Kétezer
tájékán még nem jöttek rá, hogy mindenért konferenciát lehet
csinálni. Például a fordítva kötők nyakkendő konferenciája.
Nem, ez a műfaj akkoriban kezdett honos lenni. Így történt, hogy
mint Forest Gump, jelen lehettem ilyen illusztris jelenlévők
társaságában, mint: Mackó kutya, Lili kutya, Cece (Ciciliku)
macska, Bözsi kéregető és Ángyéluc harangozó ama híres Bod
Péter Ákos konferencián Magyarigenben. Fontos szerepet töltöttem
be ezen a konferencián, hol több száz nagy kaliberű meghívott
ékeskedett politikából, történelemből, magyarságból, lábbal
tapostam az orgona fujtatóját, mely szeleknek aztán a kedves
feleségem a doboz túloldalán száz éve el nem hangzó trillás
értelmezéseket adott.
Míg
a a boltív egyik hajlatában István a mi urunkat dicsőítették, a
boltív másik hajlatában sűrűn emlegettek valami Pistát, hogy de
uraim...ki ez a mindenféle Pista? A cinteremben, melynek semmi köze
a cinhez, viszont a fű frissen volt kaszálva, körbeállva
cigerettáztak az urak, én ugyan vártam a jelet, hogy a tortellinit
mikor lehet odatenni főni, evégből a körnek egy cikkejében
álltam, enyhén hátrafele, ahogy illik, nem messze tőlem a Mackó
kutyával, ki nevére minden bizonnyal rászolgált, mert akkora volt
mint egy mackó, s közösen hallgattuk és bólogattunk a nagy
történelmi disszertáción, ahogy illett. Arra emlékszem, egy öreg
bácsi fontosan rázta az ujjait, mondott valamit a székelyekről,
de az a mondat még ma is a fülemben cseng, hogy „kik ezek a
románok...menjenek ki...”. Azért emlékszem erre tisztán, mert
mihelyt az öreg bácsi ezt kimondta, a Mackó kutya is helyben
hagyta, azt mondta, hogy: „uúúuúúuúúúúú”. Az „u”
betűt ritmikusan egy egy oktávval le-fel énekelte, ez volt neki a
dolgok helyben hagyása, és az igenlés tónusa kifejezte a
véleménye fontosságát. Végig értelmesen hallgatott, de mikor
meghallotta, hogy „menjenek ki...” nagyon helyeselte a dolgot.
Valószínű a kimenniből azt értette, hogy kint a kapun túl a
bőrös van, aki péntekenként beveszi a vágott állatok bőrét és
mindig levág belőlük az ég kutyáinak is.
Minden
esetre Mackó hozzászólása a fontos emberek összeráncolt
homlokait egyszerre kisimította és a hahotázás után fokozottabb
vággyal szívtak bele cigerettájukba egy kis friss levegőt.
Lili
kutyánk, mint a konferencia fő attrakciója, a hírneves emberek
feleségeik kegyeit lopkodta, innen egy simi, onnan egy simi, az
egész konferencia neki egy véget nem érő simi volt. Cece a
Ciciliku volt elégedetlen a helyzettel és ezt úgy találta
helyesnek, hogy egy Bod Péter Ákossal névrokon valami híres
embernek a konferálásába beleszóljon, amikor éppen arról
beszélt, hogy Magyarországon miért nincs ez meg az, felment ez a
Ciciliku a templom karzatába és teljes erejéből protestált:
„miáuuuuú”! Mondanom sem kell, hogy az összeráncolt homlokok
megint kisimultak. Lám néha egy egy rövidebb de határozottabb
vélemény nyilvánítás sok történelmi félreértést letisztáz.
Visszatérve
Mackóra, életében még Kányádi Sándorhoz is volt szerencséje,
ki elmondta nekem is, miért kell megőriznünk magyarságunkat.
Uúuúuúuú...helyeseltem én is, használva Mackó idézetét. De
attól ez a Mackó nagyon megtalálta a hangot más nemzetiségű
emberekkel is, nem tett különbséget köztük, ezért nagyon
szerette a falú, hiába volt hatalmas, nyámnyila természete miatt
nem bántották. Mindenki szerette. Még a mi Lilink is elfogadta,
pedig kutya legyen a mancsain az a kutya, akivel a mi Lilink szóba
állt. De hát érthető, hisz a bőrözésre ez a Mackó tanította
meg a mi Lilinket. És a Cece kedvéért mindkét kutya hűségesen
segédkezett az egérfogásban, persze egy segítség, mely végül
mindig kudarcot vallt, mert igaz az a mondás, elvész a gyerek a sok
bába közt.
Annyi
év után, bennem ezek maradtak meg, azért nevezem azt a
konferenciát Mackó konferenciának, mert noha sok tanult ember
megfordult ott akkor, értelmesebb viselkedést és hozzászólást
azóta sem hallottam ember szájából, mint akkor állattársaim
szájából.
Mindig
is szeretettel fogok rájuk emlékezni.