(Természetesen Jézust ezentúl is pro bono osztom...)
Elgondoltam, és tovább fejlesztettem egy nemrég megvilágosodásomat, miszerint a földi élettel szembeni remény egyenesen arányos a testi egészséggel. A beteg ember szeretne kimenekülni az életből, nem "reménykedik" sokat kínlódni benne.
Ekkor emígyen fogalmaztam meg a reményhez való viszonyomat: Reménykedem azokért, akik reménykednek (értem itt a fiatalokra), mert az én reményem egyébként már nem evilági.
S akkor a tovább gondolás:
Istennel nem találkozik az ember, amíg nincs rá szüksége.
Mihelyt szüksége van az embernek Istenre, találkozik vele.
S akkor aztán jön rá, hogy eddig mennyire balfasz volt.
Most ismét migrénem van, ilyenkor én sem reménykedek a földi élettel kapcsolatban, de a túlvilágival sem... csak szűnnék meg a fájdalommal együtt, ezt érzem :(
VálaszTörlés