Gáz és ima.

Volt egyszer egy özvegyasszony. Annak egy kis fia. Ez az özvegyasszony rendesen járt templomba. Vagy imaházba. Mindegy. Nem mindegy egyeseknek, de nekem mindegy. Szegény volt. Annyira, hogy levágták a gázóráját. Nem volt mivel főzzön, fűtsön. A volt férje köszöni megtalálta önmagát egy külföldi csajjal. Nem tudott semmit a családjáról. Aztán később, mikor kiderült, hogy örökölt betegségben fog meghalni, hazajött sírva és kibékült a családjával, magyarán a másik csaj kipicsázta. Fizikailag pár év után az utcára tette. Nem ez a lényeg. Mindig vannak ilyen lókötők és mindig lesznek ilyen visszafogadó és megbocsájtó özvegyasszonyok. A gyerekért, nem másért. De ez sem a lényeg. A lényeg az, hogy ebben az imatemplomban egyszer egy közösségi gyűlésben egy rokonszenvező ezzel az özvegyasszonnyal, megtörte a hallgatást. És felszólalkozott, hogy ennek s ennek a testvérnőnek van egy baja, éspedig három hónapja nincs gáza. A gyülekezet vezető elpirult kissé, de nem tudtam akkor eldönteni, hogy melyik fajta szégyenében, abban, hogy erről csak most vettek tudomást, vagy abban, hogy nem így gondolták ők, hogy egymáson segítsünk. Ha jól emlékszem, talán egyszer kifizették az elmaradást meg a nyitást, de volt valamilyen utóhangja az egésznek, hogy na jó, de akkor mi lesz, ha holnaptól mindenki jön, hogy nincs gáza?
Apámmal sokan vitatkoztak akkoriban, hogy mire is gondol, amikor szükség szerinti elosztásról beszél? Ma ezt úgy nevezném, hogy keresztény kommunizmus. A javak szükség szerinti elosztása a becsületesség jegyében.
Hahaha. Mondhatnátok. Hogy ilyen nincs. Mondták apámnak is. Muzsiúr, maga bolond. Ártott magának az a sok börtön. Apám csak mosolygott és szívta a marosesti cigit, hogyhogy – kérdezte – hát nem a Jézus a Megfeszítettről prédikáltok? Hát akkor ezek szerint Jézus bolond volt? És akkor minden tanítása hiábavaló?
Nem, muzsiúr, maga nem érti. Hogyan képzeli, hogy a Szent a földi életről beszélt, a hegyen? Hát nem arról van szó, hogy miután meghalunk, majd a mennyben mi leszünk a megváltottak? Mi, akik hitben kitartottunk? Hát maga nem érti, hogy az egész hit kérdése?
A kereszténység - ezt már én mondom – azt mondja, hogy majd a túlvilágon. A túlvilághoz vezető út a templom. A templom az infrastruktúra, azért kell nagy és szép legyen. A templom az egyetlen földi köteléke a túlvilági felhő lifestyle-nak. A templom és annak a karbantartói (papok s miegymás) a legfontosabb azon emberek számára, akiknek ez a fajta másvilág a hitük. Ha ilyen helyre bepottyan egy egy gáztalan özvegyasszony, peche van. Ha szerencsés is, de nagyon alkalmi a szerencséje. Mert a mennybe vezető infrastruktúrának nem a földi életet, erkölcsi alapokra épített szükség szerinti elosztást hivatott koordinálni. Nem, az úgynevezett egyházak csak annyiban érdekeltek, amennyiben a csatlakozó hívek fenntartják, fejlesztik a mennybe vezető utat. A szegénységért, a szegényekért majd imádkoznak az Istenhez. Csodákat csak az Isten képes művelni. Legyen világos, ne sorakozzanak a kifizetetlen gázszámlákkal Jézus szimpatizánsai.
Ha ezt így be tudnák látni a vallások vezetői, hogy igenis, mi elhatárolódunk mindenféle konkrét közösségi, megélhetési problémáktól, mi csak Szent dolgokkal foglalkozunk, azt mondanám, rendben van, nem találok semmi bűnt bennük. De a szart becsületesen összekavarták, az emberek lelkiismeretében taroltak, annyira, hogy életük tiszta egy frász egy állítólagos haragos természetű űrlénytől, akinek a legkevesebb dolga, hogy egy semmi, senki szolgájának a gáz problémájával foglalkozzon. Spirituális képletek mátrixolják az egeket, láthatatlan energiák harcolnak az ember lelkének a megmentéséért, nincs idő itt gázszámlákkal foglalkozni. A harc lelki síkon vívódik, nem a test és a vér szintjén.
Tudom, tudom, rémesen negatív vagyok. Mégis, mint aki ismerem Jézust, merem állítani, hogy a mai kereszténység ebben a formájában időnk egyik legfertőzőbb lelki vírusa, ami ellen nincs gyógyszer. Maga a Lélek temploma van megfertőzve. A kereszténység ma egy alibi minden nemcselekvésre. Az Istennek megadjuk ami az Övé, templomban letudva, a császárnakvaló meg adó formájában letudva. Más mi van? Az özvegyasszony gázszámlája? Hát urambocsá, minden özvegyasszony ki nem fizetett gázszámláját nem tudjuk kifizetni. De imádkozni tudunk érte. Így hát imádkozzunk. Mert ki, ha nem az Isten segíthet rajta?
Különösen most ezekben a napokban lenne égető, hogy a saját környezetünkre figyeljünk, mert lehet, hogy egy nap ez a tehetetlen özvegyasszony fogja sebeinket törölni, szarunkat lemosni rólunk. Mert ha bukni fog, akkorát fog bukni ez a gazdasági világ, hogy időnk sem lesz pofára esni, nemhogy közösségekbe szerveződve, tudatosan valamire készülni. Mint Mad Max-ben fognak kinyuvasztani egy hal vagy pástétomos konzervért. És már látom, hogy a nagy büszkeségünk akkor is fog minket abban gátolni, hogy erőinket összeadjuk. Mert ha ma, a jólét utolsó napjaiban is magyarán ilyen „gecik” vagyunk, nem törődünk egymással, nem nézünk egymásra, mi lesz, ha egy paszuly konzerven kell majd osztozkodnunk?
Azon nincs mit csodálkozni, hogy a nagy vállalatok, a nagy multik nem mutatnak aggodalmat, vígan tombolnak. Ők kiszámolták a rizikókat, olyan pénzekkel játszanak, ahol van belőle bőven. A multi tulajdonosoknak egy monopoly játék az egész. A számok játéka. Élvezkedés. Nem gázszámla téma náluk. Viszont az alkalmazottainak az elbocsátási nap után, hirtelen gázszámla témává fog változni. Nem lesz bejövetel, megszűnik az élet.
Azok fognak élni, akik őrizni és őriztetni tudják majd a kis kertet. Több fegyver lesz, mint kecske vagy tehén. És akkor mi itt lelki és szellemi síkon osszuk az Úr kegyelmét.
Igen, tudom, majd az Úr akkor is meg fogja mondani mit tegyünk. Igen a madárnak is megmondja, hogy mikor hova tegyen fészket és mikor kezdjen el hízni mire beáll a tél. De ő azon perc nekiáll fészket tenni és zabálni. Mi filózunk.
Pedig minden olyan egyszerű lehetne. De hát Muzsiúr, hogyan is képzelhet ilyet? Hát ilyen egyszerűen nincs.