A sok Jézusozás


Gyógyszer tunning, a régit már megszokta a szervezet, erre az újra hasmenés vígan. A tea valamennyire leviszi a cukrot, de az se csinál csodát. Kiegészítőnek jó. Még nem kell három pirula, csak kettő, ha megy a napi liter tea. A legfontosabb eleme a betegségnek a stressz. És ez nem oldódik pozitív hozzáállással. Sőt, a nappal bemantrázott jó vagyok, jó vagyok, jó vagyok estére nagyobbat korbácsol a lelkemen a felismerés, hogy szart se ér az öngerjesztés, még rosszabb.
Hasmas miatt délelőtt kiestem egy órát. Ettem valami keveset, elaludtam egy fél órára. Visszamentem munkát pótolni, üzen a fiam, lejárt a suli. Hamarabb.
Elgondoltam, ha elmennék az Ikeához dolgozni, egy éven belül elpucolnék. Six feet underground. Lúzer asztalos vagyok, de szabad. Ilyenkor nem bánom, hogy nem irodában tolom az aktákat. Lemegyek a műhelybe amikor tudok.
Délután, kipótolandó a déli hasmasozás, lementem egy órára, gondoltam azt a tükrös rámát elkészítem. Faragott lófaszokat kellett átalakítsak. Régi konyhakredenc bútort trancsíroztam szét és egy fürdőszobába kell beillesszem, de lehetőleg ne tűnjön ki a trancs. Ehhez lehet nekem a legnehezebben kedvet varrni. De ha pénzre gondolok, ráveszem magam.
Szerencsére, ha nagyon padlón a lelkem, bedugom a saját mixeimet és az csillapít. Újból és újból áthallgatom, és rá kell, hogy jöjjek, jók a mixeim. Csak nincsenek megértve. De nekem jók. Olyan, mintha az ember magának készít bútort. Olyan színre festi, amilyenre akarja. És nem zavarja, ha iparilag nem tökéletes. Neki tökéletes. A célnak megfelel. Így az én hallatomban az én keverési stílusom a tökéletes. Lehoztam az agresszált világból, a saját csendre vágyó vizeimre.
Sok Bach feldolgozást és feljátszást hallgattam, de olyat tisztán mint az enyém még nem. Azért is csináltam, hogy tiszta legyen. A hangszer megszólalások segítenek kitisztítani az orgonán összefolyt hangzásokat. Az orgonasípoknak hosszú a lecsengése, volt ahol lelassítottam a részt és egy Moog basszussal gyönyörűen kiemelkedett a hangzanivaló. Néhol a zongora vonós kíséretben többet elmond, mint a megannyi orgonasíp.
Aztán este nyolc fele mondom a páromnak, vagy nézek valami filmet, vagy bemegyek egy órára a stúdióba, lúzerségemre fényt derítvén. Mivel a páromnak mindegy volt, gondoltam bemegyek a stúdióba lúzerségemet kinyilvánítani.
Két hete nekifogtam Alan Parson „Eye in the Sky” című dalát midiből kikeverni, megfogott valami benne, de már nem tudom mi. A lényeg, hogy akusztikusra kevertem, elhagytam a szőnyeg hangokat, most ehhez volt kedvem. S akkor beugrott egy kicsit más ritmus képlet és megtetszett, gondoltam féléves dobolási szüneteltetésem ideje megszakítani. Kétszer háromszor rájátszódtam, és örömmel vettem, hogy gyakorolnom kéne, nem éppen tragikus a dolog.
Csak ez a káosz fíling ne lenne a fejemben, lelkemben.
Behúztam a hangkártya sávjait, elvégre a szerkó bemikrofonozva porosodott a helyén, de kiderült a kettes sávról nem jött jel, pont a pergő hangja volt. Egy órás babrálkodás után, lecseréltem a kábelt, és bejött a jel. Lemértem, semmi baja a kábelnek, nem értem mi lehet. De mint vírusost félre tettem. Majd megnézem.
Végre találtam a jutubon egy keverős pacákot, aki konkrétan bemutatta, hogyan kever dobot Cubaseban az alap csatolmányokkal. Gondoltam a módszerét kipróbálom. Ezért felkalapáltam a számot, irtó szarul vertem fel, de nem is ez a lényeg, a keverés miatt tettem egy próbát. És lőn csoda, a keverési módszer nekem is bejön. Olyan ez, mint a hagyma és retek evésének a megtanulása: vizuálisan is meg kell tapasztalni, ahogy más jóízűen fogyasztja.
Csupán az életvitelt nem tudtam megtanulni senkitől. Inspirálódtam ugyan Jézustól, de néha úgy érzem, bár ne tettem volna. Lelki traumákat váltott ki. A való természet az, hogy a kicsit a nagy megeszi. Ehhez mit sem segít az ima. Vagy a hit. Legfeljebb a hit arra jó, hogy elhiszi az ember, könnyű prédává válik, ha sokat Jézusozik.
És így odaragadtam két órára a stúdióba. Még áthallgattam fül öblítésre a „Final countdown” és a „War of World” keveréseimet, itt ott igazítottam, miután harminccor lehallgattam a műhelyben is. Azért is érdemes sokat hallgatni egy egy késznek vélt keverést, mert idővel kiugranak a zavaró szintek, tónusok. És milyen klassz a felismerés, hogy azokat csillapítván, hangsúlyt kap az elnyomott értelem.
És ahogy a keverő szobát elhagytam a telefonom lámpáját használva, mert a nagy stúdió terem még csak lomtár funkcióban van, a tárgyak halvány árnyéka olyan jó mélységesen éreztették velem, hogy be lúzer vagyok...
És akkor két Mentalista rész után, végre elaludhattam én is.