Artizán Blues Rádió

Loading ...
Winamp, iTunes Windows Media Player Real Player QuickTime Stream Proxy
A fenti kis ikonok egyikére kattintva lejátszó lista tölthető le. A blog további böngészéséhez új ablak nyitását ajánlom, hogy a rádió zavartalanul tovább működhessen. Köszönöm.

A nagy lépés kicsiben

Mint Robokop, úgy vagyok most. Nehézkesen és szögletesen mozgok. Fáj minden részem, minden izomporcikám (hájba csomagolt hús) lázban van.
Tulajdonképpen állapotomból kiindulva ráeszméltem, hogy benne vagyok az ötvenkettőben. Nem szoktam én a számoktól betojni, de egyértelműen érzem, hogy bizonyos dolgok megváltoztak bennem, és erre a gyógyír az ásó meg kapa, harang nélkül, mert azt miattam senki sem fogja megkongatni, nem is kell, de értelmetlen is.
Engem úgyis égetni kell, ha valami gazdaságos származna tőlem, akkor ez az. És poromat ne valami tengerekbe szórják szét, az égető pribék majd elszór a kazán mellé.
túlpakolva de megérkeztem
Úgy volt, hogy szombaton lesz segítségem, de aztán mégsem volt. Egyedül indultam útnak, a hatszáz kilós rakománnyal, drága kis bajtársam hátán a piroskával, a 250 kilométeres útnak. Kicsit aggódtam a súly miatt, nem az autóért, az szegény bírja, de inkább a rendőrökért, mert szeretik a magamfajta csóringereket: túlpakolt régi autókkal. Nyomban büntethetnek és elvehetik az autó könyvét. Ezek ilyenek. Nem nézik az ember kínját, hogy milyen baja van meg ilyenek. Az is aggasztott, hogy hidegen a motor nehezen indul, mintha három hengeren indulna, de menet közben is, ha motorfékezek, rángat és köpködik. Nem volt időm (se pénzem) szerelőhöz menni vele, mikor lecseréltem volt a gyertyákat s kábeleket, pár hete, volt egy szaki az autós boltban és felismerte az autót, mondta menjek hozzá, megoldja. Valószínű a karburátort kéne tisztítani. Szerencsére megjártam az 500 kilométeres távot gondok nélkül. Visszaúton belementem egy irdatlan esőbe, egyet vicsorgott az áramgenerátor meghajtása, de nem esett le semmi. Persze, el kell vele most már menjek. Csak szedjem össze magam zsetonilag. Hisz két hónapja újból hitelből élek, mert hatalmas kamatszeletet dolgoztam le.
Elvittem a tölgyfa ajtókat, beszereltem őket. Négy óra volt az út oda, négy vissza, és kereken 12 órát dolgoztam megállás nélkül. Négy ajtót szereltem be, tokostól. Régi házba, vastag falakkal, ahol minden szaki tudja, hogy amíg ki nem szeded a régi ajtót, nem tudod mi van a tokozat mögött. Mert ahány falú, annyiféle asztalos meglátás.
modernista csapolás
Tapasztalatra épített saccolásom valamennyire bevált, de azt nem mondták nekem előre, hogy az új ajtókat ne szereljem a régieknek a gerenda alapjukra, hanem a gerendákat szedjem ki, és köztudott, hogy a régi házakban a gerendák be vannak építve a falakba. És meg is csókoltam a bubát (hogy másként ne fogalmazzak), mert tudom, hogy ilyen esetekben a klienseknél semmi esély a vitatkozásra. Csak az volt a baj, hogy ezek az átkozott gerendák tényleg a falba voltak építve, el nem tudom képzelni milyen elgondolásból. Mit gondolt a marha parasztja? Beépíti a küszöb gerendát a falba, hogy tartson? De minek? Mit? Azt megértem, hogy a felső gerendát beépíti, hogy fogja a felső téglákat, de az alsókat? Valószínű valamilyen paraszt szokás volt arrafelé is, hogy tartson. Mintha a ház majd valamikor felszállhat, esetleg a tetőn átbukfencezi magát és akkor az alap ne essen le. Mert más értelmét nem látom. Sőt, egy marhaság, mert a gerendák végei elkorhadtak és gyakorlatilag 30 cm távon a téglák a levegőben álltak az ajtó mindkét oldalán. Nekem ezeket a gerendákat kellett onnan kipiszmogni, ami nemcsak embert próbáló munka volt, hanem szakmai megaláztatás is. Nincs ennél mélyebb megaláztatás, mint ilyen régi tölgyfa gerendákat falból kivésni. Hat darab ilyen gerendát operáltam ki, olyan 8x8 centisek voltak, félig az alapba süllyedve. A gerendákat nem tudtam egyszerűen kiverni, mert akkor a ház vakolata omlott volna, hisz 30 cm mélyen a téglafalba nyúltak mindkét oldalán. 
örömvésés
A megoldás az volt, hogy a gerenda mindkét végén, amíg a vésőm eljutott keresztbe kellett faragjam szó és tett szerint. Akár egy tehetségkutató alkalom is lehetett volna, tizenkétszer vésővel átfaragni 8x8 cm-es tölgyfa gerendát térdelve. És pont ott nem voltak elkorhadva. És sokat nem volt mit agyalni, nincs erre gép. Flexre szerelt kis cirkula lapom max 2 centit tudott behatolni, onnan a többi sűrű káromkodás. És acél karok, meg vas derék. De azt hiszem inkább az akarat volt acél és a düh. De kellenek is ezek ilyenkor. Ilyenkor semmit nem segítenek Buddha meg semmilyen láma bölcs tanácsai. Ilyenkor derülnek ki ezek a klimatizált irodakukacok által istenített sarlatánok hazugságai. 
ajtó illeszkedése 
Na mert volt időm ezen is filózni, és nehogy már az a kevés olvasóm csak úgy nevessen megannyi izzadság cseppjeimen, vigye a dolgok filó részeit is. Habár tudom, hogy nincs rá esély, mert manapság az emberek nem vállalkoznak erő felett. Erő alatt meg minden filó szép. Erő felett a szivárvány színei is fakóbbak.
Valamikor a sötétben örvendtek a fénynek, de ma az a helyzet, hogy mindenki a fényben van és még több fényességet akarnak. Teljesen értelmetlen, hogy fényes nappal sok helyen bazi nagy lámpákat égetnek, szó szerint zavarja a szememet a hatalmas fény, de ezeknek az arcuk ragyog valami általam meg nem értett még nagyobb fényimádattól, természetről prédikálnak, viszont pörögnek a nehezen kicsikart kilowattok hiába. Afrikában nincs víz, jönnek ide a mezítlábasok, mi meg a jólétet mímelve dőzsölünk. És alélunk a mezítlábasok láttán, holott egyértelműen ők a jövő. Ők azok, akik bénaságunk miatt belakják a földjeinket.
betétet fixre teszem utólag, léccel zárom... előnyei vannak
Eléggé alant voltam ahhoz, hogy jó bőven el tudjak ezen filózni. Ha van isten, bocsásson meg nekem, ha nincs, ne bocsásson meg. Mennybe nem jutok, mert már nem hiszem, hogy van, feltámadni nem fogok, mert porrá égettetem magam.
Olvasom a neten, csoportokba verődve vannak ezek a megvilágosultak, a vissza a természetbe, az ősi faszságokhoz, vegyül ott a route 66 az ezotériával, spiritualitás, sámánizmus, de nekem az a meggyőződött gyanúm, hogy ebben az egészben találkozott két dolog: egy eladható ideológiai termék és az ideológiai dolgokra vevők tábora, mindezt egy turisztikai vállalkozáson keresztül. Úgy adják ezt el, mintha a kertészetet most fedezték volna fel, hogy a paradicsomot nem gép purcantja, hanem egy növény. És ontják a bölcsességeket a nem permetezett friss zöldségekről a kezdő, lelkes kertészek.
trükkös kis sablon
Megjegyzem: egy szűz területen az első három évben nem lesz krumpli bogár, de utána csak az öregisten ha nem segít. S a csigák, s az aranka s a kutyafaszom, onnan kezdve a családi gruppen bogarazás, csigázás nagyon értelmetlen lesz, a dalolás el fog halkulni, és akkor lesz nagy csodálkozás, amikor jön a cetli a telek adóról, sátor adóról, és kiderül orvosi biztosítás sincs, nyugdíj sincs, semmi sincs, mert háromszáz négyzetméteres kertből nem lehet se megélni, se semmit csinálni. Az egész kertészkedő álom egy buta fantáziálás a megunt, értelmetlen, hivatalbani asztalkoptató fejében. Merem ezt állítani, mert ezen a fázison túlmentem és annak is megadtam az árát. De láttam, látok olyan családi vállalkozásokat, ahol nagy tételben csinálják, profi módon, és hajnaltól késő estig hajtanak, sokszor aprópénzért. Hogy aztán hetekig egy lepukkant dubában, nagy hőségben, mosdatlan körülmények közt rohadjanak termékeikkel együtt. És szembesülni a nyafogó vevőkkel, akik undorodva alélnak, hogy csak harminc százalékkal olcsóbb mint a török szar? Ilyenkor kérdem én, mit érezhet az őstermelő? Ismerem ezt az érzést. Ilyenkor alakul ki az emberben az, hogy nem egy hazájúak vagyunk, nincs nekünk semmi közünk egymáshoz.
az ajtóváz bevasazva
Ezek az illusztris életmód turisták és fehér lebernyegben fesztiválozó nem nyilazó, lovagló showokon kéne szájukat tátsák, hanem jöjjenek le ide az oltyánokhoz, ha igazi, archaikus gazdaságot akarnak látni. Mit száz négyzetméteren? Öt hektáron termesztenek dinnyét, paprikát, padlizsánt, meg amit akarsz. Éjjel minden sarkán a földnek őrök sátrakban lesben állnak, nappal dolgoznak. Ezek nem nyilaznak, nem hősködnek, nem lovagolnak, hanem dolgoznak semmipénzért. És ezt nem ma fedezték fel, nem holmi jövendő-mondó hozta be életükbe, hanem ezek így élnek mióta vannak. Ezeknek eszükbe nem jutna bármilyen iskolai rendszert kritizálni, hisz egyetlen útja a menekülésnek innen egy városi bentlakás és kiiskolázás, azaz kirühelődés.
Ezek a megvilágosult marhák meg asziszik, hogy ha megfelelő sok megvilágosult marhasággal van tele az agyuk, a többi csodamód magától előkerül. Mert van az életnek egy ilyen eltartó törvényszerűsége, csak mi emberek elvesztettük ennek a fonalát, hásze persze, mert ezt akarta elérni az ellenség, hogy minket rabokká tegyen.
Hát ilyen törvényszerűség nincs. Ez úgy marhaság ahogy van.
Lehet filózni a csalán tápláló tulajdonságán, de ez a nemzet gazdaságot nem teszi előre. Egy nemzet pedig ezen tud valami erőt fitogtatni, azzal teljesen értelmetlen áltatni magunkat, hogy leszegényedett mivoltunk senkinek nem lesz kívánatos. Nem is, a mezítlábasok tudják, hogy a földünk ér valamit, nem a személyünk rajta. De mi nyilazunk. És danolunk. Gerjesszük a csodaformulát, mint a csaló afrikai sámán, akinek elegendő pálinka kell a jósláshoz, közben éhes fia egy tákolt karddal, mi egyetlen vagyona, patkányra vadászik.
modernista illesztés csavarozása
Nem azonosulok ezekkel a csoportokkal. Nem hiszem, hogy nekünk vissza kell nézni, inkább előre. Lehet modern eszközökkel is természetet védeni, gazdaságosan élni, közösségben gondolkodni.
De minek is követem ezeket? Azért mert keresem az alternatívákat és familiarizálódok a jelen trendekkel. De ezek az új alternatíva trendek, ezek csak cirkuszos, de még nem is bűvészmutatványok. Nézem egy adott pontig, amíg megbizonyosodok az egyértelmű bóvli, aztán tovább állok.
Sajnos így vagyok a szakmai oldalakkal. Akkora büszkeség árad ott a szakikból, hogy halandó nem tud ott velük lenni, diskurálni... Okoskodnak, dicsekednek, borzasztó nagy szakiknak tartják magukat, aztán én azokkal sem vitatkozom. A zenei oldalakon is egy kettő csúfot űznek az ember béna próbálkozásaiból, akkor meg minek? Minden off topik nekik. Csak az önfényezésük nem off topik.
én is, de a kamera is homályosan látott
Na az én küszöb gerendázásom nem volt off topik nekem. Az nagyon topik volt. De ha folyt is nyálam, taknyom, dolgomat elvégeztem. Ez az én optimizmusom, hogy azt is elvégzem, ami lehet nem az én dolgom, de a béke érdekében, és hogy éjjel haza tudjak indulni, nem sokat teketóriáztam. Ezt már megtanultam az életben, hogy aki sokat feszegeti jogait meg hogy kinek mi a dolga, csak én veszítek. Mert aszondja, hogy akkor menjek vissza jövő héten, addigra kiszedeti valakivel a gerendákat. Na igen. Még ez hiányzana. Így még felraktam a néninek egy szúnyoghálót a nyári konyhába, mert aki fel kellett volna rakja, az kiment Angliába négernek, igaz megvacsoráztatott a néni, közben kicsikarta belőlem, hogy mennyi lenne egy ajtó, ha pénzért csinálnám, nyugtattam, hogy nem tudom, mert ez most más, a vejével van nekem afférom, de azt mondta, hogy ha annyi, mint amennyit a veje mondott, akkor át nem lépi a küszöbét az ajtóknak. Ne aggódjon, mondtam, ezek ingyen vannak gyakorlatilag, át lépheti a küszöböket nyugodtan. Megnyugodott. Lám milyen könnyen nyugvóak az emberek.

Há de igazuk is van. Van más aki nem tud nyugodni helyettük.