Artizán Blues Rádió

Loading ...
Winamp, iTunes Windows Media Player Real Player QuickTime Stream Proxy
A fenti kis ikonok egyikére kattintva lejátszó lista tölthető le. A blog további böngészéséhez új ablak nyitását ajánlom, hogy a rádió zavartalanul tovább működhessen. Köszönöm.

Kieső rozsdás szegek

A réztábla a kapu alatt. Lassan kiesik a rozsdás szegekből. Hiába réz a tábla, ha a vas szegekkel van odafogva. Idióta hasonlat. Mert nem néhány szegben áll egy vállalkozás. De hogy kezdjen az ember egy saját vállán brühüző bejegyzést?
Amíg az emberben csak lappang a betegség, még nem tudja mi okozza a rossz közérzetet. Aztán ha kiderül, még jobb is lehet, mert akkor legalább tudja az ember mivel kezelje magát. De ha csak dühös napokig és felmegy a vérnyomása, anélkül, hogy tudná mitől ideges, meg az asszony is rászól, hogy nekem ne csinálj itt valami minunyát (csodát, értsd: szívroham félét), azzal nem lesz elébb.
A tegnap két bizonyosságot is nyertem. Két különböző ember is rávilágított arra, hogy bizony az asztalos réztáblát lassan le lehet önként venni, hogy ne legyen olyan szánalmas amikor ez a réztábla magától esik le. Nem rossz indulatból világítottak rá, nem is tudták, hogy ők most éppen a világ sója, lámpása számomra.
Az egyik azt mondta jelenlétemben más előtt, hogy kicseréli az ajtóját műanyagra. Kérdi a másik, minek, hisz olyan szép az a fa ajtó. Hát összeszáradt egy kicsit, s ha már úgyis az egész házban műanyagra cseréltem, még csak ez az egy van. Hasított belém ez mint egy irdatlan nagy szálka, mert rég a begyemben van ez a nyílászárós dolog, hogy az emberek lassan költséget sem kímélve hajítják ki a fa dolgaikat, néha teljesen értelmetlenül. (Jut eszembe a “Mócok országa” ahol még az úton is hatalmas deszkahegyek sorakoznak, ahol van egy ötszázéves úgynevezett mócok fogadója, a mócok, akik ezer éve fakitermeléssel foglalkoznak, kizárólag műanyag ablakokra cserélték a régi “szar” fa ablakokat.) A másik emberke nézegette az egyik ilyen hokedlimet, hogy neki nagyon tetszik, jó masszív, látszik rajta, szép natúr fa, hogy mennyi...Mondom, neked ötven lej...azt mondta egy kicsit drágállom...mondtam neki, emlékszel honnan vetted el azt a széket? Mondja: igen. Felelem: oda tedd vissza, mert már nem eladó. De hogy tényleg, nem drága egy kicsit? Mondom neki, számolj: 35 lej az anyaga, ha adsz is ötvenet érte, 15 lej a különbség. Négy széken két napig dolgozom. Hatvan lej két napra. Tudod mennyi áram költségem van egy napra? Tíz lej. Az már húsz. Napi húsz lejért ki tart fent műhelyt? Az indiai csóresz is többet keres Dubaiban és nem kell műhelyt fenntartania keresetéből, hanem otthon egy fél falut eltart a havi keresetéből. Hogy igaz. Persze, hogy igaz. Tehát a szék nem eladó.
És ráeszméltem a nagy valóságra. Hogy annak a réztáblás álomnak nagyjából itt a vége. Mert azon túl, hogy noha olcsón vagyok kénytelen dolgozni, teljesen illegálisan dolgozom, mint népellenség ki kikerüli az adózást, rizikózok, már nevetségessé is fogok válni. Mert azt mondják, hogy van pofám ilyen krízises időkben ötven lejt elkérni egy igazi fa székért?
Nem tudom, találkozott e valaki azzal amikor egy egy népcsoport, közösség semmiért kénytelen áruba bocsátani egyetlen örökségét, tehetségét és szorgalmát, és nemhogy szimpátiát nyert volna a kiszolgáltatottság, hanem egy fajta utálattal könyvelte el a “gerinctelenséget”, mellyel tulajdonképpen mint az útszéli kurvák testüket árúba bocsátották?
Na kezdem magam ennek a kurvának érezni, a ki kiszolgáltatott állapotában egy tál lencsére cseréli az örökséget. És innen az emelkedő vérnyomás és a minunyától való aggodalom. De hát itt nem zsír a hibás, mert disznót rég láttam a hűtőben, néha azon csodálkozom, minek is megy az a hűtőszekrény, hisz a margarin a tűző napon is eláll?
Na de azt mondtam magamban, állj meg vándor, vannak még alternatívák. Noha megesküdtem Sanyinak, hogy az asztalosságra a kert nem alternatíva, ez kedden volt, csütörtök estére már megváltozott a nézetem, és azt mondtam, hogy de igen, az asztalosságra a kert az egyetlen alternatíva.
Ami mellé jött az éjjel, hogy ezt párosítani lehet a szentséggel. Hogy elindulok a szentek útján. Mert mit csinálnak a szentek? Semmit. És ez a szentség első feltétele. Gondolatban elkezdtem visszabontani a mindennapos életemet, miről mondhatok le?
Emlékszem, mikor évekkel ezelőtt Orbán Viktort hallottam: “nem a költségeket kell visszafaragni, hanem a bevételt megnövelni...” hú de tetszett. Na de mára ez neki sem vállt be. Nekem se. Úgyhogy miből is faraghatok? És találtam is néhány dolgot. De most hadd ne soroljam, majd visszatérek rá, mert érzem, hogy téma lesz egy darabig.
Hadd zárjam le gerincesen a mai bejegyzésemet.
Nem, uraim és hölgyeim, eljött az idő amikor az embernek lépni kell.
Valamit ki kell találni.