Artizán Blues Rádió

Loading ...
Winamp, iTunes Windows Media Player Real Player QuickTime Stream Proxy
A fenti kis ikonok egyikére kattintva lejátszó lista tölthető le. A blog további böngészéséhez új ablak nyitását ajánlom, hogy a rádió zavartalanul tovább működhessen. Köszönöm.

Hontalan krisztmesz

Most már egyre többen mondják, hogy miért vagyok olyan depis. Nem vagyok depis, válaszolom. De igen, mondják, mert hogy nem akarok mindent bevállalni. Hogy húzom az orrom, ennek sem akarok dolgozni, annak sem akarok dolgozni. Hogy ilyen krízises időben mindent meg kell fogni.
Jött ez a Gábor is, aki még megbánja, hogy velem barátkozgatik, majd lesz egy olyan írásom is, aminek a címe az lesz, hogy megbánta, hogy velem barátkozott, jött ez a Gábor, hogy hamar feladom. Nincs értelme mondtam. Azt adom fel, aminek nincs értelme. Azt nem adom fel, hogy azért harcolok, hogy feladjam azt aminek nincs értelme. Szeretném bekiáltani ennek a kockafejű népnek, mint az a rappes, hogy basszátok meg!
Azt mondta nekem valaki, miután hosszasan elbeszélgettünk arról, hogy miként kéne megjavítani a templom padokat, hogy azért szeret velem tárgyalni, mert én mindent lépésről lépésre elmagyarázok, hogy milyen anyagokkal és hogyan kell csinálni, hogy semmit nem magyarázok félre, és tudja, hogy amit megbeszéltünk az lesz a fináléban is.
Mondtam a feleségemnek a tegnapelőtt este, lefogadom, hogy mégsem engem választanak. Vajon? Vajon biza. Az este felhívtak, hogy izé, a padokat nem javítjuk, hanem újból csináljuk és tudod, hogy kit kellett megbízzunk vele. Tudom és azt is tudom miért. Mert ilyen ez a buzi világ. De hagyjuk ezt. Engem más akaszt ki. Nem ez, hogy pénzes munkát nem nekem adják sosem, csak a geci szarságokat és azokat is néha elfelejtik megkérdezni mennyi. Nem ez bánt most. Ezen túlmentem már rég. Megszoktattam őket. Nem baj, van más aki megszoptatja őket.
Engem az bánt, hogy azok a padok még ötven évig szolgálnának. Minimum ötven évig. Azokban a padokban még minimum ötven évig lehetne térdepelni, imádkozni, énekelni, Istennek nyilatkozni, ésatöbbi. És hány és hány ilyen helyzetet láttam, amikor kidobtak jó dolgokat és bevitték a szart a jó helyébe. Rengeteget. A balfasz nép mit lát? Hogy zsír új padokat csináltattak a ditámáj hatalmas Isten dicsőségére. És valószínűleg hozsannáznak. Kinek? Csak az Istennek aki erőt pénzt bort pálinkát adott, hogy új padok legyenek a régi helyett. Sosem értettem ezeket a dolgokat. Miért kell annyi pénzt belebaszni ilyesmibe? Ilyenkor, amikor biztos sokaknak levágják a villanyt, gázt, vagy nincs mit enniük?
Történt egyszer, hogy ajánlatot kértek tőlem 12 lépcsőre. Kacifántos lépcsőre mégpedig. Tölgy fából méghozzá. Elhívtak, hogy vegyem át a tervrajzokat és készítsek ajánlatot. Mikor láttam azt az extravagáns tervrajzot, felment a vérnyomásom. Hogy aki kipiszkálja a kolbászt a krumpligulyásból, az most olyan helyre ahova elmegy simán a fenyő lépcső, annak is az egyszerűbb formája, ilyen ultramodern tölgyfa lépcsőt akar. Letettem a tervrajzot az asztalra és azt mondtam, kérem szépen én erre nem adok ajánlatot, mert én ilyen lépcsőket nem akarok csinálni, és arra kérlek benneteket, egy kicsit fogjátok vissza magatokat. Megnéztek az irodás csajok. Egy pillanatra leblokkoltak. Hogy mi van?
Ez van. Hogy vizet prédikálunk és tömény szeszt iszunk.
Igen, ilyen harcokat hamar feladok. Nem akarok pénzeket lenyúlni, nem akarok számlákat felfújni. Ez az én harcom, amit nem adok fel.
Sokat gondolkodtam, mihez kezdjek? Ez a gondolkodásom téveszti meg az embereket, hogy azt mondják depis vagyok. Nem vagyok depis. De nem akarok drágán faablakot készíteni, nem akarok jó padokat kihajítani és újat csinálni. Ha ez depiség, akkor én azt mondom, hogy a világ félreérti a nem depiséget.
Amíg az Isten házaiban új padok készülnek, ahogyan a tévében is bemutatták, a hontalanok az erdőkbe menekültek. Zacskókból sátrakat eszkabáltak maguknak. Én úgy érzem, hogy ma senkinek nem kívánok kellemes karácsonyi ünnepeket. Ne legyen senkinek se kellemes karácsonya. Ne tudjon aludni, fészkelődjön éjjel az ágyában és legyen rémálma azokról a szerencsétlen hontalanokról, akik zacskókból és rozsdás drótokból eszkabáltak maguknak sátrakat. Na ez az a dolog, ami kiszed engem ebből az úgynevezett depiből. Van itt egy érdekes elvi kérdés. Hogy az emberiség tehetetlen ezekkel a zacskós sátrakkal szemben. Alszom egyet rá, de azt hiszem meg fogom kérdezni a templomot, hogy a régi padokat ideadná e nekem, hogy azokból a hontalanoknak fasátrakat építsek? Meg fogom kérdezni. Biza.
Amikor létrehoztam a facebook oldalán a poorbook oldalt, felajánlottam bútorokat, hogy azokat semmi összegekért eladván, egy homeless sátrat építsek az árából. Felkértem a megannyi intelektuált, hogy csak abban segítsenek, hogy hova állítsuk fel azt a kibaszott mobil fa sátrat. Volt egy két nyekkenés. Több egyáltalán nem volt. Senki egy szeget nem hozott, nem ajánlott. Nem vették komolyan. Senki nem vette komolyan.
Bennem mindig az van, hogy ha létre tudunk hozni egy mobil fa sátrat, mi emberek, közösen, akkor megnyerünk egy harcot. És ha egy kis harcot megnyerünk, megnyerhetünk egy nagyobbat is.
Azért vagyok depis asztalos, mert tiszta szívből megutáltam az emberek végtelen nyafogásait, semmi kedvem nincs többet idiótáknak dolgozni, ilyen árnyalatelemzőknek, hogy eléggé arany e az arany árnyalatú tölgy pác vagy sem. Utálom! Utálom bazmeg azt a sok hülyét, akik kidobnak jó dolgokat mert csak megunták! Mert el kell költeni a pénzeket. A közpénzeket. Szívből utálom ezeket az embereket és nem akarok többet nekik dolgozni.
Kívánom a sok hontalannak, hogy legyen egy boldog karácsonyuk és kérem az Istent, legalább ezen az éjszakán ne legyen olyan hideg azokban a kibaszott nájlon sátrakban.