Megvolt
a mi időszámításunk szerinti újévi fordulat. Télen semmi
esetre sem lehet nálunk év vége, illetve új év eleje, hisz
teliben vagyunk a munkával. Fűtés egész télen, hajtás,
miegymás. Az óév nálunk a tengeri utazással ér véget és az
újév a tengeri utazás után kezdődik. Mert ekkor vagyunk rendesen
a nullán. Sőt, a mínuszon. Pontosabban egy olyan mínuszon, amit
jövő év tengeréig kamatostól megadunk. (Legalábbis kéne).
Tudom,
hogy hitelező barátaim talán joggal húzhatnák szemöldöküket,
hogy nem e inkább azt a pénzt nekik kellett volna adnom? Őszintén?
Mi az az ötszáz ötven ezerhez? Hogy inkább mentem volna
Székelyföldre és tettem volna azt a pénz magyar kézbe. Hallok
ilyen apropókat is. Hogy miért nem megyek Parajdra, az is só, mint
a tenger sója. Ez is lehetne egy opció. Csak nekem rossz
tapasztalataim vannak a híres székelyekkel, ott basztak át, ahol
éppen értek. Annyira furfangos az eszejárásuk, hogy észre sem
veszed, hogy forgatnak az ujjuk körül. Nem érzem át a
székelyeket. Biztos én vagyok túl komplikált. Viszont nem tudom
mitől lett volna nehéz annak a székely csajnak megköszönni, hogy
rendeltem tőle két kürtös kalácsot a tengeren? Szépen, magyarul
köszöntem, magyarul kértem szépen két kürtös kalácsot, habár
ők a plakátra ezt írták: „kurtos kalacs”, és búval baszott
képpel kiszolgált, azt se mondta búj seggembe...Rosszul esett,
mert hallottam őket jó üstenesen magyarul, illetve székelyül
kárinkodni. Azt megértette a csaj, hogy kettő kürtös kalácsot
kérek, azt láttam, hogy a két legkisebbet választotta ki nekem,
meg is lepődtem egy kicsit rajta, de inkább nem akartam hinni a
szememnek és a fülemnek. Lehet van nekik egy irritációjuk a
szórványosokkal, az áruló magyarokkal szemben. Na ezt a nemzeti
cöcöséget utálom én a székelyekben.
A
többség, a tömeg, és itt nem a székelyekre értem, hanem
általában az emberekre, olyanok mint a tenger vize: folyik, betölti
az üregeket, hullámzik ha szél fúj, lapul ha nem fúj.
Szóval,
vége az iskolai évnek, lejárt a tenger, jól legatyásodtunk,
úgyhogy pont jó ez egy igazi újévi kezdésnek. Sok mindent
feltettem magamban, hogy a tengeri utazás után meg kell
változtassak. Sok mindent átgondoltam, sajnos nem sokat tudok
változtatni, mégis ki kell állítsak néhány cölöpöt az irány
meghatározására.
Például:
el kell döntsem, vagy maximálisan asztaloskodom, vagy csinálom
tovább itt a hülyét a házi agrikultúrával, mely többe kerül,
mint amennyi hasznot hoz? El kell döntsem. Mert nem tudok ketté
szakadni. Elveszek az apró részletek között. Viszont ha
visszatérek csak az asztaloskodáshoz, ott is teljesen át kell
rendezzem az életemet. És talán kezd megfogalmazódni bennem, hogy
keressek egy modellt. Egy üzleti modellt, ami tetszik nekem és
csinálni tudnám.
A
sok kudarc elvette a harc kedvemet. De újra kell gondoljam a harci
stratégiákat. Nincs más út, mint előre. Mert balfaszabbak nálam
mennek előre. Azért mert nem értenek hozzá és blöffölnek. Mert
úgy hiszik, hogy nekik jár ez. Én mi a francér nem hiszem, hogy
nekem is jár? Honnan bennem ez a fertelmes nyomorkultusz?
Van
itt munka bőven, a műhelyben is, bennem is.
Ebben
az új évben újra fel kell fedezzem az előre nyomulást. Mert ha
nem, jönnek a szelek, hullámok és elmosnak mint egy medúzát: mint
egy taknyot kivetnek a partra.