Artizán Blues Rádió

Loading ...
Winamp, iTunes Windows Media Player Real Player QuickTime Stream Proxy
A fenti kis ikonok egyikére kattintva lejátszó lista tölthető le. A blog további böngészéséhez új ablak nyitását ajánlom, hogy a rádió zavartalanul tovább működhessen. Köszönöm.

Gagöl nemzettség

forrás: horgaszat.hu
Érdekes dolgokat fogalmaz meg ez a cikk: „Ha nem vagyok online, akkor nem is létezem" .
Mint öregedő fafej, hogy ne más fejet írjak, iskolás fiamra nézek és tisztán látom, érzem, hogy nem fogunk egymástól elszakadni, mert nem akarok elszakadni tőle. Fogom a kezecskéjét és a nagyvilágot együtt tapasztaljuk, keressük a kérdésekre a válaszokat. Ha kell a cserkészetben, ha kell az asztalosságban, ha kell a google vagy youtube világában. Teszem azért, mert ezek a perifériák csak eszközök, mint egy kalapács, fűrész, vagy szótár. Az élet lényege, hogy a lehető legjobban éljek, ugye egy mozgássérült embertől nem vesszük rossz néven, ha egy ultramodern tolókocsiban látszólag értelmetlenül és a pörgő forgalmat lelassítva, gátolva robog az úton. Mondhatnánk nagy fatalizmussal, hogy mi a fenét kell neki itt lötyögni? Miért nem jó neki otthon abban az ágyban fetrengeni amíg meghal? Remélem értitek mit akarok mondani. Mert ha olyan fontos a mi fiataljaink élete, hogy tiszták legyenek minden szempontból, hogy a „jó” úton haladjanak, akkor nem lenézően, bagatellizálva kéne beszéljünk arról, ami lefoglalja minden napjaikat, hanem oda kéne figyeljünk és keressük közösen a megoldást, kiutat. Egyrészt a mi generációnk hőbörög, hogy a fiataljainkat elviszi a gugli világ, az állandó kapcsolatban való lét, ahogy a fenti cikkben is szó van róla, hogy az állandó versengés és le nem maradás jellemzi ennek az onlájnságnak a kényszerét.
Ha szabad emlékeztetnem a korombeli „jó” úton haladóit, hogy ezt a versengés mániát a gyermekek még óvodás korban felszedik, amikor még nem tudják mi az a google. Nem tudom elfelejteni a fiam óvónénijét, akinek én nagy tisztelettel adózom, és akinek a csoportjába nem hiába adtam a fiamat, amikor beszéltük, hogy mennyire fontos nekem, hogy a fiam szerepeljen vagy sem ilyen vagy olyan ünnepség alkalmával. Mikor megegyeztünk abban, hogy semmilyen ilyen elvárásom nincs sem a fiammal szemben sem az óvodával szemben, nagyon megkönnyebbült, mert amint a néni mondta, legtöbb szülő agyputypuruttyot kapna, ha a gyermeke nem remekelne valamivel elő. Aztán már az első és második osztályban, ahol az ismeretlenes egyenleteket, az idegen nyelvet haladóként tanulják, viszont ilyen, hogy szépírás óra nincs, felmegaturbózódtak a versenyek, annyira, hogy a gyermekekben személyiség károsodásos folyamatok indultak el, és minderre a „jó” úton haladó szülősereg magyarán baszik rá. Nem a tanító nénire hárítom a hibát, mert az sem véletlen, hogy az én értékrendem szerinti legjobb tanítónénihez adtam a fiamat úgy, hogy még nem töltötte be a fiam a hatodik évét. Mert én az embert nézem, nem azt, hogy ki, mikor mit tart jónak és helyesnek. És ezért köszönettel tartózom neki is, hogy nem lázítja a gyermekeket a túlfűtött versengésre, viszont azt is elhiszem, hogy a szülők kilencven százaléka elvárja a gyermekétől, az iskolától, mondván az a jó iskola, ahol sokat kérnek, illetve magas a mérce (hogy ez a mérce mitől jó, ha magas, nem tudom), nemhogy csak versenyezzen, hanem győzzön is. Sok szülőt látok összeomolva, hogy a gyermeke nem tökéletes. Őket nem sajnálom, de a gyermekeiket igen.
Miről beszélünk, amikor vádoljuk a gyermekeinket, hogy állandóan győzni akarnak? Ki a franc viszi és kényszeríti őket a pályán kupáért futni? Látom, hogy rengeteg ellenségeskedést szül a verseny szellem. Én mondtam a fiam tancijának, amikor az iskolába nem úgy fog jönni a fiam, mint egy klubba, onnan kezdve számára meg fog szűnni az az intézmény. Bólogatott volna, de ott van a kilencven százalék szülősereg, aki tuláj damnyézna erre.
És aztán az már a világ röheje lenne, ha ezt a világ fel tudná fogni, hogy egy verseny szellemtől átitatott lelkecske Jézus hegyibeszédeit az olajfák alatt nyugisan magába szívná, magáévá tenné és holnaptól élne nem ő, hanem élne benne a Jézus? Nem egy perverz gondolat ez egy szülő részéről? Légy férfi a porondon, verd be mindenki pofáját, de menj lehajtott fejjel a templomba és borulj le az isten előtt. Versenyezz. Nyerj. Mert ha nem, vesztes vagy.
Ölj kegyesen. Talán ez lenne a jelszó.
S akkor most ájulunk.
A tegnap megint elkövettem azt a hibát, hogy belenéztem a romániai magyar tévé adásba. Én nem tudom, de lassan hányingerem van mindentől. Egy valamiféle mjúzikelt kritizáltak egy banya, egy mindentudó ilyen sikamlós, hüllőféle nagymagyar árpádszakállas fazon és két nónéjm földrenéző ilyen magolós típusú megjött eszű fiatal, és fél órán át szapulták azt a mjúzikelt, én csak néztem, mint amikor egy ember lát valamit és nem hiszi el, és csak néztem és hallgattam, hogy ez egy romániai magyar adás, ami annyit tart, hogy ha elmész a budira, nem biztos, hogy kifogod még a végét, és ezt is telerakták egy akármilyen mjúzikel bemocskolására. Ezek szerint az erdélyi magyarságot egy jó magas falú ilyen templomvárfal védii a rohadék emberellenes mocskos liberális szennyes világától, és dejó, hogy akadnak erre sok idióták, akik ezt a harcot bevállalták. Látom, hogy kezdenek eltűnni a lezser trikós bemondók. Fehér ing, nyakkendő, jól fésült haj. Ezek jönnek. A hatvanas években volt ez a fésülési stílus. Úgy látszik, hogy bizonyos ideológiákhoz dukálnak bizonyos ilyen társadalmi szarságok is, mint a pöszlékmentes kosztüm, meg a kétoldalt lenyalt haj. Imázs. A „jó” útra tért imázs. A vallás és politika nem kéz a kézben jár, hanem a vallásnak politikai színe van. Ez így helyesebb. És nem véletlen, hogy így van. Mert a politika az normálisan azt jelentené, hogy kitesszük a különböző nézeteinket az asztalra. A politikai erezetű vallásnak viszont a politika a hatalom eszköze. És ez a vasmarkos világnézet erőltetés, ez tisztára vallásos eredetű. Mert csak egy ember, csak egy nézet, csak egy isten. Ehhez természetesen csak egy ember szükségeltetik.
A reformáció azt mondta, hogy na elég ebből a sok szentből meg festett képből. Mától megtisztulunk, ennek jegyeként a falainkat fehérre meszeljük. Bármennyit reformálta az ember a vallást, egy dologról egyik sem mondott le: a cubákról. A csürkecubákot bezabálja mindegyik. Miért? Mert az ördögé az egész, és az ördög szereti a cubákot. Ezért. Mindegy milyen színű a vallás, mert mindegyik a politikában ér véget. Azért, mert a vallásnak a célja a hatalom.
Az ördög meg nem is titkolja ezt. Az isten sem titkolja ezt. Lám szereti nézni ahogy két gyermeke egymásnak esik az összes létező napalmokat bevetve, hogy az egyik meghalván, éljen a másik. De vajon miért? Mert nem szereti az egyiket, hanem a másikat? Vagy egyiket sem szereti és csak játszik? Vagy teljesen szándékosan vezetnek minket félre az írások, valójában a másmilyen állapotban nincs is ilyen fogalom, hogy verseny, győzelem, de a hatalomra éhes ördögfajzatjai kitalálták ezt, hogy egymás torkának essünk? Mert ha egymásnak esünk, akkor kiépítheti a szövetségeseit az ördög?
A versenyszellem már egy olyan általánosan elfogadott dolog, hogy aki nem vesz részt benne, a nagy tömeg, az egyébként isten barmai, jogosnak látják az ilyennek a halálát. Halj meg bazmeg. Halj meg balfasz. Yes! Jönnek a farkasok. Így szól a bárány.