Írja
nekem ez a marketinges, hogy Attila, te hol vagy? Mert én a karibi
tengeren vagyok. Persze értem én, a sikerről akar emlékeztetni.
Hogy miért sikeres az ő élete és miért nem sikeres az enyém. Ez
a marketing egy olyan tudomány, mely meggyőzi az embereket arra,
hogy vásároljon meg szükségtelen dolgokat és elhiteti az
emberekkel, hogy bármilyen hülyeséget el lehet adni.
Részben
igaza van ennek a marketingnek és az eredmények is alá támasszák
ezt az igazat, de talán csak annyi az igazság benne, minthogy
minden liberális büdös, buzi, zsidó és nemzetgyilkos. Mert lám
én az a fajta liberális vagyok, aki nem vesz meg minden marhaságot,
nem adok el minden marhaságot, nem vagyok nemzetgyilkos, se zsidó,
se büdös, meg buzi pláne nem.
Az
igazi vállalkozás a marketing szerint az, amikor sok pénzzel,
hatalmas tőkével, egy jól kidolgozott eladási stratégiával
eladsz valamit, amiből busás hasznot hajtasz, például egy orvosi
gépezetet, aminek az alap költsége 500 és te eladod 10000-ért,
és könyvelési trükkökkel nem fizetsz egy fitying adót se, sőt
valahogy az áfát is visszakapod.
Szerintem
az igazi vállalkozás az, amikor az ember elültet valamit abban a
reményben, hogy azt majd el tudja adni. Belerak 500-at és behajt
600-at. És nem tud könyvelési stratégiákat kitalálni, hogy az
adózás alól ne meneküljön meg. És akkor csendben minden
látványosság nélkül, a rendszert kijátszva próbálja zsebre
vágni a százas különbözetet, ami több esetben kevesebb a
munkanélküli segélynél. Mert ma a munkás, a dolgozó ember
bűnösebb a csencselőnél. Aki ha legálisan ki tudja játszani az
adózást, neve: talpra esett, ügyes, eszes, sikeres.
Van
egy fajta vállalkozói mintaképem, egy öreg néni, kit el is
neveztem a vállalkozás anyjának. Útjaink néha kereszteződnek.
Hol is találkozhatnának az útjaink, mint a piac környékén és
főképpen az átjárókon? Ő mint gyalogos, én mint autós.
A
röhej az, hogy a néninek fogalmas sincs arról, hogy puszta léte
ott a piacon valakinek példakép lehet. Ha elmennék hozzá, és
szólnék neki, hogy „Mester”, azt se tudná mivel érdemelte ki,
hogy csúfolódok vele. Pedig hány „mester” veszi magára ezt a
címet teljesen érdemtelenül.
Mert
amikor én évekkel ezelőtt hajnalok hajnalán elvittem az
állomásról a piacra a száraz virágjaival, azt mondtam magamban,
ez reggelre megfagy, meghal, hogy milyen eszement egy öregasszony,
nem tudja mibe vállalkozik.
Lám
ma is láttam a vállalkozás anyját az átjárón. Nem halt meg
azóta. Él még. Egy másik öregasszony támogatta és hiába
álltam meg, hogy nyugodtan átmenjenek az átjárón, az istennek
sem mentek, talán amíg egy fia autó sem látszik a láthatáron,
addig nem is mennek át.
De
nemcsak az átjárókon interszektálódnak az útjaink, hanem a
vállalkozási mentalitásban is. Mert ha én a marketingesre
hallgatnék, nekem már rég be kellett volna zárnom a műhelyem.
Mert a műhely így ebben a konstrukcióban teljesen ráfizetéses. A
legalitás legelemibb követelményeit sem tudom megteremteni.
Gyakorlatilag halott vagyok, illetve mint makacs túlélő, nemzetet
megcsaló bűnöző. De nem a marketingesre hallgatok, hanem a
vállalkozás anyjának a modelljét másoltam le. Csendben,
alázatban teszem a dolgom, akkor is ha nagy a zaj, nagy a forgalom s
mindenki hülyének néz.
A
világ dolgai is most nagyon interszektálódnak. Tiszta jóindulatból
fog kifakadni a harmadik világháború. Látom is magam előtt a
jézus arcú autonómiásokat, amint jogra s szabadságra hivatkozva
(szerintük ez iliberalizmus) erőszakkal szereznék meg
autonómiájukat. Azt mondják egy életem s egy halálom, gyáva
kutya ki most nem mer, s ezzel a kivont zászlóval hergeli a
többséget. S persze, erőszakra erőszak a felelet. Nagyon jól
tudják a politikusok kezelni ezeket az eszközöket. A mesterségesen
indukált gazdasági krízisnek ez volt a célja. A dominó
effektusban előidézett világháború. Volt bőven minden nemzetben
olyan, akinek kéznél volt némi benzines kanna, tovább szítani
ezt a világrengető eszméletlenséget.
Nem
véletlen a gazdasági hisztériát nemzetire cserélni. Ha nincs
egy, ne legyen más se. Mert bolond és balga az, aki azt hiszi, hogy
most az ideje kiharcolni az autonómiákat. Nem, most minden
cselekedet olaj a tűzre, zsírozva működik a világnyomorító
gépezet.
Mert
mondhatják, hogy vége a békés megtárgyalásoknak, nem vezetett
eredményre. De kérdem én, valakit érdekelt e a békés
megtárgyalás? Mikor a kisebbségi politikum pimaszul funkciókért,
az elvi kérdések teljes hiányával, zsarolva a többséget adták
el az úgynevezett kisebbség voksát, hihetetlen rendszerességgel
és kitartással, a kisebbség kuncogó áldásával, miféle békés
megtárgyalásokról beszélhetünk?
Frusztrált
banyák és öregek szidhatják a gyerekeket nem vállaló
fiatalságot, mondván egy gyerek nem gyerek, de azt nem veszik
figyelembe, hogy az is ami megvan, nem marad itthon, hanem ahogy tud,
kézzel, lábbal, hason csúszva is de menekül itthonról külföldre.
Ez nem autonómia kérdése, nem kisebbségi jog kérdése, nem
politikai üldöztetés kérdése, hanem kizárólagosan gazdasági
kérdés. Politikailag 89 után egyedül csak Markó Attilára
mondhatjuk, hogy politikai üldözött, nem azért mert én állítom,
hanem azért mert ezt akarják velünk elhitetni dicső képviselőink.
Gazdasági
kérdésben pedig mintha mindenki teljesen süket lenne, nem csinált
senki semmit. Az egyház azt mondja, nem hivatása bizniszkedni. A
politikum szívre tett kézzel esküdözik, hogy nem bizniszre
hivatott, hanem a kultúra s ilyen marhaságokra...sírokra koszorút
tenni.
Mert
minden mi gazdaság, az mind mocsok liberális dolog. Persze, majd
közmunkával Tündérkertté fogjuk változtatni a Kárpát
medencét. Csak kérdés kinek és minek? Mert egyelőre puskák
ropogása hallatszik és tankok hangja.
Már
előre tudom a válaszát a vállalkozás anyjának, ha megkérdezném
tőle, csókolom néni, mit szól ehhez a háborús hangulathoz? Azt
mondaná, miközben lassú mozdulattal, újrahasznosított spárgával
kötné a száraz virágjait, hogy: jaj gyerekek, valahogy ki kéne
egyezni, hogy ne legyen háború.
Biztos
vagyok benne, hogy ezt mondaná.