Az
ember azt gondolná, mikor azt mondja, hogy na most ezt a dolgot
egyszer s mindenkorra lerendezem, hogy azt le is rendezi, de már le
se rendezte a nagy rendezni valót s rögtön elébe jön egyéb két
három rendezni való. Így ágazódik, bogasodik az ember élete s
mindene. Lehet ezt úgy is venni, hogy egyik baj a másikat hozza, de
lehet úgy is venni, hogy egyik lehetőség a másikat nyitja.
A
csendes polgártárs mindig visszahúzódva él, sosincs semmiről
nyilvános véleménye, ha van, bölcsen hallgat, nem oszt se nem
szoroz, él az adott lehetőségekkel. Csendben. Legyen kommunizmus,
tranzíció, áldemokrácia, káosz, ő mindig a trend adta vonalra
sorakozik s azt mondja: lehajtott fejet pallós nem vág. Nem szól,
nem téved. Ha változik az idő, lecseréli tagságát.
Ezek
a csendes polgártársak sosem idéznek elő zűrzavart. A nem
csendesek idéznek elő zűrzavart. Elég egy pisszenés, elég egy
halk kérdés, egy csöndes vélemény, s legyen bármilyen a
rendszer, mindjárt népellenséggé válik az ember.
Bakancslistámon
túl sok dolog nincs. De lehet más szemében soknak tűnik.
Az
egyik legnagyobb fejezete a bakancslistámnak az adósságok
lerendezése. Hogy ez a tyúkpajta megmaradjon így egyben. Hogy
miért is maradjon így egyben, ha az élet olyan mint egy hópehely
mely az autó meleg szélvédőjén gyorsan vízcseppé alakul, majd
elpárolog? Inkább egy idea miatt. Hogy a meztelábas senkinek
predestinált volt a nyomor, de ennek ellenszegült. Mert őskori
filozófia van ebben leszögezve, hogy az ember a nyomorra születik.
S ebben én kitartóan nem hittem. Hiába bizonygatták nekem. Hiába
fenyegetőztek, hogy megütöm a bokám, felhergelem a Teremtőt.
Nem, én hittem, hogy a Teremtőnek is ez a vágya, hogy én ne
hagyjam magam.
Ezért
nagyon fontos, hogy az ember mit hagy örökségbe. Ez a
bakancslistám egyik tétele.
A
bakancslistám második s egyben utolsó tétele a zenész életem
lerendezése. Mert eltelt harminc év s egyet motoszkál az agyamban,
hogy de ha mégis zenész lettem volna. Mert kerékbe tört hirtelen
valami ezelőtt harminc évvel, amire azt mondtam ideiglenesen (innen
jött nekem az a mondásom, hogy „ideiglenesen harminc évre” ha
valamiféle improvizációra kérnek vagy vagyok kénytelen), hogy
majd aztán előveszem a dolgot mire lenyugszanak a dolgok.
De
sosem nyugszanak meg a dolgok. S láttam, hogy természetszerűen
eljött az utolsó bankjegy beváltása, a homokóra utolsó
megfordítása, azt mondtam, ennek a dolognak legalább elvileg utána
járok. Hogy lehetett e volna belőlem zenész? Lettem volna olyan
boldog mint most, ha zenész lettem volna?
Nem
részletezem, hosszú lenne részletezni. Meg aztán még vannak
lezajlásra váró részletek. De így első kóstolás után,
rájöttem, hogy valószínű lehettem volna egy kreatív zenész,
kevésbé briliáns technikával, inkább tökös és kreatív. De
borzasztóan kiégetett volna a megélhetési zenélés. Hogy én
lagzin ropjam a lájnel ricsiket repedt cineken. S petyhüdt
vásznakon. S nézzem amint részegedik a boldokk csendespolgár. Nem,
ettől nem lettem volna boldog zenész.
Tehát
jó volt a döntésem, noha azt mondják a fiatal hebehurgya és
meggondolatlan, most azt mondhatom magamnak, hogy helyesen döntöttem.
Nincs amiért lelkem háborodjon, jól tettem, hogy nem adtam el
álmaimat apróért. Mert ez is egy kitörő szempontom eme
predestinált nyomor fészekből.
De
eljött az idő, hogy ezzel is szembenézzek. Igen, ha olyanok lettek
volna a helyzetek, mint ma. Hogy van egy pajta ahol az ember
meghúzódhat, egy kis munka amiből megél, s kétszer egy héten
eldanolja az ember ami a szüén-lelkén van. De nem ilyen idők
voltak.
Most
azt is elárulhatom, hogy mikor ez a pajta fel volt ajánlva,
szempont volt az elszigetelődés is, mert tudtam, hogy a dobhoz még
egyszer odaülök. S lakosság meg dob nagyon nem kompatibilisek.
Nos
ez a fejezete a bakancslistának mondhatni kipipálva. Lőn lelki
nyugalom, jól döntöttem, jól tettem, majdhogynem hiába aggódtam
harminc éven át, de lám ez az aggodalom úgy szűnt meg, hogy
dobot vettem. Tehát igaza volt ennek az Arnold Schwarzeneggernek,
hogy follow your dream.
Mert
ha nem is teljesül az ember minden álma, de követve azokat,
legalább tisztán lát s nem marja a lelkiösmeret, hogy meg se
próbálja.
Mert
mit mondjak? Ezt felismerve, örvendek, hogy asztalos vagyok. Ezt az
ördögi kört leszámolva más szemmel nézem a munkámat is, a
műhelyemet is.
De
mint az intróban írtam, az ember azt hinné, hogy most hirtelen
lerendez mindent egy csapásra. Nem olyan egyszerű ez. Mert egyik
dolog hozza a másikat. És az asztalosságban megtanultam, hogy az
jó, ha egyik munka hozza a másikat, mindig új kihívások elé
kényszerít, más helyzetek, más ígények. Néha szar a pénz,
néha jó. Néha melléfogok, néha eltalálom.
De
tudtam, hogy a dolog nem áll meg a dobnál. Aztán jött a
hangkártya, ez a Scarlett, profi mikivel, fülivel, keverő
programmal. Jóformán be se indítottam a progit, jött a lehetőség,
ingyen iskola egy pályázat hangfájljaival kísérletezni. Hirtelen
kinyíltak a kreatívitás csatornái. S ha más tőlem független
hatalom nem szól bele, remélek még egy tíz év lehetőséget.
Hogy meglegyen az a bizonyos méter zene, amire azt mondtam, hogy egy
embertől minimum elvárás, ha hajlamos valamiféle hangszerre.
Az
ember azt mondaná, hogy na ezt jól sínre tette.
Mikor
jön egy hirtelen váltó.
Mert
jött a fiam, már egy éve beszél nekem arról, hogy szeretne egy
jutubos csatornát s felvegye a játékait s mondjon rá jókat. Mint
a videó blogosok. Persze persze, mondtam neki. De mind jött s
mondta, hogy ez így s ez így. S mutatta. Letöltöttünk mindenféle
progit. Minőség szar. Élvezhetetlen. Használhatatlan. Akkor jött,
hogy „avermedia”. Egy kütyü, amely átveszi a videokártya
terhelését s hardra menti a HD minőségű videót. Igen, de a hang
még zúg s pocsék. Jó, az este bevittem neki a szentek asszonyát
a Scarlettet, hogy próbáljuk ki. Fájdalmas lélekkel tettem, mert
tudtam: elköszönhetek Scarlettől. S a mikitől s a fülitől. Azt
mondja a fiam: szuperül megy apa, kösz. S mutatja a lájk jelet a
kezével. Igen, de aztán rájöttünk, hogy a csomag teljes legyen,
kell egy mini keverő. Külső, nem progi, merthogy játék közben
is lehessen keverni. Mert a képet lerendezi az avermedia kütyü, de
a hangra nem koncentrál. Azt külön rendezni kell. Na van dolog
elég.
Így
jutok el a bejegyzés címéhez, hogy akkor most utána kell nézzek
a Scarlett 2 után, mert kiderült, a családban van még egy kütyüs
ember, a fiam személyében...na vajon kire hasonlít?
Most
már csak arra vagyok kíváncsi, hogy mi a fenét fog ő produkálni
mint video blogos, mert el nem tudom képzelni. De magamban azt
mondtam, semmint ő is vigyen magával feleslegesen harminc évre egy
ideát, rendezze le most. Ha ezeket a dolgokat egyáltalán valamikor
le lehet rendezni...