Artizán Blues Rádió

Loading ...
Winamp, iTunes Windows Media Player Real Player QuickTime Stream Proxy
A fenti kis ikonok egyikére kattintva lejátszó lista tölthető le. A blog további böngészéséhez új ablak nyitását ajánlom, hogy a rádió zavartalanul tovább működhessen. Köszönöm.

Find myself

Na igen. Eldöntöttem, hogy ma délután semmit sem csinálok. Benyálaztam a tévé elé magam, miután keserűen elkönyveltem, hogy hullanak a bloggerek. Hullanak. Nagyon jól és szépen fogalmazó naplóírók abbahagyják. Meg is értem őket. Ilyen Mozilla helyesírás javító függő kocaíróknál, mint “moá” más társaságra nemigen találhatnak. Mert eleve a blogolás, how they say: “nem az a műfaj”. Azaz a blogolás az az írásnak egy primitívebb formája. Röhej, mert senki nem is gondolta másnak, de ezek, akiknek ez a műfaj nem “jön” be, mindig fontos ezt kifejezni. Olyan ez, mint a csóró paraszt faricskálására azt mondják, hogy giccs, mert köz termék, azaz nem művészet. A “művészeknek” ezt fontos kifejezni. A parasztnak sosem volt az az igénye, hogy köz faricskálására valaki azt mondja, hogy művészet. A művész meresztette ki szivartól és olcsó szesztől reszkető hideg kezét, hogy félreértés ne essék: giccs az a faricska! Yes? Who ask you? MDF!
Oké. Hulljon hát a blogger.
Ja igen. Nálam is napi téma ez a blogolás. Minek is? Kinek is? Kinek jó, hogy munka közbeni morfondírjaimat bepötyögöm ide a virtuba? Gondolkodtam egy sort. Kinek is? Hát magamnak. Persze, hogy magamnak.
Na és hol kapcsolódik össze a dolgok értelme és a művészet?
Ott, hogy benyálaztam magam a tévé elé, és végig néztem egy három órás Celine Dion filmesített turnét. És megmondom őszintén megragadt engem is a csajnak a személyisége, energiája és karrierje. A vége felé elgondolkodtam én is -noha ezt reméltem ma teljesen kihagyni- hogy vajon az életemben volt e valaha igazi sikerérzés? Jó, nem ilyen dimenziókban gondolom. De valami a szakmámmal, munkámmal kapcsolatban, ahol éreztem, hogy igen, itt az a pont, ahol az alkotó lelke “lebeg” az alkotás felett és mondá, hogy: Jó!
Nem emlékszem. Elképzeléseim voltak, terveim is. Alkotás is volt. De egyikre sem mondhattam azt, hogy igen, ez az a lelkes munka.
Csak ilyen parasztos, giccses “faricskálás” kísérte minden alkotásomat. Az elégedettség, ...sosem.
Ebben hibás vagyok én is. Mert például most is azon veszem észre magam, hogy nézem a régi holland hagymát és az új holland hagymát. Hogy a régi holland hagyma, mely nálam ilyen “bio” környezetben él két éve, kétszer akkora már a levele, mint az új holland hagymának, mely valószínű azért került forgalomba, mert kifáradt az erőltetett hajtásban. Ha még beszívok egy két slung lúzerséget, még elkezdem osztani a proteinek és a mittommik százalékait. Például ma azon kaptam magam, hogy egy ultra egyszerű, de éppen ettől ultra komplikált itató rendszeren agyalok a fürjeknek, kiknek az a heppjük, hogy beszarnak a vizükbe is, kajájukba is, mellesleg tojnak tojni. Egy hónapja nem tojnak majdnem semmit. Azt mondtam ember, állj meg vándor, be vagy dilizve. Maholnap te is ilyen gyermekbugyoláló nyakkendő társaságot alapítasz és beállsz nyakig vízben a nyakadon a gyerekkel rizset kapálni...na állj meg vándor...és azért mondtam, hogy ma benyálazok a tévé elé, mert nagyon hiányzik nekem egy ilyen “find myself” szünet. Na aztán benyálaztam én a Celine Dion-os fájndmájszelfbe. Csak jobban felhéklizett.
Mert hogy egyes bloggerek leálltak, mások törölték, azon kapom magam, hogy számolom a proteineket és a mittomiket ilyen olyan blogokban...faricskálom a rendelésre kért giccseket, és már fel sem teszem magamnak azt a kérdést, hol van az a lelkes munka?
Nahát ebben a fájndmájszelfes délutánban nagyon eldöntöttem, hogy nagyon meg kéne fájndingoljam magam, mert maholnap elhantolnak -hova az még kérdéses- és még nem találkoztam ama lelkes alkotással...