Artizán Blues Rádió

Loading ...
Winamp, iTunes Windows Media Player Real Player QuickTime Stream Proxy
A fenti kis ikonok egyikére kattintva lejátszó lista tölthető le. A blog további böngészéséhez új ablak nyitását ajánlom, hogy a rádió zavartalanul tovább működhessen. Köszönöm.

Itt vagyok neked...

A zenével és a filmekkel úgy vagyok, hogy ha valami tetszik nekem egy dalban vagy jelenetben, nem érdekel miféle díjat nyert vagy mekkora a hallgatósága. Egy szép dalbetét, egy jó gondolat nem érdekel honnan jön, ki csinálta, hány plagizáción ment át (mellesleg új nincs a világon, legfeljebb átírt, átgondolt, újra kimondott, festett, énekelt...).
Merem hinni, hogy a Világhoz kapcsolódom s nem egy nemzethez. Nem mond ez ellent annak, hogy magyarul élek, hiszek és gondolkodom. Habár manapság már az is zavaros bennem, hogy miféle magyarságban nőttem fel, élek, tapasztalván napjaink nemzetieskedő trendjét.
Csak fél szemmel néztem oda a “Saul fia” film köré gyűlt gyűlölet áradatra s penészevésre, hogy Oscart nyert. Hihetetlen egy népfajta vagyunk mi magyarok, talán rólunk mintázta az Isten Ábrahámot, amikor fiát kérte áldozatul, arra kérve, hogy szeretetteljesen leszúrja s égő áldozatul bemutassa.
Ez az emberiség lesüllyedt állapota, ilyet képzelni egy Teremtő Atyáról.
Belefelejtkeztem egy amerikai filmbe egy fáradtságos nap után, már majdnem bele is aludtam, mint szokás szerint, nem valami jelentős színészek játszódtak benne, ez is rátett álmatag állapotomra. Szóval nem bunyóztak.
Hogy mégsem aludtam el a film közben, az egy érdekes fordulat miatt volt. Hárman voltak barátok, úgy kezdődik a film, hogy Malaéziában voltak s egy este befüveztek, másnap eldobták a maradék anyagot, röhögtek egyet, hogy na majd még találkoznak.
Csak közben eltelt két év, mindenik élte az életét, kiderült, hogy az a srác, aki maláj majmokat maradt nézni hármuk közül, halálra van ítélve, mert több mint 100gramm hasist találtak a kukájában. De ha a másik kettő visszamegy és önként jelentkezve bevállalnak két év maláji börtönt, megmenekül barátjuk a kötél általi haláltól.
A film látszólag erről szól, hogy akkor a másik kettő ott Amerikában vívják a lelki harcaikat, hogy feladják e magukat vagy sem a maláji hatóságoknak, bevállalván két év börtönt. Az egyik srácból a szent kötelesség szólal meg, hogy mint ember kutya kötelessége sorstársságot vállalni a haverükkel. A másik arról filózik, hogy nem inge nem gatyája, sajnálja, de nem megy börtönbe.
Aztán drámai lelkizések eredményeképp mégis mindketten elkísérik a halálraítélt srác lánytestvérét, ki egyben ügyvédje is volt. Ott a maláji törvényszéken volt egy kis zür, mert közben az amerikai sajtó telekürtölte a furcsa szitut, s a srácot mégis halálra ítélik, hiába jelentkezett a másik kettő mint bűntárs. A bírót elkapta a tipikus diktatórikus rendszerek erkölcsösségi hulláma, hogy a maláji fiatalok miatt érzett aggodalma miatt muszáj példát statuáljon, hogy ezáltal az egészségtelen, bűnös nyugati szellemtől megvédje őket. Emiatt semmisnek nyilvánított mindenféle előzetes alkut.
Volt egy jelenet, ami nem igazán illett a némileg szirupos, előre következtethető történésben, amikor az a srác, aki eredetileg nem akart visszamenni, meglátogatta a haverüket a börtönben. Ez is érdekes volt, mert mivel csak egy személy mehetett be látogatni, a szent kötelességes srác biztatta a tamáskodót, hogy menjen csak be ő, hisz neki van szüksége “belátásra”. Keveset beszélhettek a cellában, a két éve bent ült srác zokogva, görcsösen mondta, hogy úgy vállalja be a két év börtönt, hogy itt nem számíthat semmire, itt “NINCS ISTEN”.
Érdekes. Nekem az jutott eszembe, amikor apám kijött a több éves fogságból, hogy vallomása szerint Isten adott neki erőt. (mellékes megjegyzés)
Aztán a szentes srác mégis visszaszaladt a repülőre, mikor az ítéletet megváltoztatták, hirtelen rájött, hogy hiba volt eljönni. Az örökké laza, tamáskodót valami elkapta és mégis jelentkezett a hatóságoknál.
A nagy jelenet szerintem akkor volt, amikor a haverüket felakasszák. Mikor vitték az akasztófához, pánikroham lett úrrá rajta s eszeveszetten sírt, kiabált, gyáván viselkedett. (igaz nem holmi hősként vitték a halálba, hanem egy rendszer ideológiája miatt...még egy mellékes megjegyzés). Ez a másik a börtön cella ablakából lekiabált neki, hogy: “Ne félj! Itt vagyok neked!” És ezt legalább tízszer elkiabálta. Már azt hittem ezt is valami pánikroham kapta el. Mielőtt kirúgták a srác alól a világot, hogy a kötél hurkot szorítson a nyakán (ugye az az átkos bog, az önszoruló bog, hogy az ember moshassa kezeit: nem ő volt, a hurok volt...még egy mellékes), a tekintetük összeért és a halálba néző megnyugodva fogadta fényes alagúton vezető jövőjét.
Érdekes téma egy kicsi filmben.
A lényege bennem is csak pár nap múlva derült fel.
Hogy nincs itt semmi, senki, érted?
De igen, itt vagyok én neked.
Aztán elgondolkodtam ezen pár napig. Hogy az emberiség evolúciójában mekkora egy hatalmas ugrás Jézus szellemisége. A barlangból a bunkósboton át, a tűz varázsából felócsúdva rájön az emberi faj, hogy szeresd a másikat ahogy szeretnéd, hogy szeressen.
Ezt kevés ember érti meg. A kereszténység csúnyán belenyúlt ebbe s beváltotta mint a piacgazdaság egy ehető, olcsó termékké. Ilyen írj listát címen elért mű siker élmény. Nincs más dolgod, mint listát írni. Megélés nélküli megváltódás, mint a munka nélküli parazitáskodás.
Ahogy a country dal mondja: “If God is dead, who is living in me?”
Ha isten nincs, ki lakik bennem?
Ha meg tényleg nincs isten, akkor kinek legyek én itt? Kinek vagyok én itt?
Kinek vagyok istene? Ki az én istenem?
Mert ugye mi lenne, ha egymásnak lennénk mi itt?
Csak úgy, mint megannyi isten?