A csúcs üzenete

Minden embernek meglehet a hét ördöge. Amik piszkálják egész nap. Cseszik az agyát mindenfélével. Engem is feszt lövöldöznek a hét ördögök. Cseles egy fajzatok ezek az ördögek. Az ember nagyon oda kell figyeljen, hogy ne essen csapdába.
Persze, hogy mi az élet célja, kinek mik az elsőbbségei, azt nagyjából mindenki maga dönti el. Azt mondják, hogy ez a hegymászó fiú, ki két évvel kisebb mint én, ez most hős. Ilyen post mortem hős. Én azt írtam, hogy nincs szükségünk több hősre, idézve Tina Turnert. Azután megbántam, hogy ünneprontásként ezt írtam egy hőst gyászoló közegben. Mert az embereknek kellenek a gyászolnivaló hősök, akikre felnézzenek, hogy mizériás, semmi, emberi halandó életébe a hősnek az álmait átvegye mint lámpást, mely világít valamerre. A sztár ikonok is az emberi frusztráltság kivetítései. De az is lehet, hogy az én frusztráltsági fokom vetíti ki a cinizmusomat a gyászoló tömeg felé.
A hegymászást sosem tudtam megérteni. A fürjtartást igen. Az asztalosságot is, igen. De persze ezek nem hősi tevékenységek, ezek ilyen fotel dolgok, ahonnan az ember kényelmesen írogatja a hülyeségeit. De azért látja Isten füstös lelkem, beleolvastam egy pár cikkbe, hogy miről is szól ez a mostani tragédia? Nem a csúcs felé igyekvő álmot kaptam le róla, hanem egy megnevezés, azok az úgynevezett serpák. A kötélhordó négerek, kiket néha öszvéreknek tekintettek. Akikkel alkudozni lehet mint a piacon, ott a hétezredik méteres magasságban is. Hirtelen az jutott eszembe, hogy talán ott kialakult már egy ilyen turisztikai vonal az csúcsok meghódítása címén, és aki többet fizet, annak több kötél jár. Nem tudom, csak paranoiás lelkem ezt sugallja nekem. Erre rátett egy lapáttal egy ilyen tévés műsor, ahol egy román hegymászó srác elmondja az ő csúcs hódításait és mindig félre beszélt, ahányszor a műsorvezető rákérdett a mászás logisztikai feltételeire. Nekem az az érzésem, hogy ezek a serpák, kötélhordó napszámosok, kik rejtői eleganciával felsétálnak pár száz euróért a csúcs alá, ott ezeknek a csúcshódítóknak felmutatnak, nosza arra, tessék felmászni, de kérem ügyeljenek, mert az út csúszós, aztán ne sokat fotózzanak, mert haza is kell menni. De persze halvány sötét fogalmam sincs valójában mi is lehet ott.
Arra viszont az élet és tapasztalat megtanított, hogy minden csoda valamivel megmagyarázható, és sok bálványozott dolog összeomlott előttem, miután átnézhettem a leplek mögé.
Rajtam ne múljon, ha kell, legyen hős.
Viszont nekem is üzent ez az eset. Nekem is jött egy üzenet a csúcsról. Az az üzenet jött le nekem a csúcsról, hogy eddig jól állom a sarat a hétördöngös harcban. Mert karcolják az agyamat, de valahogy fáradtan, véresen, de felül kerekedem. Este mire beesek az ágyamba, odajön a fiam és azt mondja: apa, még egy ölit kérek...és megölelem a fiamat és megpuszilom a buksiját. Minden este elmondhatom ezek szerint, hogy a csúcs előtt visszafordultam, hogy este adhassak még egy ölit a fiamnak.
Tudom, kispolgári törekvések ezek. Mert mi az a kert? A madarak? A műhely?Mindenki csinálja. Ezt csinálja minden szürke egér.
Lehet. De ha azt nézem, hogy ezelőtt húsz évvel úgy indultunk el, hogy a karika gyűrűket hitelbe vettük és örömünkre mielőtt bementünk az eskető polgármester elé egy patikában vattát is kaptunk, mert akkoriban nagy hiány volt belőle, és hol tartunk ma, azt mondhatjuk, hogy egy kibaszott magas csúcsot másztunk meg. És ha volt is kötélhordó serpákunk is, jól megfizettük őket, ha voltak hitelezőink, jó sok kamatot fizettünk nekik, egyedüli álmunk az, hogy a mostani hitelezőinket is ki tudjuk még életben elégíteni.
Nekem ez jött le ebből a történésből onnan a csúcsról.
Sajnálom a srácot, még jobban a családot, mert nekik kell szembe nézni a hősi halállal elmenő tagjukat.
Ha viszont az ember hősökre vadászna, elég szétnézni a környezetben, a szomszédban, egyedül élő öregekre, kik iszonyatos testi fájdalmakkal küzdenek a mindennapi életért, nélkülözések, megaláztatások közepette. Aki azzal mutat példát, hogy lám a néni kilenc diófa terméséből kitelelt, annak fogalma sincs mit jelent kikapálni a földből a kardvirágok hagymáit és nem darabjáért kérni a piacon három lejt, ahogy a holland virágkereskedés kér, hanem tíz darab hagymáért kér a néni egy lejt. Egy nap a néni megy a piacra velük, a másik nap az apó megy a piacra velük. És a fasz se veszi őket, mert nincsenek fényes papírokba tekerve, nincsenek márkás feliratok rajtuk. Viszont nekem lett hirtelen egy ágyás kardvirágom, mert én biza minden hagymájukat megvettem. Na ezek a hősök az én szememben. Akik így, a maguk módján felveszik a harcot a multikkal szemben: alázattal, türelemmel és szeretettel.
De ezekről a hősökről nem szeretnek írni, megemlékezni, koszorút venni sírjaikra.