Az
ember helyét a társadalomban ugyancsak a gazdasági entitása
határozza meg. Hiába szépítjük itt, hogy katarzis, meg ilyenek,
kultúra, vallás s ezekhez hasonlók, az embernek van egy karizmája,
ami meghatározza egy társadalmi közösségben a helyét. Az
embernek van egy láthatatlan aurája, ilyen őt körülvevő,
láthatatlan kozmikus, misztikus hullám egyveleg, mint egy
transzformátor körül ahogy lebegnek a nemtom mik, amik végül is
működtetik s néha idegesítően rezegtetik, nos ez az aura is
képes indukcióba hozni embereket, ha nem más felidegesíteni őket.
Mert
biza van nekem aurám, egy ilyen Leila -féle asszony mondta nekem
évekkel ezelőtt, a fejem fölé nézett és azt mondta nekem, hogy
„maga egy angyal”. Hiszek neki, mert nem kért semmit tőlem. Nem
is magyarázkodott. Tovább ment. Az ilyennek hiszek, ha őrült is.
Ha meg nem, akkor úgyis őrült, mert nem kért semmit tőlem.Csak
azt nem tisztáztuk, hogy miféle angyal vagyok, mert önismeretem
szerint egy bukásra álló angyalféle lehetek. De ennek tisztázása
valószínű nem fért volna bele az ingyenes félórába. Lehet,
hogy ez a Leila utána csalódott volt, hogy nem kezdtem el utána
menni s követni meg tisztáztatni angyalságomat.
Van
így, hogy elszúrják velem a dolgokat. Nagy transzformátor vagyok,
de kevés árammal szolgálok. Nagynak látszom, de valójában kicsi
vagyok.
Ha
megfigyeljük a társadalmi rétegződéseket, valójában nagyon
vastag ceruzákkal vannak körbe rajzolva és körül írva. Nem
nagyon vannak át meg bejárások a szintek közt. Kényelmetlen
harmad fokú találkozások olykor jönnek létre, mikor valakinek
kell valami. Például az eladónak a fogorvos, vagy egyetemi
tanárnak az asztalos. De például az egyetemi tanárnak nagyon
kevés lehetősége van harmadfokúlag szemetessel találkozni.
Állítólag a társadalmi rétegződés úgy emelkedik felfele,
ahogy nő, meg csiszolódik az ember intellektuális entitása, mely
állítólag természetszerűen magával hozza az anyagi gazdagságot
is, mert pénzhez, vagyonhoz ész is kell, meg a hozzá való döntő
és cselekvő erő is.
A
társadalmi rétegződés nem hiába van úgy kitalálva, hogy
szintekként burkok övezik, melyek áthatolhatósága csak
beavatásos szertartásokon keresztül mehetnek végbe. Például
diploma megszerzése. De ez csak egyik feltétele. Mert sok más
feltétele is van még.
Mi
sem bizonyítaná jobban feltevéseimet, mint az, ha egy magasabb
szintű, tanultabb, erősebb karakterű ember egyik napról a másikra
asztalos szeretne lenni. Könnyebb átmenni a tevének a tű fokán,
mint hogy valaki ilyen asztalossá váljék.
Hamvas
Bélából lett malterhordozó, állítólag önként vállalta ezt a
sorsot, minden esetre a mai hívei valahogy szörnyülködve
gondolnak erre a malterhordásra és nem igazán tudják hova tenni,
tiszteljék vagy sajnálják ezért, abban mindenki egyet ért
viszont, hogy a móranátha bodza dolgait nála senki sem írta meg
csodálatosabban. És hogy mégis csak egy álruhás szent volt, az
is bizonyítja, hogy nem átallott belerúgni a falusi giccses
faragóba, amikor ez a bodzanélküli nátha megihlette. Érdekes, a
létrán feltápászkodó inthelligencziáknak vannak ilyen egzotikus
allűrjeik, miszerint a szegénységet felvállalókban valamiféle
szenteket látnak. Lásd Terézanya, dalai láma, budha és elvétve
ez a Jézus. És lehet benne valami, mert ezek üvöltenek aztán a
legjobban, ha a szegénységbe ütköznek. Ezeknek jut aztán eszükbe
az ilyen, hogy egyenlőség, nemzeti katarzis, közösség, isten s
ilyenek. Na de nem annyira fáj ez nekik, hogy a tudatlan
szegénységben élőnek hozzá méltóan nyújtson abból a mennyei
aurájából valamit, mondjuk többet annál a tanácsnál, hogy ha izmos akarsz lenni, akkor gyúrj. És follow your dream. A reality
szegénységben nem katarzisokra van szükség, hanem gazdasági
koncepcióra. Valójában van gazdasági koncepció a szegényekre
nézve, de ez érdekes valamiért nem jó nekik. Valamiért nem
kedvez nekik. Miért nem jó nekik, ha valaki fentről irányítja és
meghatározza a létminimumát? Még egy kicsiszolt intelligenciának
is magas.
Mostanság
igen látom a helyem a társadalomban. Azaz kint. Nem mint
outsider-es futóbolond lóként, hanem mint asztalos. Olyan szépen
helyre rak engem ez a társadalom, szinte organikusan rávezet arra,
te kicsi hülye, neked itt a helyed, csücsülj le, és nem lesz
bántódásod.
Sokáig
nem értettem magam sem, hogy miért nem rittyentek honlapot
munkáimból, mint minden rendesen hazudó vállalkozó asztalos én
is írjam köré munkáimat mindenféle mennyei aurával? Hát
valószínű azért, mert noha dünnyögök itt a pajta végéből,
de valójában nagyon is tudom a helyemet. Nem fogcsikorgatva
csinálom amit csinálok, hanem majdnem örömből.
Az
igaz, hogy mostanság nem igen látszik rajtam a lelkesedés, mert
súroltam a kiégés határát. De helyre jövök, helyre kerülök.
Segít
rajtam az is, hogy megmondják: így illeszd. Valamikor rám bízták.
De ma részletesen megmondják. És rájöttem, igazuk van. A
társadalom krémje jobban tudja mi a jó. Ha azt mondja így illeszd
össze, mert így néz ki jobban, biztos igaza van. Mert neki
rafinálódott az intelligenciája, nem nekem.
Én
vagyok a jó csapoló. Honlapot ha csinálok, csapokat kell
feltegyek. Rendelésre csapolok. Hogy jól nézzen ki. Menő legyen.
A csapolás.
Ez
az én helyem. Ez az én sorsom. Ebben fakking jó vagyok.