kezemből. Talán arra gondoltak, hogy ragályos a dolog, és meg szeretnék úszni ezt a gyüttment állapotot cumi nélkül.
Én drukkolok nekik, hátha sikerül. Vajon sikerül?