Valakinek meg kell mondania...

Igazad van Muzsi bácsi. Jól mondod. Valakinek meg kell mondania a dolgokat ezeknek a gazembereknek. És, hogy mi is van ezekkel a gazemberekkel. Rá kell világítani az igazságra Muzsi bácsi, jól mondod.”
Így biztatták valamikor apámat a barátai, ismerősei. Így biztatgatnak ma is engem néhányan az olvasóim közül. „Mondjad Tila, mondjad. Fasza. Valakinek meg kell mondani.”
Aztán elkezdtem keresni azok társaságát, azok blogjait, akik „megmondják”. És találtam. Szerencsére kevesen vagyunk, akik meg „merjük” mondani. Nem mondhatják ránk, hogy rémesen sokan vagyunk, hogy fekete tőlünk az ég. Mert legtöbbször olyanokkal is biztatnak, hogy „mit mind csak a sötétet látod? Gondolkodj pozitívan, keresd a pozitív dolgokat.”
Olvasván Apa54 „Nem mondhatom el senkinek...” blogját újra kinyílt a bicska a zsebemben. Igazán nem mondhatja senki, hogy nem igyekszem a pozitív dolgokkal foglalkozni. Igyekszem. Rég nem szidtam senkit, nem káromkodom. Laza dolgokról írok, hogy ne legyen az, hogy valamiféle vészmadár vagyok. De alapjában véve el vagyok keseredve ezért a világért. Olvasván Apa54 új bejegyzését, eszembe jutott, hogy bátorították apámat, hogy mondja ki az igazságot. Vajon miért? Miért nem merték ők is kimondani az igazságot? Ha annyira tudták mi az igazság. Egy anyáddal ők is aláírhatták volna a panaszokat. De nem tették. Ma sem teszik. Ma is csak biztatnak, hogy valakinek meg kell mondania. És ha valaki kimondja? Mi van akkor? Hűha! Merészelt ellenszegülni az áradatnak. A széllel szembe pisilt. Ilyenkor ugyanazok az emberek szokták mondani: „Bandi, tudod, hogy a széllel szembe nem lehet pisilni...”
Megmondom én, mit kellene nekünk csinálni. Mi, akik egyfolytában csak megmondjuk, mert valakinek mindig meg kell mondani, összetesszük a fejünket és kitalálunk egy pénznyomó gépet. És szépen kiszámoljuk, hogy mennyi kell nekünk, hogy nyugodtan éljünk, olyan csendes nyugdíjasan. És létrehozzuk a bandukoló hangyák alapítványát, és célul tűzzük ki a bandukoló hangyák megfigyelését. Mert ha elmondjuk ennek a világnak vagy nem mondjuk el ennek a világnak a sötét paranoiáinkat, a világ ugyanott marad. A mi jelenlétünk ebben a világban annyi sem, mint a légyzümmögés.