Artizán Blues Rádió

Loading ...
Winamp, iTunes Windows Media Player Real Player QuickTime Stream Proxy
A fenti kis ikonok egyikére kattintva lejátszó lista tölthető le. A blog további böngészéséhez új ablak nyitását ajánlom, hogy a rádió zavartalanul tovább működhessen. Köszönöm.

A formula

Ez az élet a karrieristáknak kedvez. A törtetőknek. Akik a piramis csúcsa felé igyekeznek. Azt hiszem már nem csak hajlam, hanem már tény, hogy nemigen beszélhetünk arról a társadalmi rétegről, mely aránylag jól, de meghúzódva, csendben akar élni. Beszélek egy normális, dolgozó rétegről.
Valamiért kezdem elveszíteni a reményemet abban, hogy valaha volt vagy lesz egy olyan életforma, ahol a becsületesen dolgozó ember megkapja a számítását. Mert ha valahogy sikerült nagyapámnak megvenni egy házat, gazdaságot létrehozni, ha valahogy sikerült apámnak azt valamennyire megőrizni, mire én is beléphettem volna örökségembe, valamelyik új rendszer elvette azt. S akkor mint földönfutó kezdhettem elölről az egészet. Valamiért azt hiszem, hogy lassan megint egy valamiféle új rendszer következik, amely valamilyen formában megint elveszi az én házamat, gazdaságomat, hogy majd a fiam megint mint földönfutó kezdje elölről.
Az sem titok, nem mintha jelentene valamit valakinek, hogy a felfele törtetők mind birtokolják azt a szent butaságot, amitől fékezhetetlen erőt kapnak. Egy olyan gonosz erőt, amivel még a Sátánnak sincs mit kezdeni. Sajnos Sátánt sem értik meg az emberek, nemcsak Jézust.
Ez a szent butaság pontosan olyan, mint az elefánt a porcelánboltban. Szegény elefánt tiszta jó indulattal forog körbe és keresi a kijáratot, hogy ne tegyen sok kárt. Nos, az ilyen szent buták azt hiszik, hogy az isteni hatalom mellettük áll, mert hogyan is lehet másképp? Ugyanúgy imádkoznak a gonoszoktól való szabadulásért, mint bármelyik csendesen meghúzódó kis polgár.
Van ez a törtetők képlete, ami sosem változik. Ha akad is jó indulatú ember, aki azt mondja magában, hogy na majd ha felkerül, ő majd mindent másképpen csinál, ő nem fog rájönni, de a családja, az ismerettségi köre rájön majd, hogy az a valamikori jó ember megváltozott. Nem lett rosszabb, csak bekerült abba a képletbe, ahol nem tehet másként, mint a formula meg van írva. És bármennyit kapaszkodik az ember, mindig van egy megmászni való magasabb hegy. És ez azzal is jár, hogy ebben a törtető kapaszkodásokban hozzá hasonló emberekkel is találkozik, akik ugyancsak a nagy formula végrehajtói.
Ezen a képleten az a csendesen élni szeretne, egyre kihaló társadalom nem tud változtatni semmit. Legfeljebb imában, szóban megemlíti. Sem erőszak, sem szép beszéd nem tud ezen a formulán változtatni.
S akkor eszembe jutott ez a boldogfalvás dolog, amit én már egy irányzatnak nevezek, hogy hátat fordít a társadalomnak és még beljebb húzódik a sűrűbe, gondolván, hogy a formula nem éri ott utol őket. Mert nekem ez az én bajom ezekkel a teljesen elvonult létformákkal. Hogy úgy gondolják megvívtak egy harcot és ezentúl csak a természet szeszélyeivel kell megküzdeniük, mert a többitől elzárkóztak.
Nem mint ünneprontó gondolkodom ezen, hanem igyekszem a gyermekem jövőképét is látni ebben a formulák által rendezett világban.
Mert hogy nem lesz szociális vissza juttatás az adóim cserébe, ez számomra már tiszta dolog. Én ezen már nem háborodom fel, mert egyrészt mióta mondom ezt, másrészt nincs értelme egy eleve eldöntött dolgon rágódni. Nem is a változtatás reményében gondolkodom, hanem mégis megkapni a helyem ebben a formulában. Ahol az én lelkiismeretem még elfogad dolgokat. Mint ahogy elfogadja a szürke gazdaságot például. Ilyenekre gondolok. Nem besúgásra, másokat elásni.
Egy olyan időszak következik, ahol nagyon meg kell fontolni minden lépést. Mit hova tesz az ember? Ha ezt a formulás világot nem vesszük figyelembe, majd ő vigyáz arra, hogy eszünkbe jusson. Mert a boldogfalvás jelenség ha felemelkedik a statisztikai minimumok fölé, abban a pillanatban életbe lép a képlet.
Nem menjek tovább. Vegyem csak a saját helyzetemet. Azt hittem de jó lesz nekem itt meghúzódni a csirke pajtában, csendben fűrészelgetek. Mi van ma? Csendben fűrészelgetek? Nem. Ha áramot akartam, legkevesebb három embert kellett kielégítsek, akik a formulában vannak. De legalább ugyanannyi formulás ember nem akarta, hogy áramom legyen. Az úgynevezett csendemért ma le vagyok kötelezve a kormány pártnak, a hatóságoknak, és néhány embernek, akikkel nem a formula által vagyok kapcsolatban, viszont ők is a formulában vannak. Tehát, akármilyen fasza gyerek legyek, benne vagyok a formulában nyakig.
Mondhatjátok, miért kellett áram? Jó kérdés. Mert ha nem kellett volna az áram akkor nem lennék a formulában?
Az este egy ismerősöm kérdezte, s akkor mi a következő lépés? Hát a bejárás, mondom. Kell nekem külön bejárás. Miért kell nekem külön bejárás? Mert számon kérik tőlem, hogy mikor, hova megyek és miért. És ezt nem a fő formulások kérik számon, hanem felhányásképen a kezdő még senki törtetők, akiknek még ott a takony az orruk alatt. Mert mivel félkézzel megfogták a képlet egyik részét, úgy érzik részesei a piramisnak. És tulajdonképpen ezek a csendre vágyó társadalom rémei, policiái, besúgói.
És mivel a jogos szerződések ma nem érnek semmit, mert a közjegyzők is a formula részesei, sosincs tökéletes szerződés, mint ahogy tökéletes asztal sem lesz. És így lassan vissza lehetne vezetni, hogy akkor egyáltalán minek is kellett nekem saját műhely, saját ház? Hiába mondanám, hogy könyörgöm, eljöttem Kolozsvárról a nagy egyetemi centrumból ebbe az elfelejtett városba, annak is egy kieső falujának a kieső helyére, egy nem létező címre, egy csirke pajtába, mert alázatos felismerést tettem, hogy nekem nincs jogom saját tulajdonban gondolkodni civilizált zónában, esetleg egy ilyen csirke pajtában majd.
És ha majd a képlet emberei rájönnek, hogy minden jövedelmet feléltek, bezárták a kórházakat, iskolákat, felélték a nyugdíjakat, elvették az emberek házát, ketrecét, akkor mi jön újra? Na én ennek a forgató könyvét szeretném látni. Mert ugyanazt, amit apám tett, hogy harminckét börtön év büntetést szerzett magának a nagy formula ellenes cselekedeteivel, nem fogom tenni. Ennyire fasza gyerek nem leszek. Apám mindig azt hajtotta nekünk, hogy tanuljatok az én hibáimból.
Hát itt vagyok, tanulni akarok. Apámtól azt megtanultam, hogy azt nem fogjuk tenni. Akkor mit tegyünk?
Egy dologban szeretnék előre figyelmeztetni bárkit is, aki imára, meg ilyen lelki dolgokra utal, hogy ezt tették az összes őseim. Attól még mindenkitől mindent elvettek.
Ha a fiatalok jövőjéről akarunk beszélni, akkor tessék ebből a nézőpontból kiindulni. Minden más harc a százalékokkal, meg hogy majd helyreáll valami, felejtsük el. A játék a végére ért.