Szükséges Isten

 (Természetesen Jézust ezentúl is pro bono osztom...)

Elgondoltam, és tovább fejlesztettem egy nemrég megvilágosodásomat, miszerint a földi élettel szembeni remény egyenesen arányos a testi egészséggel. A beteg ember szeretne kimenekülni az életből, nem "reménykedik" sokat kínlódni benne.

Ekkor emígyen fogalmaztam meg a reményhez való viszonyomat: Reménykedem azokért, akik reménykednek (értem itt a fiatalokra), mert az én reményem egyébként már nem evilági.

S akkor a tovább gondolás:

Istennel nem találkozik az ember, amíg nincs rá szüksége.

Mihelyt szüksége van az embernek Istenre, találkozik vele.

S akkor aztán jön rá, hogy eddig mennyire balfasz volt.

Mezteláb klab

 Valószínű nem a magukat túlértékelő írók fogják ellepni irományaikkal a Nuuvella oldalt, de hogy az utóbbi évek egyik legjobb kezdeményezése az kétségen kívül van:

Indul a Nuuvella, az olvasók Netflixe

"Megragadom az alkalmat, hogy a pozitívummal Napra tekintő lelkek nyugalmát esmént felkavarjam, én az írók világát is, mint egyebek világát két sztereotip rendbe sorolom: a legális szentek és a meztelábasok rendjére.

A legális szentek a fizetett írók, papok, akik Jézust pénzért adják, csak a végén elmarad a Júdási akasztófás megvilágosodás, míg a meztelábasok Jézust munka után a blogjaikban ingyen adják, elesvén talán a mennyei kincsektől is eztán, nemcsak a harmincz ezüsttől, dicséret reményére cserélvén örökségüket.

Jó lenne ez a Nuuvella oldal arra, hogy megismerjük közelebbről egymást mint meztelábas írók, mert mind egy helyre gyűltünk, mint legyek a szarra. Elvárásaim nincsenek, minden pozitív csalódásom arra vezetne, hogy sűrű penitenciát gyakorolva fél téglát verjek a mellemre. De ismerve a mindenkori alkotó magasfokú önérzetét, nem fog arra a szintre lealacsonyodni, hogy sors(mezteláb)társai körmöléseit elolvassa, netán csillaggal értékelje.

A meztelábasok nem valami gerinckarakteresebb lények, csupán nincsenek fizetve, de lelkük mélyén áhítoznak a fizetéslistára. Ugyanúgy szarnak a "vetélytársukra a szarban", mint a legális szentek egymás közt. A legális szentek, ha lekerülnek a fizetés listáról, este nem írnak ingyen Jézusról.

A Nuuvella végre felismerte, hogy valamit cselekedni kéne, és egyszerre több légyre rá lehetne csapni. Csak mondom, kérdés, hogy lesz e eléggé lelkes úgy az író, mint az olvasó? Mert túlontúl hozzászoktunk az ingyen tartalomhoz, mint purdé az ingyen ruhához, hogy mosni sem érdemes neki.

Persze, értem én, győzzön a tökösebb, beszállok én is a ringbe, hallám kik akarnak verekedni, apám szokta mondani, hogy ismerd meg ellenfeledet, nem árt tudni mi van a fejében.

A lényeg az, hogy ezentúl nem közlök semmit ingyen én sem, mert ha ingyen is közöltem valamit, csak beletörölte mindenki a szaros cipőjét, anélkül, hogy tudná mit közöltem.

Na további szép napnyugtanézést, megyek oda ahova való vagyok: a meztelábasok fórumára." Írtam eképpen a Nuuvella kapcsán.

Toldás: Mint észre vettétek, mostanság kevesebbet írogatok ide. Ez nem jelenti azt, hogy megállt a tudomány, hanem inkább azt, hogy egy ideje szintet szeretnék lépni.

Már magam is meguntam a folytonos odamondást, ami nem vezet sehova. Azon túl, hogy magamra haragítottam szinte mindenkit, senkit nem érdekelte, hogy gondolataimnak mi lenne az eleje és a vége.

Elmondok egy hatalmas didgot, mert tudom, hogy úgysem fog titeket meghatni.

Pár éve elkezdtem (Frici, azaz Elekes Ferenc vásárhelyi író hatására) Bohumil Hrabal műveit olvasni romány nyelven, mert az került hirtelen a kezeimbe, és számomra megvilágosító ereje volt.

Rájöttem Hrabal varázserejére, hogy csodaszerét nem önti ki egyszerre, hogy azt a föld pora hirtelen felszíjja, hanem cseppenként, hosszan ható gyógyszerként adagolja a történeteiben. Hrabal a legsötétebb igazságokat is kimondatja szereplőivel, de őmaga sosem foglal állást. Bohumil állásfoglalása a kamera mód, mely csak fotóz, amit lát, előhív amit lefotóz, úgy tűnik nem kommentál. Infantilis történetei olyan kódrendszerrel bírnak, hogy csiklandozza az amateur filozófusokat, míg a felületeseket csak megmosolyogtatja.

Így döntöttem el, hogy rátérek én is erre a csepp filozófiára, hogy a muzsiszérumot elvegyítsem a nagy anyagba és azt láthatatlanul, megfoghatatlanul hozzam napvilágra. Ezzel vagyok elfoglalva mostanság, ezért nemigen írok ide, csat tessék-lássék módra.

Továbbra is fájtatom a lábamat, rájöttem, hogy nekem annyi, de ha nem veszem elejét a helyzetem eldurvulásának, nem sokáig fog engem teherként czipelni ez a világ.

Mondtam, hogy kiveszek három havi szabadságot, sikerült megbántani pár kliensemet, lemondván a félszájjal (kicsikart) beígért munkákat, szerencsémre nem vettem fel előleget. Akitől felvettem, annak félholtan is elvégzem becsülettel a munkát, akkor is ha kitépi meglévő hajszálait is a határidő miatt, mert nem akarom, hogy utolsó munkáimat elpancseroljam. De vigasztalódjon, miattam többé nem kell szégyenkeznie.

Szóval nemigazán lett semmi a szabadságból, az önfeledt alkotásból, mert a napi egy-két óra bokalazító munkatempó megint elfajult 4-5 órásra. Így már mindkét lábam testvériesen kezd osztózni a fájdalomban és a zsibbadásban.

Ezerrel folyik Muskóczi angol fordítása, illetve a műintelligens felmondatása a Speechelo applikációval. Végül lemondtam arról, hogy én, vagy bárki más felolvassa angolul Muskóczit, mert az az igazság, hogy ha nem szól jól, senki nem kíváncsi egy erdélyi tájszólású angolra. Profi felolvasó meg méregdrága, egy vese nem elég hozzá, hogy egy Muskóczi füzetet felolvasson, de nem is igazán kaptam olyan hangszínű felolvasót, aki tetszett volna.

A Speechelo meglepően jó, és ha egy kicsit megelőzöm, kiismerem mikor mit érdemes vele kimondatni, egészen jól szól, nem igazán lehet rájönni, hogy robot.

Hogy ez hogy néz ki a mentsük meg a bálnákat szemszögből? Talán egy hetet is agyaltam, vacilláltam, hogy nemcsak távolodom az AI (artificial intelligence) cuccoktól, hanem fejest ugrok bele. De aztán az igény és ajánlat faktor döntésre vitt, mert nagyon akarom a Muskóczit a piacra, és tudom, hogy ha valamit el kell adni, akkor annak fénylenie kell. Elvégre az emberiség az okos szintetizátorokat már rég beengedte életébe, és nem rettenti attól vissza, hogy azáltal dicsőítse Istent.

Mert ha Muskóczi nem töri ki magát az angol piacra, akkor túl sokat nincs igazán mit adnom az emberiségnek, talán ha rá nem állok kender termesztésre.

Magamnak ezt a tanácsot adtam: ha nem akarsz a fészbukk szintű trollok sorába állni, ragadd meg azt amid van, és csinálj abból valami faszát.

Muskóczi, ez az ami az én faszám. Elkezdtem írogatni a muskóczikat, és közben rájöttem, hogy nem is olyan fekete a világ a lehetőségek terén. Csak meg kell találni az utat. Nagyon lassan, de remélem megtalálom azt a hajszálrepedést, ahol a tartalmam beáradhat a világba.

Ha tévedek: hej basszam, de jó volt álmodozni...

Szanaszét muzsiságok

 Írogatok ám, de csak szanaszét. 

Gondolataim is szanaszét, hisz el vagyok veszve a jövőkép és a lábaimba csúszott hátfájás között.

Megosztom néhány elpottyantott gondolatomat, hogy aki ha már eddig eljött velem, ne maradjon le a furcsa muzsiságaimról.

Íme szeszbe illő pottyantásaim:

"Egy akármilyen munka mögött áll valaki. Legtöbben úgy vélik, a munkát pénzen megvehetik anélkül, hogy becsülnék azt a valakit mögüle. Tovább megyek, a meg nem vásárolt munka mögött senki sincs. Így a verssel is, meg a zenével is, meg mindennel is, amit nem vesznek, az nincs."

"Gyermekként imádtam a papírt és ceruzát. Szerettem a művészeteket, de túl sok minden érdekelt is, meg aztán ott volt a nincstelenség, fiatalon bevetettem magam a munkába, mert élni kellett (élni alatt értem, hogy ne éhezzünk és ne vágják le folyton a villanyt). Aztán most, hogy közel negyven év hajtás után lerobbantam és kevesebbet tudok dolgozni, elővettem a papírt és ceruzákat, és folytatom onnan, ahonnan gyermek korom óta abbahagytam. Eljött végre az ideje."

"Jézus története már rég nem létezne, ha nem lenne a Szent Lélek. Jézus mondta is, hogy ne aggódjunk, lesz nekünk szószóló. Semmi értelme keresni és értelmezni Jézust, noha persze szeretnénk kézzel fogható képeket látni Vele. Aki a Szent Lélekkel jár, az mindent megtud, amire szüksége van. Nekünk csak annyi a dolgunk, hogy felismerjük a Lélek hangját. Ez valami olyasmi, mint megtanulni biciklizni: ha megérezted az egyensúlyozást, onnantól kezdve a biciklizés gyerekjáték lesz. A Lélek nem egy bonyolult, bölcsesség, vagy szertartás által megszerzett adottság. A Lélek egy ajándék. El kell fogadni. Ennyi."

"Ilyenkor megragadom az alkalmat, hogy újra és újra előhozzam, miszerint mi a fenének vagyunk mi bloggerek, ha nem vagyunk képesek legalább a magunkfajta fiait feltérképezni, netán felhívások által segítséget szerezni az ilyen embereknek? A hivatásos írókról, akik egész nap ékesszólásukat fényezik Belzebub (a legális egyházak) és Mammon (politika) szolgálatában, mert ők tudvalevő a mindenkori kurvák és latrok (de nem azok akik megelőzik a papokat), róluk nem beszélek. Mert okafogyott őket ide belekeverni. Beszélek magunkról, akik azt tartjuk magunkról, hogy egyenes hátú gerinces fajok vagyunk? Az az igazság, hogy lessük mi is ezeket a legális trógereket és ami lecsöpög asztalukról, nyaljuk mi is mint az éhenkórász és fantáziátlan rühes kutyák, hogy el ne felejtsük az árulás és a telhetetlenség bűzös ondó ízét. Minek ez a sok technika, ha nem vagyunk képesek legalább mi bloggerek közös nevezőre jutni? Nem vagyunk mi sem másak, mint szopói a rendszernek, csak azzal a különbséggel, hogy nem kapunk fizetést érte. Mi vagyunk a marhák... Ez az igazság. (Apropó a Maroknyi Székely halálhírére)"

"A nagyokról megemlékezünk mi, a kicsikről majd megemlékezik Isten... tudod a sok senki, díjtalan parasztról, kőművesről, asztalosról, stb, akik tehetségtelenségükben (par ekszcellence) hajnalban keltek, sokat dolgoztak és életpályájukat a giccs kísérte, mely nem világított semmiféle művészeti esszenciára..."

"Akiket én tanítóimnak, mestereimnek ismertem el az életben, sajnos a mindenkori rendszerek úgymond nem kedveltjei voltak. Egy tanárt tudnék csak megemlíteni a múlt század hetvenes éveiben végzett 5-8 osztályomból, a Kolozsvári Brassai Sámuel líceumból: Kiss Lajost, aki csupán különleges emberi magatartásával és a konkrét, nem őrjöngő magyar nyelv és irodalom szeretetével vezetett rá arra, hogy olvassak, majd később, hogy írjak. Borzasztó szegénységben és elhagyatottságban múlt el e világból. Akkor éreztem rá, hogy az ilyen "mestereket" kell keresnem, ha bármit el akarok érni az életben. Azt a magatartást nagyon megkívántam. Egész életemben három ilyen embert találtam, és azt hiszem szerencsésnek vallhatom magam, ha azt látom, hogy ma gyakorlatilag nincs akit követni. 30 éve asztalos vagyok, első perctől kisiparos magánvállalkozó vagyok, és sajnos nem volt akit követnem azon a pályán, ami addig ismeretlen volt: a talibán kapitalizmusban. Hogy éltem túl ezt a 30 évet, csak én tudom."

"A közösségi fílingben az a nagyszerű, amikor ember embernek a társa, egymást segítik, ki ki a maga lehetőségeivel és tehetségeivel. Ehelyett most robotokkal vesszük magunkat körül, mondván: nem kell viszont szolgáltatnom semmivel, nem tartózom neki semmivel."

"Az Istenfélelmet én úgy értelmezem, hogy féltve szeretni, mint amikor szerelmesek vagyunk és féltjük szerelmünket. Istentől nincs mitől tartani. Értelmetlen Tőle félni. Egy apukától csak akkor félünk, ha veszett vadállat, de Isten nem ilyen. A vallások célja félelmet kelteni Istennel szemben, mintha ellenségünk lenne, Akinek a szeszélyes kegyelméért esdeklünk, mint egy kegyetlen terrorista diktátor előtt. Jézus egyértelműen lebontotta ezeket a sátáni templomokat! Nincs szükség közvetítőre! Az ember el kell döntse, hogy mit akar? Egy vallás kulturális páholyában vásárolni magának jegyet? Vagy meg akarja ismerni Istent? Az előbbinek az útja ismert: tagság és feltétlen hűség. Megismerni Istent csak Jézus által lehetséges. A Biblia bármennyire korrupt emberek terméke, Jézus alap vonásait nem tudja eltakarni. És aki valóban ismerni akarja Jézust, legalább annyira, mint megfelelni egy bármilyen multi cég parancsnokainak, a Szent Lélek majd rávezeti, hogy Lélekben is megismerje. Ez rémesen egyszerű. A vallás egyenlő felesleges és értelmetlen hókuszpókuszokkal. Mindegyik, egy szálig!"

"Az emberi létünk természetét nem tagadhatjuk meg, nem tudjuk felszámolni az aggodalmat, a félelmet, a fóbiát semmilyen csinált pozitív szemlélettel, de szembe nézhetünk vele, gyakorolhatjuk legyőzni őket, mert hosszútávon csak ez visz sikerre. Ha nem, akkor mindig be kell fizessünk mindenféle guruknak, akik újból és újból átvernek.

Igen, minden ember meg kell találja a saját útját, és az a jó hír, hogy megtalálhatja.

Én minden reggel úgy ébredek, hogy minden munkásságomat legszívesebben tűzre tenném, szart se ér semmi, szánalmas, aztán délig megvívom az én angyalharcomat és újból alkotok. Az, hogy az ember eljut egy lebegő flow állapotba és folyton heppi... ez bullshitt. Aztán ha nem így van, akkor én is rosszul tudom..."

Még vannak, de nem akarom hosszú lére ereszteni, meg úgy is híg.