Gyógyszer
tunning, a régit már megszokta a szervezet, erre az újra hasmenés
vígan. A tea valamennyire leviszi a cukrot, de az se csinál csodát.
Kiegészítőnek jó. Még nem kell három pirula, csak kettő, ha
megy a napi liter tea. A legfontosabb eleme a betegségnek a stressz.
És ez nem oldódik pozitív hozzáállással. Sőt, a nappal
bemantrázott jó vagyok, jó vagyok, jó vagyok estére nagyobbat
korbácsol a lelkemen a felismerés, hogy szart se ér az
öngerjesztés, még rosszabb.
Hasmas
miatt délelőtt kiestem egy órát. Ettem valami keveset, elaludtam
egy fél órára. Visszamentem munkát pótolni, üzen a fiam, lejárt
a suli. Hamarabb.
Elgondoltam,
ha elmennék az Ikeához dolgozni, egy éven belül elpucolnék. Six
feet underground. Lúzer asztalos vagyok, de szabad. Ilyenkor nem
bánom, hogy nem irodában tolom az aktákat. Lemegyek a műhelybe
amikor tudok.
Délután,
kipótolandó a déli hasmasozás, lementem egy órára, gondoltam
azt a tükrös rámát elkészítem. Faragott lófaszokat kellett
átalakítsak. Régi konyhakredenc bútort trancsíroztam szét és
egy fürdőszobába kell beillesszem, de lehetőleg ne tűnjön ki a
trancs. Ehhez lehet nekem a legnehezebben kedvet varrni. De ha pénzre
gondolok, ráveszem magam.
Szerencsére,
ha nagyon padlón a lelkem, bedugom a saját mixeimet és az
csillapít. Újból és újból áthallgatom, és rá kell, hogy
jöjjek, jók a mixeim. Csak nincsenek megértve. De nekem jók.
Olyan, mintha az ember magának készít bútort. Olyan színre
festi, amilyenre akarja. És nem zavarja, ha iparilag nem tökéletes.
Neki tökéletes. A célnak megfelel. Így az én hallatomban az én
keverési stílusom a tökéletes. Lehoztam az agresszált világból,
a saját csendre vágyó vizeimre.
Sok
Bach feldolgozást és feljátszást hallgattam, de olyat tisztán
mint az enyém még nem. Azért is csináltam, hogy tiszta legyen. A
hangszer megszólalások segítenek kitisztítani az orgonán
összefolyt hangzásokat. Az orgonasípoknak hosszú a lecsengése,
volt ahol lelassítottam a részt és egy Moog basszussal gyönyörűen
kiemelkedett a hangzanivaló. Néhol a zongora vonós kíséretben
többet elmond, mint a megannyi orgonasíp.
Aztán
este nyolc fele mondom a páromnak, vagy nézek valami filmet, vagy
bemegyek egy órára a stúdióba, lúzerségemre fényt derítvén.
Mivel a páromnak mindegy volt, gondoltam bemegyek a stúdióba
lúzerségemet kinyilvánítani.
Két
hete nekifogtam Alan Parson „Eye in the Sky” című dalát
midiből kikeverni, megfogott valami benne, de már nem tudom mi. A
lényeg, hogy akusztikusra kevertem, elhagytam a szőnyeg hangokat,
most ehhez volt kedvem. S akkor beugrott egy kicsit más ritmus
képlet és megtetszett, gondoltam féléves dobolási
szüneteltetésem ideje megszakítani. Kétszer háromszor
rájátszódtam, és örömmel vettem, hogy gyakorolnom kéne, nem
éppen tragikus a dolog.
Csak
ez a káosz fíling ne lenne a fejemben, lelkemben.
Behúztam
a hangkártya sávjait, elvégre a szerkó bemikrofonozva porosodott
a helyén, de kiderült a kettes sávról nem jött jel, pont a pergő
hangja volt. Egy órás babrálkodás után, lecseréltem a kábelt,
és bejött a jel. Lemértem, semmi baja a kábelnek, nem értem mi
lehet. De mint vírusost félre tettem. Majd megnézem.
Végre
találtam a jutubon egy keverős pacákot, aki konkrétan bemutatta,
hogyan kever dobot Cubaseban az alap csatolmányokkal. Gondoltam a
módszerét kipróbálom. Ezért felkalapáltam a számot, irtó
szarul vertem fel, de nem is ez a lényeg, a keverés miatt tettem
egy próbát. És lőn csoda, a keverési módszer nekem is bejön.
Olyan ez, mint a hagyma és retek evésének a megtanulása:
vizuálisan is meg kell tapasztalni, ahogy más jóízűen
fogyasztja.
Csupán
az életvitelt nem tudtam megtanulni senkitől. Inspirálódtam ugyan
Jézustól, de néha úgy érzem, bár ne tettem volna. Lelki
traumákat váltott ki. A való természet az, hogy a kicsit a nagy
megeszi. Ehhez mit sem segít az ima. Vagy a hit. Legfeljebb a hit
arra jó, hogy elhiszi az ember, könnyű prédává válik, ha sokat
Jézusozik.
És
így odaragadtam két órára a stúdióba. Még áthallgattam fül
öblítésre a „Final countdown” és a „War of World”
keveréseimet, itt ott igazítottam, miután harminccor lehallgattam
a műhelyben is. Azért is érdemes sokat hallgatni egy egy késznek
vélt keverést, mert idővel kiugranak a zavaró szintek, tónusok.
És milyen klassz a felismerés, hogy azokat csillapítván,
hangsúlyt kap az elnyomott értelem.
És
ahogy a keverő szobát elhagytam a telefonom lámpáját használva,
mert a nagy stúdió terem még csak lomtár funkcióban van, a
tárgyak halvány árnyéka olyan jó mélységesen éreztették
velem, hogy be lúzer vagyok...
És
akkor két Mentalista rész után, végre elaludhattam én is.