Rugós nosztalgia


Eszembe jutott, amikor felfedeztem, hogy térhatást rugós késleltetővel is létre lehet hozni. Talán zengetőnek nevezték. A lényege, hogy egy hangszóróhoz hasonló sugárzó végére egy rugót akasztunk, a másik végére pedig egy hangszedőt. Amint “megszólal” a rugó, elkezd rezonálni, és oda-vissza küldi a hangot, amíg el nem csitul a rezgése. Ezt a folyamatot a szedő szépen visszacsatolja az erősítőbe és érdekes zengető hatás fogja az alaphangot kísérni.
Nem a technikai részletek érdekelnek most, hanem a dolog lelki része.
Szeretnék életre hozni egy ilyen zengetőt, kibeleztem egy régi orgonából, amit restaurálni akartam, de közben feladtam, mert kaptam még másik két orgonát, jobb állapotban, amiket kidobtak. Valamikor álmodni sem mertem ilyen orgonát, most három van itt nekem.
Elképzelem, amikor kitalálták ezt a zengetőt, a digitális világ még meg se volt, mekkora élmény lehetett. Hirtelen templomi hangzása lett mindennek. A templomélményt bevitték a házba. Otthon újra élhette az ember a templomi fílinget.
A tehetősebb ember vett magának egy villanyorgonát, mely a sípos orgona regisztereit volt hivatott utánozni, felcsavarta a zengetőt, és élvezte a templomi hangzást.
Elképzelem, amint a gitáros, ahogy felcsavarta a zengetőt és úgy szólt, mint a klubban: visszhangosan. És élvezte, hogy úgy szól a gitárja, mint azoknak, akik a Hallban zenéltek.
Azóta a hangzásvilág reformálódott. Olyan hangok jelentek meg, amelyek sehonnan jönnek, és nem tudom másokat mire, de engem semmire sem emlékeztetnek.
Az effekt mögött nincs az élmény, amit elő lehet hívni.
A nemlétező stringzek (vonós hangok) megszólalásakor keresek egy világot, ami sosem volt, de remélem, hogy lesz. De ha nem, legalább vágyom rá. Hogy lesz egy világforma, ahol ezek a sztringzek összehoznak majd együtt egy nagy Hallba és örvendeni fogunk az együttlétnek.
Elgondoltam, hogy milyen jó is lesz, ha a digitális visszhangosítók mellé odakötöm a rugós zengetőt is, hogy visszahozom a régi hangzást.
De vajon melyik régi hangzást? Azt, amelyik remélte, hogy a zengetővel előidézünk egy olyan emléket, mely meg sem történt? Amikor a gitár ugy kiment a térbe, mintha kiszabadult volna a lélek a szorongásból, szabadon szárnyalt, csak reménykedve ide oda repdesett, aztán felszívódott a falakba? Mert semmi egyéb nem történt akkor sem, amire érdemes lenne nosztalgiázni.
Rugós reverbbel nosztalgiázni a meg nem történt nosztalgián.
Hirtelen ezen gondolkodtam.
És azon, hogy ha ezt sem hozom létre, akkor ez sem lesz...