CinExit


Ahhoz képest, hogy kínnal, bajjal indult a hetem, most a végére azért meg lehetnék elégedve magammal.
A tévés retro szekrény folytatása egy régebbi
munkámnak
Megcsináltam Katinak a retros szekrényét: alól három fiók, felül az a polcos a tévével, rádióval. Még van egy kis akasztós szekrényke, azt elfelejtettem lefényképezni.
Éééés, egy régi emeletes ágy oldalból kivágtam egy egyszerű ágynak a láb és fej támláit, gépileg le is csiszoltam őket, majd ha lekenem valami barnás páccal, senki nem mondja meg, hogy nem zsírúj anyagból van. Azok a fütyfürüttyök nem valami ezo vagy intellektuális vonalon születtek, hanem valami irdatlan, kitört göcsöket vágtam ki általuk. Hibából erényt faragtam. A klienssel tisztáztam, hogy régi ágyat módosítok, hogy ne legyen drága. De ha engem kérdez valaki... ha lecsiszolom a régi lakkot, mi baja lehet? Semmi!
Meglepődve látom pénteken, hogy a kis polcnak is kivágtam, lecsiszoltam az anyagát, le is kentem türkizzel, már csak össze kell csavarozni. Szóval az is meglett. No meg szivarfából is összeragasztottam két lapot. Egy 250x40 centis fenyő lapot, ezek alap anyaga ilyen 2-3 centis maradékok, amik a kerítéses srác betonoszlop sablonkészítéséből maradtak meg. A másik bükk laphoz, mely 100x30 centis, még a Tordai lépcsőanyagokból maradtak meg a lécek. Ezek a „szivarfa” alapanyagú lapok majd a saját projektjeimhez fognak kelleni a stúdióban.
Most ezzel úgy voltam, mint valamikor az osztálytársaim, mikor kérdeztem tőlük, hogy tanultak e a dolgozatra? Nagy együttérzően azt válaszolták, hogy: semmit! Aztán kaszálták a nagy tízeseket. Tehát tanultak. Én meg persze a nagy négyeseket. Na... én is ilyen meg olyan beteg vagyok, aztán lám csak összehoztam egy nyolcast.
De kurvára megszenvedve hoztam ezt ki. Őszintén megmondom. Főleg a hétfő-kedd volt gyalázatos.
Nem is mentem vérvételre csak csütörtök reggel, hogy csillapodjon még a cukrom, mert jelei voltak, hogy visszafogta magát. Ahogy eltűnt a stresszpánik, a cukor is visszalépett valamennyit. Az eredmények sem kimondottan rosszak. Feleségem szerint, bárkinek megmutatná szakmabelinek, azt mondaná: mit akarsz? Cukorbetegnek ezek jó eredmények. Kicsit nagy a rossz zsír, kicsi a jó zsír, a cukor is na... 126 (7)... nem a világ vége, főleg reggel éhomra... Jövő pénteken hivatalos vagyok Kolozsvárra a szív doktorhoz egy alapos kivizsgálásra, mert az még nem volt sosem. Olyan rendes. Mert ilyen olyan gépre rákötöttek, meg az orvos megnézte, megtapogatta a lábomat, mosolygott és azt mondta, fogyjak le. De látszott, hogy kényszeredve foglalkozott velem. Pedig magánorvosnál voltam. Ez a kolozsvári magán orvosnő állítólag profi. Meg olyan erő tesztet is elvégeztet velem, lássuk a fáradás honnan jön. Erre kellett a vérkép.
Ez és még egy tüdő vizsgálat kell majd, hogy aztán a teljes kivizsgálás szett meglegyen.
Eddig szerencsémre túl nagy bajokat sehol nem találtak, csupán úgy vagyok valószínű, mint a rozoga 26 éves autóm: lehurbolt. Itt-ott nyöszörög, de még mejen azért.

Rákapcsoltam egy Jean Michel Jarre netes rádióra és egész nap azt hallgatom, meg vételezem. Hatalmas alkotói válságban vagyok zeneileg, nem akarom teljesen elveszteni a bizalmamat magam iránt, ezért azt hiszem kikeverek egy teljes Jean Michel Jarre albumot a saját kedvemre. Mindegy, hogy kinek mi ehhez a filója. Ha egy Rieunek szabad átdolgozni, miért ne egy asztalosnak is?
Itt nem arról van szó, hogy valamit alkotok a zenei piactérre, hanem tanulmányozom a nagyok gondolatát, próbálom megérteni, esetleg átfogalmazni, de ezt csak úgy alázatosan, a belső szobámban. Hátha megnyílik bennem is valami ablak...
Attól nem kell félni, hogy ha kikerül a kibertérre majd befut bármi is, mert ha egy megosztó felületen nem fizetsz, az oldalad elrejtve marad, még véletlenül sem talál rá senki, hacsak nem keres valamilyen pontos szálon végig. Én főleg azért teszem közzé a Soundcloudon, hogy onnan be tudjam linkelni a blogomra. De nem osztom semmiféle csoportban, mert nem vagyok kíváncsi a véleményekre.
Az alkotás olyan, hogy valakinek vagy tetszik, vagy nem. Mond neki valami vagy se. Ezt Feritől tanultam...
Mire tudna véleményt mondani bárki? Hogy miért használok egy hangszínt? Vagy lehetne a kick ütősebb? Semmi értelme, mert ezt magamnak csinálom, nem a nagyérdeműnek.
Néha újra hallgatom a régi remix albumomat, és azon csodálkozom, hogy mennyire bölcs és tisztánlátó voltam akkor, amikor kevertem. Most is tetszik nekem, és szerintem ez a jó ebben, hogy ugyanúgy látom és hiszem. Tehát számomra jó.
Azt mondta Arnold a Schwarczenegger, hogy: „follow you dream”... ne a másét. Nos, ezt teljes bedobással followolom.

CinExit határlezárás
Ami még kényszerűségből a héten belefért, az a „CinExit” mozgalom. Meguntam az egereket a műhelyemből. Lezártam a hátsó ajtót, mert annak nem volt küszöbe. Tettem küszöböt. Nem volt, mert azon keresztül vittem szekereken az anyagokat gyalulni a gyalugéphez, mely kissé hátul van. Mégis volt egér. Felfedeztem egy rég betemetett kanális lyukat, mely felületesen volt becementezve, kitörtem jobban és vastagabb cementet öntöttem bele. Ma látom, hogy vannak friss egér nyomok. Ezek szerint valahol még van lyuk. De ennek kinyomozása a jövő hétre marad.

Cinnyomok!!!!
Lelkem pátyolására a Jarre zene felváltására letöltöttem pár Cseri Kálmán prédikációt. „Jézussal egy hajóban”, négy prédikációs sorozatot hallgattam meg munka közben. Rég nem hallgattam Cseri Kálmánt. Soha senki nem hatott rám ezekben a dolgokban úgy, mint Ő. Leszámítva a református sallangokat, a tanításai kifejezetten jók. Nem filózza agyon a dolgokat, hanem az Élet velejébe vág.
Hogy a fülem viszketése szerint beszélne, lehet. De általa mindig vissza tudok kanyaródni Jézushoz, bármennyire eltávolodom tőle. El is döntöttem, hogy csinálok egy idézetes remixet a prédikációiból válogatva, lefaragván a felesleges vallásos adalékokat, csupán a bibliai tanításra koncentrálván. Természetesen házi használatra csupán.
Cseri Kálmánnal a kolozsvári kakasos református templomban találkoztam, még fiatalon, lehettem 24-25 éves. Délelőtt prédikált a széles útról, délután egy ifjúsági beszélgetést tartott. Akkor merészeltem kérdezni tőle, hogy van e könyves formában munkája, amit meg lehetne vásárolni. Elvitt az autójához (egy lerobbant akármi), kinyitotta hátul a csomagtartót és kezembe nyomott egy könyvet (Joó Sándortól), azt mondta, neki ő volt a mentora, és adott egy jó köteg, másolt géppel írott prédikáció gyűjteményt, azzal a megjegyzéssel, hogy keresztül kasul járta Erdélyországot, és sehol nem kértek tőle semmiféle írást, egyedül én. Ledöbbentem akkor.
Én örökké kerestem. És mindig találtam. Kereséseimben néha újra szembe jöttek velem a régi találatok. Ezek azt jelentik, hogy mint a mixeim, számomra ezek a járható utak. Mert bármerre kalandozok, mindig vissza kanyarodok. Ez lehet a Sors kérdése is, de lehet, hogy az életben még sincs annyi lehetőség, mint azt hinné az ember.

Amint kerestem Cseri Kálmánt a guglin, milyen algoritmus szerint vagy se, kiadta nekem ezt a Stephen Hawkinst is. Egy videóját hangra átalakítva letöltöttem, gondoltam meghallgatom a műhelyben. Az első negyed órában ment az öndicsőítés. A másik negyed órában meg a fekete lyukon át vezetett egy számomra (én bunkó paraszt) elképesztően infantilis elmélet, melynek minden fordulata így kezdődik: tegyük fel, ha igaz hogy, és tényleg így van... és sorolhatnám, elgondolkoztam, hogy ha már az első percnél bármely feltételezés már alapjában megbukhat, mire akkor a többi okoskodás?
A félóra leteltével éreztem, hogy ez nem az én világom. Nem akarom megfogni Istent, mint Hawkins. Sem megérteni. Nem így.

Lehet, hogy a fiammal elbaltáztam a kommunikációs funkciónkat, lehet, hogy az idők folyamán a beszélgetéseink inkább kioktatók voltak részemről iránta, mert érzem, hogy noha mélységesen liberálisnak tartom magam, talán apámhoz hasonlóan én is az a liberális vagyok, akinek a saját meglátása a jó. Ezt túlontúl hangoztatva, valószínű terhelő volt számára és ezért bezárt.
Azt mondják, ez a kamaszkor jelensége. Lehet, de nem vagyok abban biztos, hogy nem vagyok e ebben én is ludas. Ezért elhallgattam, hagytam a csendeket magunk között. Vártam, hogy megszólaljon. A szokásos görögözésnél (néha megeszünk egy görög kaját, mikor csütörtökön már unjuk a vasárnapi főztet) csak ettünk és hallgattunk.
Az e heti csütörtökön a görögözésnél megszólalt a fiam, és elmondta, hogy a tudomány ott tart, hogy bele tud szólni egy embrió genetikai kódjába, betegségekre való hajlamosságot, haj, szem színt, egyéb testi dolgokat is meg tud határozni. Nézett egy videót ennek a morális vitájáról.
Pár perc csend után, kérdeztem ezt-azt, hagytam, hogy fejtse ki. De csak megjegyezte, nem fűzött hozzá semmit. Már ennek is örvendtem, hogy kezdeményezett, gondoltam, fejtsem e ki a véleményemet eziránt?
Azt mondtam, hogy az ember valamennyit a múltból tanulva lát valamennyire előre, ilyen lehetett a TBC oltás is, biztos kapott akkor hideget, meleget, ma már normális dolog. Kétségkívül, melyik anya nem szeretné, hogy gyermeke okos, szép és sportos legyen? Én másképp közelítem meg a kérdést, hogy az emberiség az idők alatt annyi mindent kitalált, de mégsem lett boldogabb. Azt jelenti ez számomra, hogy a testi funkciók mellett kell lennie egy lelki funkciónak is, amit én úgy hiszek, hogy a másvilági énünk. Amíg csak a testtel foglalkozunk és a lélekkel egyáltalán, nem leszünk boldogabbak. (idáig volt a kifejtésem).
Tudom, hogy kusza gondolatok ezek, én sajnos nem tudom ezt csak úgy lerendezni magamban, mint Cseri Kálmán, nekem többre van szükségem ezt képbe helyezni. Mert én érzem, hogy a lelkek nem tudnak révbe érni egy református miliőben. A lélek egy sokkal szabadabb létforma, semmint azt elvekbe, működési törvényekbe bezárva tartani.
Mindegyik tanítvány szeretett volna építeni egy hajlékot Jézusnak, hogy éppen tőszomszédok legyen és esténként jókat filózzanak, de Jézus világosan mondta, hogy ez nem erről szól.

Na mindegy... sok ez egy napra, így is ágas-bogasra sikeredett ez a bejegyzés.
De hát így élem meg...