Egy film margójára.

kulturaliskreativok.cc
Biztos hülyeséget mondok, ha azt mondom, hogy keresem az alternatív életformákat. Aki ismer engem, érti mire értem. Tulajdonképpen született egy pár gondolatom a „kulturális kreatívok” film megtekintése után. Legyen ez egy margóféle álá száradafa márka ehhez a filmhez.
Én nem csak szellemileg, lelkileg keresem a másként gondolkodók társaságát, úgy érzem, ha nincs társadalmilag, közösségileg jelen ez az úgynevezett kulturális kreativitás, az egész marad egy ilyen hegyibeszéd -féle. Mert én a Csabival is a Gigivel is nagyon szépen eljutottunk oda elméletben, hogy hű de fasza lesz itt nekünk a csarnokban, élni fogunk mint Marci mittomhol. Mind amellett, hogy értelemmel megértettük a közösségi elképzeléseink előnyét, a valóságban nem történt meg semmi. Mert egy adott pillanatban felmerült az a dolog, hogy a Csabi szerint ő több kalóriaértékű munkával szállt be per pillanat a közösbe, mint a Gigi, ezért kikérte magának a külön számítású munkabért. S akkor Gigi sem hagyta alább. S ezt a pitiánerséget mi aztán elragoztuk fel az istenekig és vissza legalább tízszer. Persze, nem mondhatom, hogy mi egy kulturális kreatív közösséget alkottunk. Amit még sosem volt alkalmam tapasztalni, hogy ugyanazon érzésű emberrel mint én, hogyan tudnék közösben dolgozni? Amit viszont tapasztaltam, az az volt, hogy hasonló érzésű ember, mint én, szemrebbenés nélkül átvert. Napokig, akár hetekig is oszthattuk az elmét, mindenben zsinórban egyet értettünk. Mégis átvert. Méghozzá csúnyán. Pedig sokat segítettem a családján. És nem hiszem, hogy átdumálta nekem a fejem, hiszem, hogy azokban a dolgokban valósak voltak a meglátásai. Amit mindenki kifelejt ezekből a szellemi képletekből, hogy a lustaság, a dögség, az ingyenélés nem függ szorosan a nagy elméletekhez. Sőt nekem van már egy ilyen szerkezetem, mint a kutyában, hogy érzi a nagy duma mögött a dögséget. Mert mindig a dögség ossza a nagy eszméket és hegyi beszédeket. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy ez a kulturális kreativitás egy bullsitt dolog. Nem, ez való dolog. Én is egy kulturális kreatív vagyok, méghozzá kibaszottul egyedül érzem magam ebben az iszonyatos kreativitásban. Azt viszont kétlem, hogy közösen meg tudunk dolgozni egy hektár paradicsomot, még akkor is, ha szellemi, lelki, vallási és mindenféle nézeti putypuruttyaink egyeznének is. Mert a munkához való fizikális viszonyunk különbözhet, ami persze kiegyensúlyozódik a javak osztásánál, ott mindenki pontosan tudja, hogy miért jár neki több, mint másnak. Én nem úgy beszélek, mint aki most fedezte fel ezt az egyedüllétet és lásd uram, jó lenne megpróbálni azt a hektár földet közösen dalolva megdolgozni. Nem. Én műveltem két hektáron közösben krumplit s miegymást, amíg bírtam egyedül, addig csináltam. Amikor már nem bírtam, abbahagytam. Viszont a krumplit elosztottuk. És megpróbáltam többször másokkal más viszonyokban. A mérleg nálam csődöt mutatott mindig, talán azért, mert a belátás is több megértésre talált nálam. Éspedig a többiek nem jöhettek ki veszteséggel a buliból, mert mindenkinek családja volt. Nekem is, de ez a kulturális kreatívokra nem érvényes.
Jó dolog ez az ébredés -féle, de én mondom, ez csak egy állomása ennek a dolognak, hogy felismertük a jelenséget. A munka tudatos elfogadása, megszeretése, ohhóóóó, az még messze van gyerekek. De hát valahol el kell kezdeni. Ami a Kultkreatívok hunyadi fiókját illeti, még nem fedeztem fel olyan embert, aki egyedül érezné magát, vagy legalábbis ezen rágódna. Itt minden fasza a térségben, vannak vallásaink, pártjaink, mindenki mindenhol tag, igaz sok aktivitást nem látok, de a lényeg a tagság. De ígérem, ha elkapom egy magányos kultkreatív fülét, beszervezem.
Na megyek a fiammal a játszó délutánra. Hétfőn már egy gyermek sem jött el, kedden nem is volt megtartva, mára Zsanó tett még egy erőfeszítést és letelefonálta a gárdát. Az anikultkreatívokat. Talán lesz két gyerek. Na hallám mi lesz?