Hordozhatatlan Jézus

A szeretet törvényt bont.
Matekben az A-tól a B-ig
ugyanaz a távolság
mint a B-től az A-ig.
A szeretetben nem.
(ez volt a bevezető)

Mi minden lehetett az, amit Jézus nem mondott el, mondván úgysem tudjuk elhordozni?
Mi minden lehetett az, amit Jézus elmondott, de a tanítványok nem írták le, mert úgysem tudjuk elhordozni?
Az egyik lány a jobb oldalát választotta a dolgoknak, filózott a mesterrel. A másik lány a dolgok rossz oldalát választotta, nem filózott a mesterrel, hanem sürgött-forgott a konyhában.
Mi a franc? Tesszük fel a kérdést. A mai gyerekeknek mindenük megvan, mégsem boldogok. Mi kell még nekik a boldogsághoz?
Jódolgukban lesznek öngyilkosok?
Ki tudná elhordozni mi van lelkecskéjében, mikor kiugrik az ablakon?
Ha visszapergetnénk a filmet, talán ott van...lépten nyomon, hogy mi hiányzik még nekik.
Úgy néz ki, hogy még azt sem tudjuk elhordozni, amit Jézus el mert mondani, mondván, ennyit csal el bírtok hordozni.
Nos, nem. Nem bírjuk elhordozni a szeretetet.
A gyermek fene tudja honnét jön ezzel a túlvilági allűrrel, hogy szeretné ha szeretnék.
De mi, óvoda, iskola, munkahely, vallás nevű eszközökkel mindent pénzzé konvertálunk. A pajzs Jézus elhordozható mondásaival szemben. Nem kérünk Jézus hordozható mondásaiból.

Hasonlatos életmódunk ahhoz a filmhez, ahol a beállt jégkorszakban egy vonat szerelvényben túlélők évtizedek óta keringenek a Föld körül, a megmaradt vonat síneken. A Mozdonyban az istenember, és hátrafelé mint a társadalmi ranglétra helyezkednek el a rendfenntartóktól egészen a legsötétebb, legrongyosabb figuráig. A népek termelik a mozgáshoz szükséges anyagot, vagonjaikon nincsenek ablakok, sötétben élnek évtizedek, generációk óta. Amiről fogalmuk sincs, hogy az emberiség egy része túlélte a jégkorszak beálltát, föld alatti világokat építettek, a Nap felé jó nagy ablakokat vágtak a földbe nyúló házaikból. A szerelvényben persze lázadás tört ki egy személy által, végül nem éli túl senki csak két gyermek, akik a szerelvény romjaiból felemelkedvén megláttak két jegesmedvét és irányukban elindultak.
A lényeg, egy beteg elméjű istenember fogva tartott egy társadalmat, azt félelemben, rettegésben nevelte, azok nem tudván mi van a vas falak mögött, nem mertek semmit se csinálni.

Ilyen fikcióban élünk mi is, nem tudjuk mi van lelkünk vasfüggönye mögött, félünk azt meglebegtetni, fantáziánkat szabadjára engedni és nem engedni az istenemberek zsarnokságainak.

Évtizedek óta hallom, hogy fiataljaink nem képesek rendesen leérettségizni. Legtöbbjük nem tud rendesen olvasni, számolni. Kérdem én, ha így van, minek kínlódunk? Minek kínozzuk a gyerekeket? Miért nem hozzuk le olyan szintre az iskolát, hogy érettségire a fiatal legalább írni, olvasni tudjon és számolni?
Az egész társadalom, mindenféle intézményeivel egyetemben azt vallja, hogy az ember bűnös, és tulajdonképpen a bűnöző ember ellen nevelnek, hogy képesek legyünk felvenni a harcot. Hát világos, ha harcra tanítod a gyereket, harcolni fog. A terrorista csemete ha csak kalasnyikovot látott apja kezében, meg szivart a szájában, ő sem fog másként cselekedni. Úgy nő fel, hogy mindenki ellensége, akit le kell lőni.

Ezért mondta Jézus, hogy ha megütik egyik orcádat, tartsd oda a másikat is.

Nem tudjuk ezt elhordozni. Tényleg nincs értelme a többit is leírni, elmondani, mert ha ennyit nem bírunk elhordozni, egyebet sem tudnánk.