Még
ilyen pályán kívüli ló sem vagyok,
mely
se nem szép se erős,de futna,
Nem
tudom mi vagyok, tán tökfilkó,
de
ha nem más, biztos dinyiló.
Átszervezem
a gépeket a műhelyben,
fontoskodva
számolok és elemzek,
mely
kábelt kel toldani,
melyet
pedig levágni.
Nézem
itt az asztalost, szidom mint
a
bokrot, hogy nemzeti ünnep napján,
dolgozni
akar, bezzeg szentek napjain
szakadhat
az ég, ő nem dolgozik.
Bekerült
a spirálba, látom én,
hol
örvény s hideg rabul ejt,
új
munkával régit átad, kérdi hol
ennek
a vége, mondom neki: sehol.
Látom
Zsiku kérdőn néz, minek
most
e felhajtás, hogy gépeket rendezek,
kábeleket
újrahúzok, miért nem jó
ahogy
volt, csináltam magamnak dolgot.
Mondja
Zsiku, egyszer fűtést átszerveztem,
most
a gépeket, áramszerelést átrakom,
miért
éppen most és mi értelme? Amit pedig
nem
tud, hogy hátravannak még a fürjek.
Lehűlt
az idő, s jöttek Zsikuék, hogy
mint
a malackában, csak a feneküket ha
beengedem,
ragasztván ne fázzanak,
mondom
ej te Zsiku, lám ez az értelme.
Mert
átrakom a gépeket, s a fűtött gépház
lesz
a szerelőtök, hogy ne mind kérezzetek
saját
szerelőmbe, mert szemeteltek s cigiztek
rendet
nem ismertek, én azt nem szeretem.
De
hogy akkor fázni fog a gépész,
nem
fog te hitetlen, mert azért szereltem
a
fűtést, hogy a kandallót majd átteszem
a
seggetek a hidegtől oda ne ragadjon.
Beszereltem
a kandallót, alakítom az áramot,
Lassan
minden gépet átviszek, mindenkinek
meglesz
a helye, nekem is a csendes zúg,
ahol
zenét hallgatva alkothatok.
A
szárítónak váza megvan, igaz fűtést alája nem
szereltem,
majd ha lesz mit szárítanom esetleg.
Addig
is hogy a meleg kárba ne vesszen,
megmaradt
fáimból építettem rakást.
Mint
egy újjászületés nézem az egészet,
kiseprem
a házat, szellőztetek, jó levegőt
akarok,
s várom közben jöjjön az ihlet,
lebegő
lelkem valahol még földre szállhat.
Az
eddigi út nem volt hibás, csak a szelek
irányát
váltották a szélkakasnak, nyikorogván:
új
világba új utakat keress, várj nyugodtan
ne
keseregj, addig is amit lehet: tedd meg.