Artizán Blues Rádió

Loading ...
Winamp, iTunes Windows Media Player Real Player QuickTime Stream Proxy
A fenti kis ikonok egyikére kattintva lejátszó lista tölthető le. A blog további böngészéséhez új ablak nyitását ajánlom, hogy a rádió zavartalanul tovább működhessen. Köszönöm.

Szörfözés az életiskola hullámain

Lehet, hogy túlreagálom ezt az életiskolás dolgot, nekem a Hintalan -féle életiskolából az a része tetszik, amelyik igyekszik életbe léptetni annak a gondolatát, hogy a legjobb iskola az az életiskola. Rezonálok a témával, mert rájöttem, hogy tulajdonképpen az én életstílusom totál benne van ebben az életiskolás keretben. Minden konvenciós problémát az életből merítve akartam és akarok megoldani, ezért van az, hogy az igenis konvenciós keretben élő emberek rögtön köveket ragadnak ha megjelenek, de minimum a legtürelmesebb keresztényt is idegessé tudom tenni, noha meg sem szólaltam. Rájöttem, hogy azok az emberek úgymond valamennyire szimpatizálnak velem, akik valamikor, ha más nem, de elméletben, vagy a lelkükben hittek, hisznek az élet iskolájában.
A kizárásos módszerrel azt mindig tudtam, hogy a konvenciós az nem kell. Így nem maradt más, egyedüli útként követhettem azt amit az élet nyújtott. Az élet pedig nagy tanító. És hiába mondják a bölcsek, hogy na majd meglásd az élet egy kegyetlenebb tanító mindennél és mindenkinél, mert nem igaz. Mert az életnek nincsenek emberi szeszélyei, az élet nem gőgös, ha tévedsz kijavít, ha valamit jól csinálsz, jutalmaz. A gőgös, kitanult embertanító nem jutalmaz, csak hajt és hajt, azt mondja ne állj meg, a tökéletesség még messze van. Az élet nagyon tud harmonizálni veled. A tanult ember nem. Az életben ritkán találkoztam olyan emberrel, aki noha abban ami volt profi volt és képes volt másokkal is közösségbe lépni.
A teljesség igénye nélkül, az egyik ilyen ember Kiss Lajos magyartanárom és osztályfőnököm volt, a másik Nagy István kolozsvári dobos. Ők az én szemeimben nagy emberek maradtak. Tökéletesen tudtunk kommunikálni, noha ők felnőttek voltak, én pedig egy ötödikes utolsó tanulóféle Kiss Lajosnak, tizenötéves suhanc Nagy Istvánnak. Ma már tudom, hogy ez azért volt lehetséges, mert mindkét ember be volt avatva az élet iskolájába.
Az életiskola kiváltságos oldala, hogy nemcsak akkor fizet és annyit amikor és amit dolgoztam. Mert ha azt nézem, hogy a fiam ki életében először fogott asztalos kekszet a kezében, olyan kézügyességgel nyomta a helyére őket és két hüvelykujjával rásegített, hogy mindkét vége egyformán legyen a vájatban, akkor azt kell, hogy mondjam, hogy amit én tanultam az élet iskolájában, azt a tudást, hajlamot, tehetséget a fiamnak is átadta, talán abból a megfontolásból, hogy az idők folyamán ne kezdjünk el mindent elölről. Az érdekes az volt, hogy amikor a fiam a kezébe vette a kekszet, azt mondta, te apa, ez inkább levél, mint keksz. És tényleg, a keksznek levél formája van. A vájatmaró gépet is kekszelőnek nevezik, pedig valóban szebben hangzik a levelező gép.
Lévén vakáció, egy ilyen egyhetes őszi vakáció, azért megnéztük milyen házit adott fel a tanci a vakációra. Hát biza megrökönyödtem, amikor számvételeztem, mennyi házit adott. Csak matekből öt órát háziztunk. De ez ilyen családi házizás volt, mert jól meg kellett rágjam, hogy mit is kérnek azok a feladatok? Az kizárt, hogy a fiam egyedül tudta volna megoldani.
Az egyik példa azt mondja, hogy az iskolában napi 200 tejet és kiflit adnak ki. Aszondja, hogy mennyi tejet és kiflit adnak ki összesen, ha a hét többi napjain hiányzik öt gyerek? De vegyük figyelembe, hogy az előző nap hiányzó gyerekek másnap eljönnek az iskolába.
Néztem, hol a buktató, nem értettem. Aztán rájöttem, hogy az utolsó mondat a megtévesztés, a kamu. Az átverés. Ez mi, ha nem rejtett tanítás a kamuzásról, a becsapásról?
De ez semmi. A következő példa erősebb.
Idézem: „Határozzatok meg hat olyan egymás utáni páros számot, amelyeknek az összegéből ha kivonjuk a közöttük található páratlan számok összegét, 45-öt kapunk!” (csak a teljesség kedvéért: negyedik osztályos feladat és nincs semmi csillaggal jelölve, hogy zseniknek...)
Olyan ez, mintha adnék valakinek egy fűrészt s ceruzát, egy halom deszkát, na tessék ebből egy ludovik nyolcas kredencet faragni. Nem kérek senkitől ilyet, mert nem vagyok HÜLYE!
Ezek szerint a hivatalos iskola hülye és az azt szolgáló pribékek hülyék.
Na most ugye mi az érdekes és ellentmondásos?
Amikor iskolás voltam, senki az égadta világon nem bízott bennem, nem látott bennem semmilyen fantáziát. Egy kövér, átlagon aluli rossz tanuló voltam mindenki szemében (kivéve Kiss Lajost). Egy visszahúzódó, komplexusokkal teli kispolgár, kinek ritkán csomagolnak uzsonnát. Mikor végre elmehettem dolgozni, néztem a kezeimet, kerestem az utamat az életben, amiről az iskola elvette figyelmemet, és nemtom, a sors vagy Isten kegyelméből visszataláltam az élet ösvényére: ami nekem az asztalosságot jelentette.
Nem tudtam megfogalmazni magamnak, hogy 2004-ben mit jelentett a forgácstáborom, amikor gyerekekkel építettünk egy faházat, de ma tudom, hogy a bennem elfojtott életiskola szólalt meg akkor is.
Onnan is tudhattam volna, hogy jó úton haladok, amikor nemcsak nem ismerték el az arra hivatott felnőttek az üzenetemet, hanem mindent megtettek annak érdekében, hogy több forgácstábor ne jöhessen létre. És ez biza nem paranoia, hanem konkrét tettek és fenyegetések sorozata, olyanok részéről, akiket földi isteneknek tekintettem (amíg aztán angyalilag le nem buktak előttem).
Na most én a Hintalan -féle életiskola mélységeit nem látom át. Csak azt veszem figyelembe, amit én is átérzek, megtapasztalok. Mert nem hiszem, hogy a Hintalan -féle életiskolában nem létezik az emberi ranglétra, az intézményes egyházi istentisztelet, hisz meg is említi, hogy az nem baj, ha valami intézményes.
Én ebben meredekebb vagyok. Nem ismerem el az emberi ranglétrát s intézményes vallást.
A szent Ferenc mítosz is előttem ott bomlott le, amikor elment a pápához. Úgy látszik, hogy a farkas helyett a báránnyal kellett volna társalogjon, mert a farkas őzeket eszik, milyen tanácsot tud az ilyen adni? Hogy jó-jó, vagy te egy fasza gyerek, de elvégre katolikusocska vagy az isten földi helytartójának a berkeiben. És ha valaki veszi a fáradságot és elolvassa Szent Ferenc hagyatékát, akkor vagy egy meghibbant öregemberre talál, ha meg nem volt meghibbanva, akkor az egész szentferenc mítosz nem egyéb, mit ízléstelen kitaláció. Mert ugye a szentferencizmus a határát súrolja az emberiség lenni vagy nem lenni és az istenség túlvilági létezési fogalmának.
Mondtam a feleségemnek, ha Isten kiváltságos kegyelméből ez a gyermek eljut a nyolcadik osztály végére, és úgy dönt, hogy az apja ki nem mondott iskolakerüléseit célozza meg, akkor ne kezdje feltérképezni a várost, mint annó én, kezdve Kolozsvár legrejtettebb utcáival, hanem jöjjön haza és lógjunk együtt a műhelyben.
Mert az élet arra tanított, hogy mindig vissza lehet hozzá kanyarodni, az ember bárhol útjában megáll, van az életbe „kijáró” út.
S akkor itt magamban kuncogok, ahogy visszaemlékezem a kockafejű osztálytársaimra, akik mint a hibás lemez mind ismételték: „utcaseprő leszel, utcaseprő leszel....”. A dráma az, hogy noha akik még életben vannak, ott vannak a fészbukkon, és egy kibaszott jó szót nem képesek adni ennek az emberiségnek, mert az intézményes iskolák sokasága teletömte az agyukat mennyiséggel, hogy lelkükből kiszálljon az élet.
Amint elnézem a saját kezűleg ültetett fűzfát, hogy hat méteres magasságával, vékony ágaival és milliónyi leveleivel simogatja az ablakomat, mintha azt mondaná: „itt vagyok...”, elkönyvelem, hogy jól tettem, amit tettem.
Ezért megérte eladósodni...
Bónusz track: Forgácstábor: A ház...