Szörfözés az életiskola hullámain

Lehet, hogy túlreagálom ezt az életiskolás dolgot, nekem a Hintalan -féle életiskolából az a része tetszik, amelyik igyekszik életbe léptetni annak a gondolatát, hogy a legjobb iskola az az életiskola. Rezonálok a témával, mert rájöttem, hogy tulajdonképpen az én életstílusom totál benne van ebben az életiskolás keretben. Minden konvenciós problémát az életből merítve akartam és akarok megoldani, ezért van az, hogy az igenis konvenciós keretben élő emberek rögtön köveket ragadnak ha megjelenek, de minimum a legtürelmesebb keresztényt is idegessé tudom tenni, noha meg sem szólaltam. Rájöttem, hogy azok az emberek úgymond valamennyire szimpatizálnak velem, akik valamikor, ha más nem, de elméletben, vagy a lelkükben hittek, hisznek az élet iskolájában.
A kizárásos módszerrel azt mindig tudtam, hogy a konvenciós az nem kell. Így nem maradt más, egyedüli útként követhettem azt amit az élet nyújtott. Az élet pedig nagy tanító. És hiába mondják a bölcsek, hogy na majd meglásd az élet egy kegyetlenebb tanító mindennél és mindenkinél, mert nem igaz. Mert az életnek nincsenek emberi szeszélyei, az élet nem gőgös, ha tévedsz kijavít, ha valamit jól csinálsz, jutalmaz. A gőgös, kitanult embertanító nem jutalmaz, csak hajt és hajt, azt mondja ne állj meg, a tökéletesség még messze van. Az élet nagyon tud harmonizálni veled. A tanult ember nem. Az életben ritkán találkoztam olyan emberrel, aki noha abban ami volt profi volt és képes volt másokkal is közösségbe lépni.
A teljesség igénye nélkül, az egyik ilyen ember Kiss Lajos magyartanárom és osztályfőnököm volt, a másik Nagy István kolozsvári dobos. Ők az én szemeimben nagy emberek maradtak. Tökéletesen tudtunk kommunikálni, noha ők felnőttek voltak, én pedig egy ötödikes utolsó tanulóféle Kiss Lajosnak, tizenötéves suhanc Nagy Istvánnak. Ma már tudom, hogy ez azért volt lehetséges, mert mindkét ember be volt avatva az élet iskolájába.
Az életiskola kiváltságos oldala, hogy nemcsak akkor fizet és annyit amikor és amit dolgoztam. Mert ha azt nézem, hogy a fiam ki életében először fogott asztalos kekszet a kezében, olyan kézügyességgel nyomta a helyére őket és két hüvelykujjával rásegített, hogy mindkét vége egyformán legyen a vájatban, akkor azt kell, hogy mondjam, hogy amit én tanultam az élet iskolájában, azt a tudást, hajlamot, tehetséget a fiamnak is átadta, talán abból a megfontolásból, hogy az idők folyamán ne kezdjünk el mindent elölről. Az érdekes az volt, hogy amikor a fiam a kezébe vette a kekszet, azt mondta, te apa, ez inkább levél, mint keksz. És tényleg, a keksznek levél formája van. A vájatmaró gépet is kekszelőnek nevezik, pedig valóban szebben hangzik a levelező gép.
Lévén vakáció, egy ilyen egyhetes őszi vakáció, azért megnéztük milyen házit adott fel a tanci a vakációra. Hát biza megrökönyödtem, amikor számvételeztem, mennyi házit adott. Csak matekből öt órát háziztunk. De ez ilyen családi házizás volt, mert jól meg kellett rágjam, hogy mit is kérnek azok a feladatok? Az kizárt, hogy a fiam egyedül tudta volna megoldani.
Az egyik példa azt mondja, hogy az iskolában napi 200 tejet és kiflit adnak ki. Aszondja, hogy mennyi tejet és kiflit adnak ki összesen, ha a hét többi napjain hiányzik öt gyerek? De vegyük figyelembe, hogy az előző nap hiányzó gyerekek másnap eljönnek az iskolába.
Néztem, hol a buktató, nem értettem. Aztán rájöttem, hogy az utolsó mondat a megtévesztés, a kamu. Az átverés. Ez mi, ha nem rejtett tanítás a kamuzásról, a becsapásról?
De ez semmi. A következő példa erősebb.
Idézem: „Határozzatok meg hat olyan egymás utáni páros számot, amelyeknek az összegéből ha kivonjuk a közöttük található páratlan számok összegét, 45-öt kapunk!” (csak a teljesség kedvéért: negyedik osztályos feladat és nincs semmi csillaggal jelölve, hogy zseniknek...)
Olyan ez, mintha adnék valakinek egy fűrészt s ceruzát, egy halom deszkát, na tessék ebből egy ludovik nyolcas kredencet faragni. Nem kérek senkitől ilyet, mert nem vagyok HÜLYE!
Ezek szerint a hivatalos iskola hülye és az azt szolgáló pribékek hülyék.
Na most ugye mi az érdekes és ellentmondásos?
Amikor iskolás voltam, senki az égadta világon nem bízott bennem, nem látott bennem semmilyen fantáziát. Egy kövér, átlagon aluli rossz tanuló voltam mindenki szemében (kivéve Kiss Lajost). Egy visszahúzódó, komplexusokkal teli kispolgár, kinek ritkán csomagolnak uzsonnát. Mikor végre elmehettem dolgozni, néztem a kezeimet, kerestem az utamat az életben, amiről az iskola elvette figyelmemet, és nemtom, a sors vagy Isten kegyelméből visszataláltam az élet ösvényére: ami nekem az asztalosságot jelentette.
Nem tudtam megfogalmazni magamnak, hogy 2004-ben mit jelentett a forgácstáborom, amikor gyerekekkel építettünk egy faházat, de ma tudom, hogy a bennem elfojtott életiskola szólalt meg akkor is.
Onnan is tudhattam volna, hogy jó úton haladok, amikor nemcsak nem ismerték el az arra hivatott felnőttek az üzenetemet, hanem mindent megtettek annak érdekében, hogy több forgácstábor ne jöhessen létre. És ez biza nem paranoia, hanem konkrét tettek és fenyegetések sorozata, olyanok részéről, akiket földi isteneknek tekintettem (amíg aztán angyalilag le nem buktak előttem).
Na most én a Hintalan -féle életiskola mélységeit nem látom át. Csak azt veszem figyelembe, amit én is átérzek, megtapasztalok. Mert nem hiszem, hogy a Hintalan -féle életiskolában nem létezik az emberi ranglétra, az intézményes egyházi istentisztelet, hisz meg is említi, hogy az nem baj, ha valami intézményes.
Én ebben meredekebb vagyok. Nem ismerem el az emberi ranglétrát s intézményes vallást.
A szent Ferenc mítosz is előttem ott bomlott le, amikor elment a pápához. Úgy látszik, hogy a farkas helyett a báránnyal kellett volna társalogjon, mert a farkas őzeket eszik, milyen tanácsot tud az ilyen adni? Hogy jó-jó, vagy te egy fasza gyerek, de elvégre katolikusocska vagy az isten földi helytartójának a berkeiben. És ha valaki veszi a fáradságot és elolvassa Szent Ferenc hagyatékát, akkor vagy egy meghibbant öregemberre talál, ha meg nem volt meghibbanva, akkor az egész szentferenc mítosz nem egyéb, mit ízléstelen kitaláció. Mert ugye a szentferencizmus a határát súrolja az emberiség lenni vagy nem lenni és az istenség túlvilági létezési fogalmának.
Mondtam a feleségemnek, ha Isten kiváltságos kegyelméből ez a gyermek eljut a nyolcadik osztály végére, és úgy dönt, hogy az apja ki nem mondott iskolakerüléseit célozza meg, akkor ne kezdje feltérképezni a várost, mint annó én, kezdve Kolozsvár legrejtettebb utcáival, hanem jöjjön haza és lógjunk együtt a műhelyben.
Mert az élet arra tanított, hogy mindig vissza lehet hozzá kanyarodni, az ember bárhol útjában megáll, van az életbe „kijáró” út.
S akkor itt magamban kuncogok, ahogy visszaemlékezem a kockafejű osztálytársaimra, akik mint a hibás lemez mind ismételték: „utcaseprő leszel, utcaseprő leszel....”. A dráma az, hogy noha akik még életben vannak, ott vannak a fészbukkon, és egy kibaszott jó szót nem képesek adni ennek az emberiségnek, mert az intézményes iskolák sokasága teletömte az agyukat mennyiséggel, hogy lelkükből kiszálljon az élet.
Amint elnézem a saját kezűleg ültetett fűzfát, hogy hat méteres magasságával, vékony ágaival és milliónyi leveleivel simogatja az ablakomat, mintha azt mondaná: „itt vagyok...”, elkönyvelem, hogy jól tettem, amit tettem.
Ezért megérte eladósodni...
Bónusz track: Forgácstábor: A ház...

9 megjegyzés:

  1. "Lehet, hogy túlreagálom ezt az életiskolás dolgot, nekem a Hintalan -féle életiskolából az a része tetszik, amelyik igyekszik életbe léptetni annak a gondolatát, hogy a legjobb iskola az az életiskola."

    Szerintem, nem reagálod túl, mert csak egy iskola létezik és az az élet iskolája.

    Az életiskolába pedig, szerintem a mai korlátok közé szorított élet is beletartozik.
    Mert, ahogy írod az "élet ha tévedsz kijavít, ha valamit jól csinálsz, jutalmaz". Vagyis a mai korlátolt, életidegen törvények közé zárt világunkat is kijavítja hamarosan. Mégpedig úgy, hogy megmutatja a sok korlátnak törvénynek, milyen halál szaga van. Mert minél több a kötelék, annál kevesebb a mozgástér, míg annyira összekötözzük magunkat, hogy már mozdulni sem tudunk. Ha nincs mozgás, az pedig a halál. És a sok kötöttség annak rendje módja szerint szépen hidegre is teszi a mai életformát. Akár az elszaporodott kártevőket, amik miután mindent fölzabáltak éhendöglenek. Marad pár túlélő, aki aztán kezdheti újra.

    Tehát szerintem minden, az élet iskolájának része.

    Javítsatok ki hol a hiba a gondolatmenetemben.

    Attila, Vácról

    VálaszTörlés
  2. Akkor semmi baj a világgal, mindenki teszi a dolgát, ott ahol van és azon a fejlődési szinten, ahol éppen tart. Nem véletlen, ezt az iskolát az Atya alkotta, na persze nem az, amelyikről a papok tanítanak.

    Az elsős az elsőbe, a negyedikes a negyedikbe, a gimnazista a gimnáziumba, az egyetemista az egyetemen. Az élet iskolájában pedig a lélek a számára megfelelő környezetben és társak közt.

    Ahogy Jézus imájában mondta:
    Jn 17.15
    Nem azt kérem tőled, hogy vedd ki őket a világból, hanem hogy óvd meg őket a gonosztól.

    És ha a lélek a saját tananyagát tanulja, akkor öröm és boldogság számára az élet.

    Persze néha vannak olyan feladatok, amiket nem értünk kezdetben és úgy érezzük nem nekünk valók, csak az iskola akar kibaszni velünk, de akkor jusson eszünkbe: Amire koncentrálunk amivel foglalkozunk az a valóságunk!
    Ha a feladat kiszabóját kezdjük kritizálni, a tanárt, az iskolát akkor nem tanulás lesz belőle, hanem iskola mellé járás.
    A feladat pedig nem fog magától élettapasztalatként a "fejünkbe szállni".

    Attila, Vácról

    VálaszTörlés
  3. Mondjuk ez is igaz, de akkor megint a túlvilágba passzolja vágyainkat. Mi meg itt és ma szeretnénk úgy élni, ahogy teremtettünk. Nem akarom elfogadni azt, hogy a világot nyűgként de boldogan el kell fogadni, mert vannak hatalomra törő emberek és a hatalomra törő emberekbe csimpaszkodó százlábúak...Ezek meg a száz lábaikkal taposnak rajtunk...

    VálaszTörlés
  4. Ha csak egy életben gondolkodunk és a halállal az ember élete véges lenne, igazad is volna, de!

    Mi van, ha a lélek a következő életbe lép?
    Ha a halál csak egy kapu, ami átjáró a következő életbe?

    Ebből kifolyólag a jelenlegi életünk az előző folytatása, következménye. Tehát nem hatalomra törő emberek vannak, hanem következmények, fiatalabb testvérek, akik mellénk születtek. El kell tűrni az elsősök töketlenkedését, a fiatalabb testvér nyegleségét.
    Akár a fiad nyivákolását, amikor megszületik és Te ugrálsz körötte, hogy mindene meglegyen.
    A különbség csak annyi, hogy a fiadról tudod, hogy a fiad és érte boldogan mondasz le sok mindenről, míg a "hatalomra törő emberek" számodra idegennek tűnnek a szétválasztottságból kifolyólag. Ezáltal nem úgy nézel rájuk mint a fiadra, fiatalabb testvéreidre, hanem mint idegenekre, pedig minden egy. Része minden darab az egésznek.
    Ha a fiad tudatlanságból elkövet valamit, mily könnyen megbocsátasz, de ha embertestvéred, mily másként néz ki a dolog. Mer a másik az egy másik én, akit nem érzel, magadhoz tartózónak.

    Vagy másként: Én vagyok, vagyis a vagyásom oka az én (az önző rész), mert ha "Mi" lenne, semmi baja nem lenne a világnak. Mindenki vigyázna a "Mi"-re, mert tudná, a "Mi"-be mindenki és minden beletartozik, ami azt jelenti, hogy a részem.


    Attila, Vácról

    VálaszTörlés
  5. Szeretném ha ezeket az is olvasná, aki nem a "Mi"-ben gondolkodik, hanem kizárólag az "Én"-ben, és nem nyegleségből, tökéletlenkedésből akar nekem rosszat, hanem szántszándékkal, akarva, egyetlen konkrét céllal, hogy övé legyen ami az enyém.
    Azt mondják ezek a budha rajongók, hogy van az a zsák krumplis hasonlat, hogy minden krumpli egy meg nem bocsájtott ember vagy valami ilyesmi...és ezt hordozza az ember, ettől nehéz az élete. Marha egy hasonlat, mert pontosan a gyűlölő, a vétkező az aki hordja magán ezt a zsák krumplit, mert minden alkalmat megragad mások aláigázására. Nemcsak hiba, hanem egyenesen manipuláció az egyébként megbocsátó emberre ilyet mondani. De azt nem hozza fel ez a budhás marhaság, hogy a bocsánathoz először is bűnbánat kell, hisz amíg az agresszor atyai áldással öl, rabol, hazudik és hamisan tanúskodik, addig nekem nincs mit megbocsátanom. Ezek szerint a budhás krumplisnak az a lényege, hogy én tévedésben élek, mert minden gonosztevőnek előre meg kell bocsássak, illetve ahogy te mondod, testvéri szeretettel mint nyegleség nézzem el.
    A-a...nekem ez nem jön be...

    VálaszTörlés
  6. Én is szeretném, de az is megtörténik, ha ott lesz az ideje, ami nem tőlünk függ.

    Én hiszek az Atyában!
    Hiszek annak jóságában, tehát nem engedheti meg, hogy olyan történjék meg velem, amit nem érdemlek, vagy amiről nem tehetek, ami nem a saját tetteim következménye.
    Ebből kifolyólag ahol ma tartok, az a tegnap vagyásom oka tehát nincs kit okolnom.
    Tehát akiket a"szántszándékkal, akarva, egyetlen konkrét céllal, hogy övé legyen ami az enyém." cél vezérel okozatok.

    Amire koncentrálok, amivel foglalkozom, a teremtő erőmet annak adom.
    Ha a másikkal, akkor neki és közben a saját dolgom nem halad.
    Lehet időmet harccal, panaszkodással és a mások hibáival való foglalatossággal töltenem, de az nem visz előrébb, mert csak magamon változtathatok. És az az idő, amit nem magammal foglalkozással töltök elfecsérelt idő, ráadásul újabb következményeket gyárt.

    Mert mindenkinek szabad akarata van és ha mások szabad akaratát gátlom, az mindig valahol visszaköszön, mint következmény.

    Vagy ahogy Jézus mondta:
    Mt 12.37
    Szavaid alapján igazulsz meg, és szavaid alapján vonsz magadra ítéletet.”


    Attila, Vácról

    VálaszTörlés
  7. Aki nem él fenyegetettségben, az lehet bőkezű az ilyen hegyibeszédekkel, de akinek nap mint nap meg kell birkózzon a gonosszal, az előbb utóbb a kardját élesíti és figyeli az ellenség fegyvereit, mi újat vet be. Persze kérem én az Atya segítségét, mondván: segíts visszahárítani az ellenség támadásait. Nem akarom bántani, de nem hagyom, hogy bántson.
    A keresztes hadjáratok mind istenes harcok voltak, valójában ez mennyire volt istenes, csak az ártatlanok kiöntött vére tudna tanúskodni. A lényeg, csak lelki nyugalomból, keresztény jámborságból nem teszem a fejem az ellenség pallósa alá.
    Igen, mérgezi napjaimat, nem enged csak a pozitív dolgokkal foglalkozni, mert a védelemre is időt kell szakítsak.

    VálaszTörlés
  8. Ki hogy éli meg.
    Egyiknek fenyegetettség, a másiknak feladat. A nézőpont más más eredményt is produkál. Mert a fenyegetett, fél és védekezni kezd harcol és élete küzdelem. Aki feladatot lát benne, az előbb vagy utóbb megoldja azt.
    Van aki úszni tanul, majd úszik és van akit fuldokolva sodor az ár.
    A másik élete, nehézsége mindig könnyebnek látszik és a sajátunk a nehéz számunkra, mert abban élünk.
    A hegyibeszéd is csak annyit ér amennyit az ember magáévá tesz és megvalósít belőle.
    Mindent a nézőpontod határoz meg.
    Minden dolog amit megalkotsz, létrehozol, ebbe beletartozik az életünk is, annak van árnyéka is.
    Ha az árnyékra koncentrálsz és figyelsz az elgyengít, megbénít.
    Ha célra figyelsz, akkor az a megvalósulás közben folyamatosan ösztönöz.
    Amire koncentrálunk annak adjuk a teremtő erőnket.

    Attila, Vácról

    VálaszTörlés