Rejtő
Jenő Csontbrigádjában van egy ilyen, hogy még egy napot, még egy
órát, még egy percet kibírni. Ezzel a sokatmondó hangulattal
nézek ki a fürdőablakon minden reggel, ködös tekintetemet,
filozofikus bekezdéseimet öblítve a zöld mezővel, amit addig
addig nézek, mint mondottam, mintha a nagy semmibe néznék, amíg
aztán a pixelek nem furakodnak át úgy a ködön, hogy azok
kezdenek kitisztulni: az ott kukoricás, az ott lucernás, az ott meg
búzás. A sűrű bozontos fűzfám meg teljesen elvágta a fényt a
hetven négyzetméteres nappalim europlakát méretű ablaka elől,
amit azért hagytam nagyra, hogy ha társaság jön, legyen végre
hely, és a nagy ablakon jó sok észak-keleti fény jöjjön be. Ha
az én fengshujomra kíváncsi valaki, nekem jobban tetszik az
észak-keleti irány, felülírja a vízerek, a frekvenciás és
egyéb meridiánokat. Egyrészt azért mert a jóisten így adta
nekünk ezt a csarnokot, hogy a semmibe néző oldala észak-keleti
legyen, másrészt jobb a semmit nézni, mint az emberi törekvés
hiábavalóságát. A fűzfa, amit Péterbácsi ültetett, a Mórlakai
patak partjáról hozott három ágacskát, és külön preferenciája
volt, hogy hagyjon nekem emléket, ő ültesse el saját kezűleg. A
szerzői jog engem illene, nekem volt az ötletem, de Péter bácsi
magáénak tekintette a feladatot, irántam való tiszteletből és
szeretetből ő vállalta magára az esemény fizikális
végrehajtását. Én hálás vagyok érte, hogy elültette azt a
három pálcát, most legalább tíz méter magas a fűzfa és
valóban mindig eszembe juttatja Péter bácsit. Most ez a fűzfa úgy
betakarta a hetven négyzetméteres nappalim europlakát méretű
ablakomat, hogy a mezőt csak a fürdő ablakon keresztül láthatom.
A
nappalimat nem sok vendég élvezte. Ha úgy vesszük, a befektetett
összeg és annak kamatai nem arányosak a bejött vendégek
számával. Mondhatni hiába csináltuk ilyen nagyra.
A
fecskék alacsonyan röpködő útvonalán egy tarka macska őrködik.
Fél füllel a repkedő fecskékre vár, melyek most hirtelen máshol
találtak maguknak alacsonyan röpködéshez pályát, a többi fél
füleivel a földet lesi, hátha valami egérféle elő talál bújni.
Közben azon morfondírozhat a macska, hogy fene essen a tarkaságába,
most ezekkel a fehér foltokkal olyan mint egy világító torony a
csendes óceán előtt. Minden fecske messze elkerüli és az egerek
sem gyurakodnak. Megunja a leskelődést és unottan besétál az
autó alá. Gondolhatja, ha lesben áll, nem látják se a fecskék,
se az egerek, talán nekibátorodnak a nagyvilágnak.
Eszembe
jut, amint a cukros pisi eltávolodik testemből, és a pixelek
tisztulásával, hogy amaz lelkes látásos álmomban nem volt
ellenségem. Én magamra ott is szerencsétlenként néztem, az álom
szereplői, czirka 12-13 személy nem szerencsétlenként kezelt,
olyan voltam nekik, mint egy közülük.
Ha
az álom a tudatalatti vívódások kivetített halmaza lenne, akkor
sok sok gonosz hüllőről kéne álmodjak, vicsorgó farkasokról és
gúnyolódó emberekről, de inkább olyat álmodtam, amire még a
valóságban sem igen gondolok. Üzenet lenne az álom? Szerintem
nem. Szerintem egy állapot ez. Hogy nem vagyok egyedül. Azt hiszem
egyedül vagyok, semmi nem bátorít az életben arra, hogy nem
lennék egyedül, minden arra utal, arra ösztönöz, hogy de igen,
nincs semmi más az életben mint a saját magányom, a világ, amit
létrehoztam. Egy hetven négyzetméteres sosem látogatott nappali
europlakát méretű ablakkal. Ha meg nem építem ezt a nappalit,
attól még nem lenne telibb egy kisebb nappali. Az emberi lény
társasságtalanságát nem az anyagi világ szülte meg, hanem az
emberi lény önmagába fordulva alibiként teremtette meg az
anyagot, mondván: elfoglalt vagyok, nem látod?
Én
mindig ráértem. De rám senki. Unalmamban dolgoztam. Mert se
pálinka, se drog, se egyéb nem volt arra érdemesebb, hogy búba
keverjem magam velük. Megjátszódtam, hogy akkordok jelentik az
időmet, szerszámok, könyvek, paradicsom karó, de mindez semmi, és
ez kiderül, mihelyt álmomban jön egy lány és szeret.
A
valóságban szánalmas az embernek vágyakozni. Várni. Remélni.
Álomban kell azt is csinálni. Csendben. Titokban, távol mindenféle
emberi konvenciótól.
Nem
hiszem, hogy új megváltóra lenne szükségünk, csupán ki kell
szabadítani Jézust a vallások rabságából. A vallások azok a
plagizálók, akik mint saját találmányt, szerzeményt védték le
maguknak Jézust, és a világi ökumenizmus meg legalizálta. Amikor
Jézus eljött, kikergette a pénzváltókat a templomból. Azóta
megfordult a világ, a pénzváltók túszul ejtették Jézust. Jézus
ma is ugyanazt a szellemi és lelki forradalmat hordozza, mint mindig
is hordozta. Jézus most hallgat mint Pilátus előtt hallgatott.
Mert ami elmondható volt minden elmondatott... Nincs szükség több
magyarázatra...
Azt
hisszük, hogy a jézusi állapot az legenerálható, eltanulható.
Egy kitöltetlen fehér csekk. Jutalom valami szentségre. Én nagyon
nem így látom. Jézus él tőlünk független. Vágyódik utánunk,
de annyira liberális, ha úgy tetszik, hogy nem kontárkodik.
Kifordít a földből egy ismerős angyal szobrot, világos jeleket
küld, amiket csak mi érthetünk, senki más. Meghitt jeleket küld,
amit mi megtanultunk szégyellni, nem használni. Nem élünk a lélek
rezgéseivel. A tudatot tudatosan tréningeztük, idomítottuk
lényünket a gondolkodásra, eltompítottuk az érzést bennünk,
mindenről listát kell készítenünk. Hogy minden reggel eszünkbe
jusson, hogy mivégre vagyunk.
A
hitet insztitúcionalizálta az ember, Isten nincs, így döntött.
Az ember azt hazudja magának, hogy kemény, nem fél, nem érzékeny.
Bemeséli magának, hogy ura magának, senkitől nem függ,
boldogsága nem emberfüggő, dicsekszik. Helyette lobogtatja
bankkártyáját, hogy az az ő szuverenitása és boldogsága.
Megvehet rá bármit. Amit pénzzel nem vehet meg, az nem is kell
neki. Így a tudatos ember.
A
bankkártya oltalmában, van aki mégis átgondolja és elmegy
vallást dagasztani. Legyen istene is, hátha mégis van? Ezek a
legelvetemültebb sunyik és csalók.
Kell
e nekem tisztán látni? Kell e nekem megfogni Jézus köntösét?
Mi
dolgom e világban? Mily nevetséges, hogy azt hiszem feladatom van.
Nincs semmilyen feladatom. Csak itt lennem a dolgom.
Most
egy kicsit szomorú vagyok, még egy nap, még egy óra, még egy
perc, mint a csontbrigádban Rejtő Jenőtől, szerencsére manapság
nem élnek az emberek mint Mózes, meg ezek.
Lekapcsoltam
a rádiókat. Egy DvDre fért a története hangilag, egy Cd-re autós
anyagot írtam, hogy néha visszahallgassam azt a gondosan
kiválogatott anyagot, amit szépen kikevertem. Barakk rádió
mixként marad fent emléke.
Gépeimet
letisztítom, anyagaimat lementem. Jó lenne rajzaimat, írásaimat
rendezni, osztályozni.
Olvasom,
hogy Puzsér Róbert ha lehetne, szeretne Jézus Krisztussal
találkozni. Kívánom neki, hogy ez sikerüljön neki. Jó ember,
megérdemli. Hiszem hogy fog találkozni Jézus Krisztussal.