A helyem

Az ember helyét a társadalomban ugyancsak a gazdasági entitása határozza meg. Hiába szépítjük itt, hogy katarzis, meg ilyenek, kultúra, vallás s ezekhez hasonlók, az embernek van egy karizmája, ami meghatározza egy társadalmi közösségben a helyét. Az embernek van egy láthatatlan aurája, ilyen őt körülvevő, láthatatlan kozmikus, misztikus hullám egyveleg, mint egy transzformátor körül ahogy lebegnek a nemtom mik, amik végül is működtetik s néha idegesítően rezegtetik, nos ez az aura is képes indukcióba hozni embereket, ha nem más felidegesíteni őket.
Mert biza van nekem aurám, egy ilyen Leila -féle asszony mondta nekem évekkel ezelőtt, a fejem fölé nézett és azt mondta nekem, hogy „maga egy angyal”. Hiszek neki, mert nem kért semmit tőlem. Nem is magyarázkodott. Tovább ment. Az ilyennek hiszek, ha őrült is. Ha meg nem, akkor úgyis őrült, mert nem kért semmit tőlem.Csak azt nem tisztáztuk, hogy miféle angyal vagyok, mert önismeretem szerint egy bukásra álló angyalféle lehetek. De ennek tisztázása valószínű nem fért volna bele az ingyenes félórába. Lehet, hogy ez a Leila utána csalódott volt, hogy nem kezdtem el utána menni s követni meg tisztáztatni angyalságomat.
Van így, hogy elszúrják velem a dolgokat. Nagy transzformátor vagyok, de kevés árammal szolgálok. Nagynak látszom, de valójában kicsi vagyok.
Ha megfigyeljük a társadalmi rétegződéseket, valójában nagyon vastag ceruzákkal vannak körbe rajzolva és körül írva. Nem nagyon vannak át meg bejárások a szintek közt. Kényelmetlen harmad fokú találkozások olykor jönnek létre, mikor valakinek kell valami. Például az eladónak a fogorvos, vagy egyetemi tanárnak az asztalos. De például az egyetemi tanárnak nagyon kevés lehetősége van harmadfokúlag szemetessel találkozni. Állítólag a társadalmi rétegződés úgy emelkedik felfele, ahogy nő, meg csiszolódik az ember intellektuális entitása, mely állítólag természetszerűen magával hozza az anyagi gazdagságot is, mert pénzhez, vagyonhoz ész is kell, meg a hozzá való döntő és cselekvő erő is.
A társadalmi rétegződés nem hiába van úgy kitalálva, hogy szintekként burkok övezik, melyek áthatolhatósága csak beavatásos szertartásokon keresztül mehetnek végbe. Például diploma megszerzése. De ez csak egyik feltétele. Mert sok más feltétele is van még.
Mi sem bizonyítaná jobban feltevéseimet, mint az, ha egy magasabb szintű, tanultabb, erősebb karakterű ember egyik napról a másikra asztalos szeretne lenni. Könnyebb átmenni a tevének a tű fokán, mint hogy valaki ilyen asztalossá váljék.
Hamvas Bélából lett malterhordozó, állítólag önként vállalta ezt a sorsot, minden esetre a mai hívei valahogy szörnyülködve gondolnak erre a malterhordásra és nem igazán tudják hova tenni, tiszteljék vagy sajnálják ezért, abban mindenki egyet ért viszont, hogy a móranátha bodza dolgait nála senki sem írta meg csodálatosabban. És hogy mégis csak egy álruhás szent volt, az is bizonyítja, hogy nem átallott belerúgni a falusi giccses faragóba, amikor ez a bodzanélküli nátha megihlette. Érdekes, a létrán feltápászkodó inthelligencziáknak vannak ilyen egzotikus allűrjeik, miszerint a szegénységet felvállalókban valamiféle szenteket látnak. Lásd Terézanya, dalai láma, budha és elvétve ez a Jézus. És lehet benne valami, mert ezek üvöltenek aztán a legjobban, ha a szegénységbe ütköznek. Ezeknek jut aztán eszükbe az ilyen, hogy egyenlőség, nemzeti katarzis, közösség, isten s ilyenek. Na de nem annyira fáj ez nekik, hogy a tudatlan szegénységben élőnek hozzá méltóan nyújtson abból a mennyei aurájából valamit, mondjuk többet annál a tanácsnál, hogy ha izmos akarsz lenni, akkor gyúrj. És follow your dream. A reality szegénységben nem katarzisokra van szükség, hanem gazdasági koncepcióra. Valójában van gazdasági koncepció a szegényekre nézve, de ez érdekes valamiért nem jó nekik. Valamiért nem kedvez nekik. Miért nem jó nekik, ha valaki fentről irányítja és meghatározza a létminimumát? Még egy kicsiszolt intelligenciának is magas.

Mostanság igen látom a helyem a társadalomban. Azaz kint. Nem mint outsider-es futóbolond lóként, hanem mint asztalos. Olyan szépen helyre rak engem ez a társadalom, szinte organikusan rávezet arra, te kicsi hülye, neked itt a helyed, csücsülj le, és nem lesz bántódásod.
Sokáig nem értettem magam sem, hogy miért nem rittyentek honlapot munkáimból, mint minden rendesen hazudó vállalkozó asztalos én is írjam köré munkáimat mindenféle mennyei aurával? Hát valószínű azért, mert noha dünnyögök itt a pajta végéből, de valójában nagyon is tudom a helyemet. Nem fogcsikorgatva csinálom amit csinálok, hanem majdnem örömből.
Az igaz, hogy mostanság nem igen látszik rajtam a lelkesedés, mert súroltam a kiégés határát. De helyre jövök, helyre kerülök.
Segít rajtam az is, hogy megmondják: így illeszd. Valamikor rám bízták. De ma részletesen megmondják. És rájöttem, igazuk van. A társadalom krémje jobban tudja mi a jó. Ha azt mondja így illeszd össze, mert így néz ki jobban, biztos igaza van. Mert neki rafinálódott az intelligenciája, nem nekem.
Én vagyok a jó csapoló. Honlapot ha csinálok, csapokat kell feltegyek. Rendelésre csapolok. Hogy jól nézzen ki. Menő legyen. A csapolás.
Ez az én helyem. Ez az én sorsom. Ebben fakking jó vagyok.