Nemzeti megőrző


Kiszámoltam, hogy nagyjából 1000 négyzetméter üres a 2000 négyzetméteres csarnokomból. Ha négyzetméterenként számolok egy hat soros könyvespolcot, és minden polcon legalább 35 könyvet tudok elhelyezni, az kb 210000 darab könyvet jelentene. Tehát ennyi könyvet meg lehetne menteni a Nemzetnek.
Honnan ez a gondolat futtatás? Onnan, hogy látom felrobbant a net attól, hogy Kanadában állítólag kihajítottak több mint 2000 magyar könyvet egy közösségi házból és erről a biztonsági kamera árulkodik, amit közzé is tettek. A filmet én is megnéztem, és szerény véleményem szerint ott nem 2000, hanem inkább 20000 könyvről lehetett szó, legalábbis a konténer mérete és a könyvek méretéhez viszonyítva, nekem így jött ki. Mert az én szerény házi könyvtáram is hoz a Nemzetbe 2000 könyvet, és az a konténernek legfeljebb az alját bélelte volna ki.
Szóval a net felrobbant, főleg a fakebukk. Hogy micsa aljasság. Nemzetgyilok s ilyenek.
Az első benyomásom bennem is felkavart némi indulatot, a kispolgárság ösztöne bennem is megvan jócskán, mi tagadás, de megtanultam már, hogy az első huszonnégy órában ne kommenteljek semmit, amíg nem gondolom át. És ha reggel is úgy látom, mint este, akkor legfeljebb. Szerintem ez nevezhető valamennyire megfontoltságnak.
Persze, hogy reggel már másképp láttam a helyzetet.
Ha nem lettem volna tanúja többször is a Magyar könyvek megsemmisítésének, nem szólnék semmit, ez van, kell a hely. Jön a jövő generáció, új eszmék, új programok, semmi sem kompatibilis a múlttal, leszámolunk a belénk rögzött (egyesek szerint) rossz programokkal, hogy újaknak adjunk teret, helyet.
Mi sem igazabb, hogy újat kezdeni egy jól kisöpört házban lehet.
Az első magyar könyv kálváriát még fiatalon éltem meg, a Cipőgyár hátánál volt a papír begyűjtő, a munkahelyem pedig tőle egy köpésre volt. Mikor vasárnap is dolgoztam, ami nagyjából a víztisztító állomás épségének megőrzése volt fő dolgom, ami nem volt nehéz, hisz akkoriban nem loptak motrokat a vasért, órákat szoktam kapirgálni a papír hegyekben. Akkoriban főleg Ludas Matyikra vadásztam. Könyv is került bőven, de azokra akkor még nem vadásztam.
Aztán a nagy felszabadulás után elkerültem a Szent Mihály Kftbe, azóta elmúlt minnyá harminc év, azt hiszem feltárhatom anélkül, hogy lekaraktergyilkoljanak, noha ez újdonsült városomban már rég megtörtént. Ott éppen egy effendi átvette az egyház által működtetett kegytárgy és magyar könyv bolthelyiségét és a több ezer könyvből álló állományt elhordatta velünk, alkalmazott fekákkal valami effendi bérelte házba. A pincét is kiürítettük. Napokig hordtuk a magyar irodalmat. Az első napokban nem tudtuk mi zajlik, de aztán rájöttünk. Effendi megvette az összes magyar keresztény irodalmat és valószínű megsemmisítette. És ez aktus előtt egy nappal megvettem egy új nyomtatású originál katolikus Bibliát, kibaszottul drága kötésben, noha akkor nagyon de nagyon szegény voltam, ahhoz, hogy aztán pár napra rá ömöljön rólam a víz a hordástól.
És ha már a pöcébe megy, spekuláltunk a munkatársammal, hogy meg kéne fújni pár dolgot. De annyi effendivel voltunk körbevéve, hogy ez lehetetlen volt. A dubában, amivel vittük, kettő darab effendi volt, amikor pakoltunk, lepakoltunk mindenhol effendi, és mivel az üzlet is már az ö bérletükben volt, effendi volt effendi hátán. Hogy, nem hogy, valahogy egy duba magyar meselemezt elvittünk az akkoriban még hármas számú magyar iskolába, ami ma asszem a Báthory iskola. Emlékszem, hogy a tanáriba hordtuk a lemezeket, senki nem tudta mi történik, csak oda lepakoltuk a rakományt. Már nem emlékszem, kinek volt a döntés keze benne, de az ötlet egyértelműen az enyém volt, és a társaimmal felháborodván, hogy mi nem vihetünk belőle haza egyet sem, legalább valami magyar intézetbe kerüljenek. Emlékszem, hogy cirkusz is volt belőle, de az akkoriban Czirják mittommilyen funkciójú, talán később pispek sem nagyon ugrált, azokban a napokban nemigen volt a láthatáron. Reggel későn szoktak effendiék jönni és egy másik dubával megejtettük. Hatalmas összeesküvés volt a muszlimokkal szemben, mert mondom, napokig hordtuk a szajrét, a vége felé már mindenki ideges volt és fáradt. És már azon voltunk, hogy ha mass murder is, de essünk már túl rajta.
Aztán mint lakberendező asztalos, amikor még Kolozsváron éltünk, sok lakás ürítésnek voltam a tanúja, ahol hagyatékokat egy az egyben kidobtak. Pár száz régi könyvet már senki nem visz az új lakásába, egyébként sincs hol tárolni, amíg szétverik és átalakítják az örökölt lakást. Albérletekben laktunk, kilátszott a rongyos bugyink a lyukas gatyánkon, nemhogy bárhová is menthettem volna bármit.
Aztán volt még egy messzmurderes eset, amiről csak inkognitó írok, mert nem telt le a harminc év és nem szeretnék senkit rossz hírbe hozni. Még nem illik. Azt mondják a holtakról jót vagy semmit se beszéljünk. De hát próbáljunk meg az élőkről bármi rosszat feltételezni.
Amikor megpillantottam a több kamionnyi könyvrakományt, és hogy hónapok óta senki nem látogatta a patkányokon kívül, megtettem én. Nagy csodálkozásomra a raktár ajtaja nyitva volt. Válogattam legalább ötszáz könyvet úgy egy hónap alatt és azt szó szerint elloptam. És a lelkiösmeretem sűrűn bántott.
De aztán eljött a megvilágosodás napja, amikor azokat a sok hegy könyveket elvitték a papír begyűjtőbe. És én mennyit ettem a lelkem miatta.
Megjegyzem ezen könyvek már eleve olyan könyvek voltak, amikről az örökösök lemondtak, hogy vagy elviszi valaki, vagy kuka. S akkor jön az alibi, hogy küldjük szegény erdélyi magyaroknak. Ha mi nagy anyaországi magyarok nem olvasunk, ők ott aztán biztos olvasnak. A szegény, elnyomott erdélyi magyarok. Hát és minő meglepő, az erdélyi szegény magyarok sem olvasnak már.
Olyan ez már mint a Béres csepp: senki nem szedi már. Elmúltak azok az idők. Akkor volt érdekes, mikor csempészni kellett. Ma már a Himalájából hoznak agyagot. Most az megy. Naná. Kultúrával együtt hozzák.

De most képzeljük el. Kihirdeti az egyház, hogy vasárnap könyv osztogatás van, mert effendi kibérelte az üzletet. Elmegy mondjuk 30 magyar és mindegyik kipiszmog legfeljebb 30 könyvet, amit úgysem fog kiolvasni sosem, majd haláluk után, ami nem fénylik, kuka. Évekig lehetne nyitott fosztogató napot rendezni, a magyar könyv ingyéé sem fogyna. Ez az igazság. A fent említett raktár fosztogatás ügyében is az volt a helyzet, hogy már nem volt több szegény erdélyi egyesület, aki ne lett volna telis tele olvasatlan könyvekkel.
Tehát legyen világos, nincs igény magyar könyvre a végfelhasználónak, így az intézmények sincs mit kezdjenek velük.

Csak hát felmerül bennem egy kérdés. Hogy ha a lakosság meg akar szabadulni a könyvektől, mondván, hogy már ott a digitális, ami persze álszent hazugság, mert az sem érdekli? Az intézményeknek nincs pénzük raktározni, meg ha évekig nem kell senkinek, minek? Meg aztán az intézetekben is már a beépült fiatal gárda adminisztrál, akik csak telefonon olvasnak már ilyen neoszkriptunokban kifejezett üziket, ők már eleve halottnak tekintik a nyomtatott irodalmat?

Ezzel párhuzamosan felmerült az a feltevésem is, hogy Károli Gáspár idejében és tőle errefele, senki nem írt le gondolatokat? Hol vannak ma az akkori bloggerek írásai, gondolatai? Nem hiszem, hogy csupán azok a valahogy fennmaradt írók írásai voltak azokban az időkben. Tehát sem a mezei polgárok sem az intézetek nem voltak érdekeltek megőrizni bármit is a múltból.

Érdekes téma. Azért is érdekes, mert per pillanat, annyi egymásnak ellentmondó történelem irányzat van eredetünkről, és nemcsak, hanem a modern történelmünkben sem látunk tisztán, hogy egyszerűen állíthatom, hogy nincs hiteles magyar történelmünk.
Ki így, ki úgy látja, nem számít, hogy doktor docens, homlok egyenest egymásnak esnek és teljesen másról beszélnek.

Na de kérdezném én ettől a felrobbant internettől, hűséges fakebukk szektásoktól, hogy hajlandó lenne azért a kanadai húszezernyi könyv raktározására havi tíz centet áldozni?
Mert ha igen, én bevállalom. Havi egy euróval, meg lehetne menteni legalább 500 könyvet. Tehát befogadnék az ezer négyzetméteres csarnokomba majdnem 500000 magyar könyvet, amit mások kidobnak.
Ezt szépen polcokra teszem, osztályozom, és nyílt internetes lajstromot vezetnék róla, hogy látsszék, mi van a Nemzet vagyonában a harisnyába téve.
Nekem is jó volna ez a jövedelem, és azt hiszem a Nemzet is jól járna vele.
Nagyon szépen össze lehetne kombinálni a kidobott nagymama bútorokkal és a könyvekkel.

Nahát ezen még kell agyaljak. Ha meg tudok menteni még pár doboz gyűjtőnek ítélt könyvet, el is kezdem a „Nemzet megőrző” programot.
Ne dobja el! Én megőrzöm! 500 könyv csak egy euró havonta. Most. Rögtön. Tegnaptól!”
Énekelhetem én is az Omegával: „Tíz ezer lépés kéne csak...” azaz tízezer lelkes magyar, akinek nem fáj havi tíz eurócent a Nemzeti megőrzőbe fektetni.
Szerintem ennél több felháborodott komment folyt le a fakebukkon...