Túl sok sötét bennem...

Lenyuvadtam itt egy napra. Két napja borzasztó fáradság uralkodott felettem. Aztán éjszaka hasmenés, hidegrázás, úgy éreztem nyolc lábam van s mind a hét kezem fáj hogy csak halálosan nyögni tudtam. Csak az járt az eszemben, ha előbb utóbb kinyuvadok, ki a faszt foglalkozik a tűzzel? Villanykályhát kéne szereljek mindenhova, legalább amíg eladnak mindent szeretteim, ne fázzanak. Mert azokat az ágasbogas fűtőrendszereket az isten se tudja kibogozni, amit hátrahagyok.
Haláltusámban itt azon agyaltam, nehéz lett volna nekem azt mondani, hogy igen, Jézus megváltott? Mibe került volna? Mert ha megváltott, miért nehéz azt elfogadni? Rögtön a jó attilabácsi lettem volna, és adakozó kedvemet is elfogadták volna...mert hobbys nép ez a hívő sereg, nekik hívő kell, nem mentalista. Szentimentalista.
Aztán délben mégis elhoztam a fiam az iskolából. Nyelvem kilógott, fejem ablaknak dőlve, gondoltam így mennek az eszetlen sofőrök. Estére nem bírtam és lementem a műhelybe, reszketve összeraktam a rendőr boltíves faszom kerítését. Miért akar minden rendőr boltíves kerítést a kutyák udvarára is? És pont péntek reggelre? Fix?
Péntek reggelre már nem voltam biztos korai halálomban. Elmentem méretezni. Hazaérve ágynak estem. Nyolchúszkor majdnem aléltan. Nyolc negyvenkor kinyitom a csipám, nem fáj semmim. Az első gondolatom az volt, hogy miért nem írok többet? Mit fogok csinálni azon időimben, amikor nem leszek képes lécet kalapálni, de dögleni sem tudok? Mert sosem tudtam egyvégben több mint öt órát dögleni.
Ja persze, eszembe jutott, mert senki nem szereti, hogy feszt kritizálok. Pedig bennem a világ szép. Nézd a kertem. A munkám. A házam. Írásban kiköpöm a rosszat. Jézus szerint ez bűn. Így vagyok javíthatatlan, elveszett bűnös. Unom a jót leírni. A szépet. Minek? Mindenki a jóról áradozik. A szeplőtlen fehérségről álmodozik. Én úgyse tudnám romantizálni a shittet.
A genny apostola maradok. És ha muszáj lesz időt töltenem, a rosszat fogom kiírni. Cikacikk.
De nem vagyok hibás. Az olvasóban nincs humorérzék. Nem tudja kihámozni a szemétből az aranyat.
Pedig én mindig a gonosztól tanultam, hogyan ne legyek olyan. Miért nem lehet az én sötétségemből a világosságot kitanulni?
Valahogy úgy vagyok én is mint ezek a rockerek. Összeráncolt szemöldökkel, kemény pofával, szegecses ruhában kiáltom: gyújtsatok lámpásokat!
Új gyakorlatstílust kísérletezek a hét köznapjaira. Mivel a dobstúdió mellett öltözöm át a műhelyi felszerelésre, nem többet, 3-5 percet üssek semmiféle céllal. Ami jön. Érdekes projekt. A bugyi projekt. Olyan mint egy ötperces fejmasszázs...