Scarlett 2

Az ember azt gondolná, mikor azt mondja, hogy na most ezt a dolgot egyszer s mindenkorra lerendezem, hogy azt le is rendezi, de már le se rendezte a nagy rendezni valót s rögtön elébe jön egyéb két három rendezni való. Így ágazódik, bogasodik az ember élete s mindene. Lehet ezt úgy is venni, hogy egyik baj a másikat hozza, de lehet úgy is venni, hogy egyik lehetőség a másikat nyitja.
A csendes polgártárs mindig visszahúzódva él, sosincs semmiről nyilvános véleménye, ha van, bölcsen hallgat, nem oszt se nem szoroz, él az adott lehetőségekkel. Csendben. Legyen kommunizmus, tranzíció, áldemokrácia, káosz, ő mindig a trend adta vonalra sorakozik s azt mondja: lehajtott fejet pallós nem vág. Nem szól, nem téved. Ha változik az idő, lecseréli tagságát.
Ezek a csendes polgártársak sosem idéznek elő zűrzavart. A nem csendesek idéznek elő zűrzavart. Elég egy pisszenés, elég egy halk kérdés, egy csöndes vélemény, s legyen bármilyen a rendszer, mindjárt népellenséggé válik az ember.
Bakancslistámon túl sok dolog nincs. De lehet más szemében soknak tűnik.
Az egyik legnagyobb fejezete a bakancslistámnak az adósságok lerendezése. Hogy ez a tyúkpajta megmaradjon így egyben. Hogy miért is maradjon így egyben, ha az élet olyan mint egy hópehely mely az autó meleg szélvédőjén gyorsan vízcseppé alakul, majd elpárolog? Inkább egy idea miatt. Hogy a meztelábas senkinek predestinált volt a nyomor, de ennek ellenszegült. Mert őskori filozófia van ebben leszögezve, hogy az ember a nyomorra születik. S ebben én kitartóan nem hittem. Hiába bizonygatták nekem. Hiába fenyegetőztek, hogy megütöm a bokám, felhergelem a Teremtőt. Nem, én hittem, hogy a Teremtőnek is ez a vágya, hogy én ne hagyjam magam.
Ezért nagyon fontos, hogy az ember mit hagy örökségbe. Ez a bakancslistám egyik tétele.
A bakancslistám második s egyben utolsó tétele a zenész életem lerendezése. Mert eltelt harminc év s egyet motoszkál az agyamban, hogy de ha mégis zenész lettem volna. Mert kerékbe tört hirtelen valami ezelőtt harminc évvel, amire azt mondtam ideiglenesen (innen jött nekem az a mondásom, hogy „ideiglenesen harminc évre” ha valamiféle improvizációra kérnek vagy vagyok kénytelen), hogy majd aztán előveszem a dolgot mire lenyugszanak a dolgok.
De sosem nyugszanak meg a dolgok. S láttam, hogy természetszerűen eljött az utolsó bankjegy beváltása, a homokóra utolsó megfordítása, azt mondtam, ennek a dolognak legalább elvileg utána járok. Hogy lehetett e volna belőlem zenész? Lettem volna olyan boldog mint most, ha zenész lettem volna?
Nem részletezem, hosszú lenne részletezni. Meg aztán még vannak lezajlásra váró részletek. De így első kóstolás után, rájöttem, hogy valószínű lehettem volna egy kreatív zenész, kevésbé briliáns technikával, inkább tökös és kreatív. De borzasztóan kiégetett volna a megélhetési zenélés. Hogy én lagzin ropjam a lájnel ricsiket repedt cineken. S petyhüdt vásznakon. S nézzem amint részegedik a boldokk csendespolgár. Nem, ettől nem lettem volna boldog zenész.
Tehát jó volt a döntésem, noha azt mondják a fiatal hebehurgya és meggondolatlan, most azt mondhatom magamnak, hogy helyesen döntöttem. Nincs amiért lelkem háborodjon, jól tettem, hogy nem adtam el álmaimat apróért. Mert ez is egy kitörő szempontom eme predestinált nyomor fészekből.
De eljött az idő, hogy ezzel is szembenézzek. Igen, ha olyanok lettek volna a helyzetek, mint ma. Hogy van egy pajta ahol az ember meghúzódhat, egy kis munka amiből megél, s kétszer egy héten eldanolja az ember ami a szüén-lelkén van. De nem ilyen idők voltak.
Most azt is elárulhatom, hogy mikor ez a pajta fel volt ajánlva, szempont volt az elszigetelődés is, mert tudtam, hogy a dobhoz még egyszer odaülök. S lakosság meg dob nagyon nem kompatibilisek.
Nos ez a fejezete a bakancslistának mondhatni kipipálva. Lőn lelki nyugalom, jól döntöttem, jól tettem, majdhogynem hiába aggódtam harminc éven át, de lám ez az aggodalom úgy szűnt meg, hogy dobot vettem. Tehát igaza volt ennek az Arnold Schwarzeneggernek, hogy follow your dream.
Mert ha nem is teljesül az ember minden álma, de követve azokat, legalább tisztán lát s nem marja a lelkiösmeret, hogy meg se próbálja.
Mert mit mondjak? Ezt felismerve, örvendek, hogy asztalos vagyok. Ezt az ördögi kört leszámolva más szemmel nézem a munkámat is, a műhelyemet is.
De mint az intróban írtam, az ember azt hinné, hogy most hirtelen lerendez mindent egy csapásra. Nem olyan egyszerű ez. Mert egyik dolog hozza a másikat. És az asztalosságban megtanultam, hogy az jó, ha egyik munka hozza a másikat, mindig új kihívások elé kényszerít, más helyzetek, más ígények. Néha szar a pénz, néha jó. Néha melléfogok, néha eltalálom.
De tudtam, hogy a dolog nem áll meg a dobnál. Aztán jött a hangkártya, ez a Scarlett, profi mikivel, fülivel, keverő programmal. Jóformán be se indítottam a progit, jött a lehetőség, ingyen iskola egy pályázat hangfájljaival kísérletezni. Hirtelen kinyíltak a kreatívitás csatornái. S ha más tőlem független hatalom nem szól bele, remélek még egy tíz év lehetőséget. Hogy meglegyen az a bizonyos méter zene, amire azt mondtam, hogy egy embertől minimum elvárás, ha hajlamos valamiféle hangszerre.

Az ember azt mondaná, hogy na ezt jól sínre tette.
Mikor jön egy hirtelen váltó.
Mert jött a fiam, már egy éve beszél nekem arról, hogy szeretne egy jutubos csatornát s felvegye a játékait s mondjon rá jókat. Mint a videó blogosok. Persze persze, mondtam neki. De mind jött s mondta, hogy ez így s ez így. S mutatta. Letöltöttünk mindenféle progit. Minőség szar. Élvezhetetlen. Használhatatlan. Akkor jött, hogy „avermedia”. Egy kütyü, amely átveszi a videokártya terhelését s hardra menti a HD minőségű videót. Igen, de a hang még zúg s pocsék. Jó, az este bevittem neki a szentek asszonyát a Scarlettet, hogy próbáljuk ki. Fájdalmas lélekkel tettem, mert tudtam: elköszönhetek Scarlettől. S a mikitől s a fülitől. Azt mondja a fiam: szuperül megy apa, kösz. S mutatja a lájk jelet a kezével. Igen, de aztán rájöttünk, hogy a csomag teljes legyen, kell egy mini keverő. Külső, nem progi, merthogy játék közben is lehessen keverni. Mert a képet lerendezi az avermedia kütyü, de a hangra nem koncentrál. Azt külön rendezni kell. Na van dolog elég.
Így jutok el a bejegyzés címéhez, hogy akkor most utána kell nézzek a Scarlett 2 után, mert kiderült, a családban van még egy kütyüs ember, a fiam személyében...na vajon kire hasonlít?
Most már csak arra vagyok kíváncsi, hogy mi a fenét fog ő produkálni mint video blogos, mert el nem tudom képzelni. De magamban azt mondtam, semmint ő is vigyen magával feleslegesen harminc évre egy ideát, rendezze le most. Ha ezeket a dolgokat egyáltalán valamikor le lehet rendezni...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése