Artizán Blues Rádió

Loading ...
Winamp, iTunes Windows Media Player Real Player QuickTime Stream Proxy
A fenti kis ikonok egyikére kattintva lejátszó lista tölthető le. A blog további böngészéséhez új ablak nyitását ajánlom, hogy a rádió zavartalanul tovább működhessen. Köszönöm.

Ajtó


Emillel úgy ismerkedtem meg, hogy elkezdtem cintányért vásárolni tőle. Tudvalevő, hogy a cintányér probléma még egy tehetségtelen és reménytelen kezdő dobosnak is hatalmas kihívás. Ezt igazán a nők tudnák megérteni, ha megkérném őket, beszéljenek a táskáikról vagy cipőikről.
Ahány cintányér annyiféle hívogató szirén, és se vége és se hossza a csábító hangjaiknak.
A postás már gyanakvóan hozta nekem a cintányérokat Emiltől, hogy ugyan minek nekem annyi réztányér? Aztán mikor utoljára a Mintiai kocsmában kellett átvennem egy küldeményt, ahol minden kocsmázó szeme láttára kellett átvennem a tányérokat, a részeg földművesek gúnyoltak velem, hogy ha kell hoznak nekem sokkal nagyobb tárcsákat, ha gyűjtőnek álltam be, na azóta futár cégre váltottunk. De volt, hogy egy céges árú szállító srác is közvetített köztünk, mert közben úgy alakult, hogy lassan felvásároltam Emil egész dobkészletét. Hát hogyne, hisz adott hozzá egy Ludwig vintázs pedált, ami se szó se beszéd pont elefánt lábamra volt kitervezve. Az öreg Amati dobcucc sem elvetendő, sokan gúnyolódnak vele, hogy régi gagyi, de én mondom, ez csak értelmezés kérdése, mert anyagban sokkal keményebb mint a kínai Gretsch dobom, melyért újonnan egy szekér pénzt adtam.
Hogy én mégis a Gretschet használom (legalábbis ezelőtt fél évig, mert azóta depi révén rá nem tettem a kezeim), az csupán érzelmi okokból van, mert hozzá kötődik a bakancslistám egyik tétele (nincs oly sok tétel, nem kell aggódni). Az Amati dobcuccnak csináltam egy polcot a dob bunkerem előterébe, melyet direkt a polcért alakítottam ki. Ez a bespájzolt Amati ad nekem egy biztonságos hangulatot, amint a háziasszonynak adhatott valamikor biztonságot egy láda teli liszttel. Ma már se láda liszt, se háziasszony, de van Amati. Jó helyen.
Aztán szó szót hozott, hogy van egy élettársa, aki énekel, verseket ír, meg regényt, ő is ilyen művészlélek, és összehoztak pár számot, fel kéne vegyék.
Én akkoriban ismerkedtem a Focusrite Scarlett hangkártyájával, a Midivel és a Cubaseval, amit azt sem tudtam, hogy mivel eszik.
Mert jó reggel Világ, felébredtem én is harminc éves karakán böjtből, megvonván magamtól mindentől ami zenével kapcsolatos, és néztem mi ez a bundlében kapott Cubase VST? A Hangkártyára is úgy vetemedtem, hogy miután megvettem a dobokat, a Gretschet, nem találtam nekem tetsző zenét, amire doboljak, és vintázs banán agyammal, aki még a vasak világában élt arra gondoltam, hogy veszek egy orgonát, melynek van legalább négy memória sávja, és arra felpötyögtetek valami alapot, kottából, aztán dobolok rá. Ki is kerestem az orgonát, egy Yamaha piaggero-t, és ahhoz adtak egy cédét. Nosza nézem a meg mire kell? Installáltam a nemtommit, és erre azt mondta, hogy ingyen hozzáférést ad nemtom miféle midi fájlokhoz. Mibe kerül, gondoltam, lemásoltam egy midi fájlt. Ennek a Michael Jacksonnal a Billy Jeanjét. Rájöttem, hogy egy usb kártyáról be lehet olvasni a Yamahába. Addig ügyeskedtem, hosszú-hosszú órák tanulmányozása révén, a Yamaha kézikönyvéből, hogy össze tudtam hozni a szintit a midi fájllal és megnyomtam a play gombot. Elkezdett szólni a Billy Jean az orgona tónus készleteivel. Én megrémülten meghökkentem, hogy miféle ördög műve ez?
Aztán elkezdtem olvasgatni erről a midiről, mert rájöttem, hogy az ördög abban lakozik. És kell hozzá hangkártya. Néztem a Scarlett csomagba jött egy mikrofonnal, meg egy fejhallgatóval és egy Cubase nevű akármivel. Azt figyelembe sem vettem... De fúrt a kíváncsiság, hogy mi is lenne az? Nosza dagasztottam a sarat egy ideig, hogy letöltsek e 5 Gigabájt anyagot, amikor a havi wifimnek volt valami 10G havi letöltési fejadagja. De álltam a kihívás elé és beleástam magam egy hatalmas procedúrába, ami azt hiszem egy hétig is eltartott, mire filmek és leírások segítségével installáltam a Cubase nevű virtuális stúdiót.
Hát mit mondjak, amikor először kinyílt nekem a Cubase, azt hittem álmodok.
Kellett egy jó év, amíg megtanultam benne az alap dolgokat, felvenni, visszajátszani, meg keverni.
Eközben zajlott Emillel a cintányér sztori a dobokon át a felvételig.

Felajánlottam, hogy jöjjenek el hozzám, vegyünk fel pár számot. El is jöttek és felvettünk pár számot, de úgy, hogy foggalmam sem volt mit csinálok. Arra rájöttem, hogy a pirosra ne nagyon menjenek rá a jelek, de a többi előttem teljesen káosz volt.
Kézen közt létrejött az első albumuk, aminek nagyon örvendtek, és én is, mert életemben nem csináltam addig.

Közben megbarátkoztunk. És minden ami ezzel jár. Voltam náluk a fiammal is Vásárhelyen, amikor egy helyi Pink Floyd tribut zenekar koncertezett. Jó volt.

Közben elkezdtem én is ezt azt összevásárolni, dob mikrofon szettet, egy nyolc sávos Motu hangkártyát, melynek volt aztán egy kis hibája, de több hónapos fórumozás után azt is megjavítottam, azóta le a kalappal ahogy működik. Elkezdtem a dobolásomat felvenni, és noha teljesen önképző módon és csupán mikor erőm és lelkem engedte, munka után, eljutottam egy „nem rossz” szintre.

Aztán közben Emilék bandát alapítottak, lett dobosuk, basszerosuk és szóló gitárosuk is. Emillel a kísérő gitáron és Olival (Oli Steel) a vokál szektoron összeállt az együttes. Néhány próba után eljöttek és három napos maratonnal felvettünk egy rakás számot. Mivel a dobok miatt külön bunkert építettem, a keverő szobának is külön helyet szántam, ezért lehetett nálam felvételt készíteni.
Ekkor még nem mertem bevállalni a mixet, a keverést, mert noha én midizgetve megcsináltam ugyan az első „cover” albumomat, de a Stonecrops zenét nem éreztem át. Akkor még nem is tudtam, hogy a zenét értelmezni is tudni kell, mint egy CT vagy ultrahang vizsgálatot. De szerencsére megoldották egy másik stúdióban, ahol nem voltak felvevő lehetőségek, lévén az is ilyen bedroom stúdió, viszont több tudással és tapasztalattal. Így lett meg a Stonecrops második albuma.
Akkoriban azt hittem, hogy a busszinesz azzal le is zárja az ablakredőnyeit, de nemrég átalakult a Stonecrops legénysége és lettek új számok is, a lelkesedés hevében, hogy akkor vegyük fel ezt is. Kicsit csodálkoztam, hogy eljönnének újból hozzám, mert az utazás kiadásaiból talán kijött volna ha helyben veszik fel egy jobb stúdióban, de több szempontból engem preferáltak. Azért, mert nem kötelezem őket metronomra, és türelmesen felvesszük ahányszor kell a sávokat, sőt arra is vállalkoztam, hogy részekből is összevarrjuk a feljátszásokat, ha egyből nem jön ki pöpecre.
Azt ugye nem is kell mondjam, hogy pro bonoban fizetnek, azaz chips for free, illetve nekem sem kell fizetni a tapasztalásért, élesben való tanulási lehetőségért.
Nna meglett ez a felvétel is, két nap alatt nyugodtan feljátszodták a dalaikat, közben temérdek sört megittak és éjjel felfújhatós matracokon aludtak a stúdióban. Mert volna a kialakított „Hotel Kalifornija” szállórész, de az fűtetlen.

Ezúttal sem vállaltam a mixelést, mert még mindig nem vagyok kész más zenéjét értelmezni. Viszont párszor nekiestem azért, mindig egy egy picit megvilágosodtam, de éreztem, hogy valami nem áll össze. Nem tudom, hogyan is kéne szóljon? Csak azt tudom, hogy amit csinálok, nem jó.

Mindeközben olyan fél éve kialakult egy másik barátságom is, egy amatőr zenei csoporton keresztül, Borbás Ferivel, ki Íroszágban dolgozik. Úgy ismertem meg, hogy megosztotta zenéjét és nekem nagyon tetszett a stílusa. Talán egyszer rákérdeztem, a keverésével kapcsolatban, mert ráéreztem, hogy ott valami több van a zenéjében, mint sima kütyülés. Erre felhívott telefonon és félórát ecsetelte mit hogyan csinál. Akkor ledöbbentem, hogy valaki csak így vadidegen felhív és ossza az Igét, amit más pénzért sem hajlandó átadni. Sőt, videót is csinált arról, hogy milyen láncot használ a maszteringben és azt hogyan használja, mert közben aztán kiderült, hogy ebben a láncban van a trükkje elásva, annak amit én különösnek hallottam.
Azóta napi szinten osztjuk gondolatainkat és én nagyon örvendek ennek, mert Feri többrétűsége engem is inspirál és dologra serkent. Feri nemcsak tehetséges zenész meg maszteres, hanem imád festeni meg kenyeret, kiflit sütni. Főleg azt értékelem benne, hogy különleges, jó ember.
Most is átküldtem neki pár keverésemet a Stonecrops Ajtó című dalával, hogy véleményezze, és mindannyiszor átvitte a maszteres láncán, hogy halljam a végeredményt. Így tudtam valamennyire visszakövetkeztetni, hogy mit nem csinálok jól. Aztán az éjjel nem tudtam aludni, ennek előzményeképp munka közben meghallgattam pár óra régi, ötvenes évekbeli zenét, hogy hallám nem e esik le nekem azokból valami, és újra kevertem az Ajtó számot.
Ez az utolsó verzió, ez is egy értelmezés. Kíváncsi vagyok, hogy a másik mixes hogyan fogja értelmezni. Állítólag megígérte, hogy küld nekem egy sima, maszterizálatlan mintát. Erre az enyémre Feri azt mondta, hogy szerinte részemről ez a maximum, mert már tele lett vele a fejem és bele vagyok zavarodva. Igaza van, és ezzel le is zárom ezt a fejezetet, elengedem.
Persze ezt a verziómat is átpréselte a vasain, az itt megosztott verzió, ez az általam mixelt, és Feri által maszterolt úgymond végleges termék.

Az alkotási folyamatnak, úgy általában van egy olyan része, ahol az ember nagyon tökéletlennek érzi magát. És ilyenkor ha akad egy barát, aki hisz benned, és segítőkész, úgy megy le a nap, hogy reménykedni mersz reggel felkelni és ha nem más, újból megpróbálni.
Én nagyon remélem, hogy a Stonecropsnak jelentek valamit, ha nem is a keverős tudásommal, de legalább a türelmemmel.
Amikor az ember meg tudja osztani barátok közt a gondolatait, nincs egyedül. Ez azért is jó, mert nem engedheted meg magadnak azt a luxust, hogy csendben eltűnj, mint a kámfor, és úgy tegyél, mintha nem is próbáltál volna semmit. Merni kell szégyenkezni szerintem, mert kisülhet még valami jó is abból a merszből.

Én megfigyelhettem a Stonecrops fejlődését, és megtanultam általuk, hogy a kialakult hangzásért meg kell dolgozni, a tehetség nem hozza magával a mászterpíszt, gyakorolni kell, próbálkozni kell, és esetleg néhány év távlatában fel lehet mutatni valamit.
Az ember bár lehet lúzer amatőr, de minél többet kapál, annál többre megy.
Nekem ez egyértelműen lejön ebből az ekszperianszból is...