Artizán Blues Rádió

Loading ...
Winamp, iTunes Windows Media Player Real Player QuickTime Stream Proxy
A fenti kis ikonok egyikére kattintva lejátszó lista tölthető le. A blog további böngészéséhez új ablak nyitását ajánlom, hogy a rádió zavartalanul tovább működhessen. Köszönöm.

Szubbasz

Még az éjszaka kimentem, kutya ugatást hallottam. Gondoltam befűtök. Kiteregettük a kaloriferekre (fűtőtestekre) a mosott ruhákat, reggelre megszáradnak. A sötétben két kutya morgott rám, abból az irányból, ahova a délután a Lilike kajáját tettem ki, ha netán a torra vendégek jönnének.
Összeszedtem minden hulladékot a műhelyből, karton darabokat, fákat, gallyakat, amik a fák nyeséséből hulltak le, szanaszét dobált szukkos palackokat, megtelt velük a taliga. Egy púpozott taliga megy be a kazánba. Nyolc, tíz taliga per nap. A tetejére három lapát forgácsot dobtam. Egy ilyen gázégővel szoktam begyújtani. Mióta párszor fent felejtettem a gyufát, befogtam a gázégőt begyújtásra. Kényelmes és biztos.
Megakadt a szemem a kutya tálján. Több napos kaja maradékai rászáradva, gondoltam kimosom. Szép, nagy inox tál. Kimosva tiszta újnak hatott. Megtartom. Feltettem az emeleti raktáram egyik polc tetejére. Közben megnéztem az elültetett magokat. Kibújtak. A paradicsom már három centi. Eldöntöttem, hogy jövő héten kiviszem a ládákat a kertbe. Süsse a nap őket.
Megakadt a szemem a rengeteg Ikeás prospektuson. Gondoltam de jó lesz fent begyújtani velük. Nincs már ingyenes újság a Billában. Megteszi ez is. Soha nem használtam őket. Nincs olyan munkám, ahova ötleteket adna. Ez is csak a lehetőségnek a délibábja. Hogy majd jó lesz valamire. És ez a majd valamire sosem jött el. Hacsak nem a mai döntésem nem az, hogy tűzre jó lesz.
Elkezdtem seperni a kazán körüli szemetet. Eszembe jutott a tegnapi hinta az alapítványnál. Jól esett, hogy hívtak megjavítására. Szarul volt összeácsolva. Azt szoktuk mondani az ilyen szar megoldásokra, hogy „Ikea szisztém”. Egy egy csavar oszt kész. Megáll az a saját súlyától is szisztém. Összerogyott a sok rángatástól. Azt mondták, ezek a kölykök mindent szétvernek. Vadak. Szó köztünk maradjon, azok az „Ikea” szisztémü andráskötések olyan szarul voltak odafogva, hogy csodálom, hogy kibírta vagy két évig. Csoda, hogy nem nyomorított agyon egy pár gyereket, mert ilyen teteje is volt ilyen „ficcfa” vesszőkkel kimerevítve. Tiszta ideg vagyok az ilyen megoldásoktól, pedig nem vagyok finnyás gyerek. Perszehogy minden a dizájn, azért fukarkodtak a kötésekkel. Adtunk be neki kötéseket bőven, sajnos a „szisztém” nem nagyon hagyott nekünk még több merevítési lehetőséget. A tartó vasakat is egy egy taligányi betonba helyeztük, nem két lapátnyiba, ahogy volt eredetileg, Ikeásan. Aztán meglátjuk hogyan számolunk el. Írtam volt a pádrénak, hogy adjon munkát, mert nem tudunk mással fizetni. Büszkeség ide meg oda. A lehajtott fejet nem éri kard. Mostanában nagyon sűrűn suhintott a fejem fölött a fényes acél, gondoltam nem várom meg a Nirvánát. Nehezen, de betörök én is. Húz lefelé a hasam, erőlködéstől csurog a nyálam, akarva akaratlanul térdre rogyok.
Közben volt a papbácsi nálam és kifizette az orgonapedált. Tetszett neki a dolog. Meg volt elégedve. Mondta az orgonás gyerek, hogy bazmeg orgonagyárat csinálunk bazmeg, hozom neked a munkákat szarásra. Hozzad bazmeg, mondom. Hozzál előleget is bazmeg, ne csak munkát. Aztán elhozott egy mittomilyen colos szubbasz fasípot, azt mondta apukám, ha te egy ilyen fadobozt gyártasz nekem és az meg is szólal, ha belefújsz, tele raklak lóvéval bazmeg, annyi orgonát hozok neked. Gondoltam magamban, sztrádivári nem leszek, de kutya legyek, ha meg nem szólaltatom azt a fát, mert még csak azt nem csináltam. Meg hajót. Hajót majdnem. Hívtak ezelőtt vagy tíz évvel hajót gyártani. Asszem görögbe. Mondtam akkor nagy hazafias részegséggel a fejemben, hogy nem megyek. Nem is mentem.
Mikor az állatmentő asztalára tettem Lilit, kérdezték, hogy nem adok több esélyt a kutyusnak? Nem, mondtam nekik. Kértem őket altassák el. Átment rajta a traktor a tárcsákkal, belső vérzése volt, két éve nem lát, nem hall a kutya, tudtam, hogy ez lesz a vége. Ha udvarra zártam üvöltött szegény mint a sakál, szabadsághoz szokott élete nem tűrte a zártságot. Mondtam volt neki többször, pajtás nem fogunk párnák közt meghalni ezzel a szabadság igénnyel. Mindketten ilyen önfejűek vagyunk. Nemcsak gyűrűt, karórát nem tűr kezünk, semmilyen bilincset nem tűrünk. Inkább meghalunk. Ez a forrófejűek vége.
Elaltatták. Utána megvizsgálták, azt mondták nem élte volna túl az éjszakát. És azt is mondták, hogy milyen jó, hogy legalább az állatokat tudjuk szenvedéseitől megszabadítani, mert sajnos az emberekét nem lehet.
Lilike kábé 14 éves volt. Az nálunk embereknél kábé száz év.
A morgó kutyáknak csak annyit mondtam, hogy ssssst. Suhanó árnyakat láttam a sötétben.

Unplugged

A kiskutyánk ilyen „unplugged” állapotba került. A dal, a vers, a lélek elszállt valahova, ki tudja hova? Olyan lett, mint egy égő áram nélkül, internet kapcsolat nélkül.
Hiszem, hogy lelke tovább „plug and play” valahol valamilyen formában. Azt is hiszem, hogy találkozni fogunk majd abban a formában.