Blogos
munkásságom egyik fő eredménye, hogy olvasóim rendszeresen
kiborulnak s végleg ejtenek. Egyesek megunnak. Egyrészt nem vagyok
következetes, mint annak az embernek lennie kéne, a másik meg hogy
simán ellent mondok magamnak is, kitartóan. Ebbe bele lehet
fáradni. Megértek mindenkit. Mert a mostani témám se valami
Coelho irányzatú lélekemelőség.
De
hát az ember minek blogoljon, ha közkívánatra teszi? Fülek
viszketése szerint írjon az ember? Semmi értelme.
Van
HBO csatornán ez a „Ray Donovan” sorozat. Imádom. Szabályosan
imádom ezt a műfajt. (ez az a rész, ahol botránkozni lehet).
Több
mindent akar bemutatni a film, nem kétlem, mindent nem tudok én sem
leszűrni belőle, elég nekem az amennyi engem érdekel. Például
ott van, amiről nem beszél a film. Olyan ez, mint Kós Károly
esete Istennel s a templomról, egész életében építette a
templomokat, de sosem beszélt Istenről. Egy ember, aki a templom
minden zegzugát megálmodta, lerajzolta, nem beszél sosem Istenről.
Érdekes.
A
Ray Donovan filmben nincs szó az emberi értékekről, vallásról s
egyáltalán erről a rózsaszín pillangókat kiszart szent
seggekről. Első látásra a film egy tiszta bűnös világról szól
és a bűnös emberekről. Erőszak, drog, kurvák, pénz,
zsarolások. Mindez a legális ás illegális szürke zónában
történik. Nem ott, ahol konkrétan a politikát hozza be, sem ott,
ahol hajókról átrakják a zsák drogokat. A film a kiskirályokról
szól, pontosabban Ray személyén keresztül a végrehajtóról, aki
nem találja ki a bűnöket, hanem fizetség fejében végrehajt
utasításokat. Természetesen mocskos dolgokat kell végre hajtson.
Első
látásra egy tucatfilm, bűnre épülő film sorozatnak néz ki.
Nem
tudom mik voltak a film készítőinek a célja ezzel a filmmel, nem
is érdekelnek a kritikák, azzal az érzéssel akarok maradni, amit
bennem generált ez az engemet lenyűgöző film.
Én
azt látom, hogy ez a Ray ahhoz a bűnös világhoz képest, amiben
él, ő egy szent. Képviseli azokat az értékeket, amikről az
emberiség lemondott. Noha az átlagpolgár nem ől, nem gyilkol, nem
lop, nem csal, pusztán az életből való hiányzásával aláírja
a mindenkori báránybőrbe bújt farkas garázdálkodásait, követi
el legfőbb bűnét. Ami sokkal borzasztóbb, mint Ray Donovan
végrehajtói munkája, ki tulajdonképpen más bűnözőket zsarol
vagy ver szét.
A
társadalmat kitevő szmog emberek csendestárs hallgatása,
szemlesütése borzasztóbb, mint a szürke gazdaság bérgyilkosai.
Sok
esetben ez a Ray nem alkalmaz erőszakot. Csupán elbeszélget az
áldozattal, aki vegűl is viszont zsaroló senki csirkebűnös, aki
azt hitte újat tud húzni a maffiával. Ez a Ray meggyőzi, hogy ne
tegyen sehol panaszt, mert legközelebb kinyírja. Van aki jobb
belátással bír s elhúz. Van aki nem ért a szóból. Azzal nincs
mit csinálni.
Rengeteg
esetben ebből a Rayből kiszól a legmélyebb keresztény katarzis,
holott a papokról az a véleménye, hogy mind pedofil buzi, hisz
egyik testvérét egy ilyen pap megerőszakolta. De az sincs kizárva,
hogy Ray is átesett e szent keresztségen, viszont amíg körülötte
mindenki rinyál az őt érintő szenvedéseiről, ez a Ray mindig
mindenről hallgat. A hideg arca viszont más árul el.
A
film alaptétele szerintem a családi vonások öröksége. Ray apja
egy pitiáner bérgyilkos, gengszter, egy tipikus szarházi, aki
semmitől sem riad vissza, attól sem, hogy családját, gyermekeit
felhasználja, kihasználja a saját céljaira.
Ray
bezáratja apját egy FBI ügynök lefizetésével, zsarolásával.
Ray másik két testvére felnőttként apjuk hatására emberi
roncsok lettek, lelkük, szellemük szétzúzva apjuk bűnös és
zsarolós élete miatt. Rendesek a csórók, de tehetetlen balfaszok,
bénák, tökéletlenek és sosem értik a képletet, viszolyogva
ugyan, de rajonganak apjukért. Annyira, hogy családot sem mernek
alapítani s mikor az öreg éppen nincs börtönben, körülötte
lógnak s minden lelki bajuk van. Persze ez a Ray mindig kiszedi őket
a bajból, ami jól jön nekik, de mindig felhányják neki, hogy mit
mind avatkozik az életükbe, holott fel akarja őket szabadítani a
beteg agyú apjuk hatalma alól. A két testvér valahogy úgy van
ezzel, mint általában a társadalom álszentjei, hogy lelki
összeomlást mímelnek, ha valaki seggen kúrja, de a másik
pillanatban tarja a seggét, hogy valaki kúrja már meg.
Nehéz
a dolga ennek a Raynek.
Nem
is beszélve arról hogy legutóbb eladta magát egy évre egy
hatalmas gengszternek, aki kiszedette egyik testvérét a dutyiból,
aki apja miatt került oda s ott majdnem meglincselték a többi
rabok. Mellesleg. Mint családi örökség hordozza ez a Ray a bűnt
és tragédiát. Mint a bibliai hetedizigleni büntetést. Borzasztó
nagy emberség, erő, lélek és szellemi kapacitás kell ezt
tudatosan végig csinálni. Még az a kiváltsága sincs, hogy valaki
megértse Ray dolgait, motivációit, érzelmeit, mint egy magamfajta
seggtörlő bloggernek. Magában tart mindent.
A
családja sem ért semmit Ray dolgaiból. Ray felesége a tipikus
eltartott feleség, aki halálra únja hétköznapjait, nagy házban
laknak s mindig rinyál a telefonba, hogy ez nem házasság, hogy
sosem ér haza éjfél előtt az ember, miközben Ray éppen egy
másik undok pitiáner zsaroló torkát szorongatja vagy éppen két
pisztolycső fenyegetettségében egy köteg pénzt ad át főnöke
megbízásából.
A
dolgok organikus összefonódása, ahogy egyik eset köti a másikhoz,
közben apja, testvérei s családja marhaságai révén újabb és
újabb elkötelezettségekbe tolják, szinte zsarolva a helyzettől.
Néha
a lelki terhek súlya alatt berúg, hagyja összeveretni magát vagy
éppen egy seggét riszáló kurvát dug meg. Semminek nincs íze,
nem tud semminek sem örvendeni, de nincs is sok ideje ezen filózni,
máris hívják telefonon, mennie kell.
Amiről
nem beszél a film az is érdekes. Mert trendi manapság egy filmben
legalább egyszer érinteni a globális felmelegedést, az
összeesküvés terveket szövő elitet, a sehova nem vezető emberi
létünket. S akkor itt van egy ember, a Ray Donovan, aki ebben a
mocskos fertőben úgy néz ki, hogy a bűnösök közül a
legemberibb, a legérzőbb ember, akit nemcsak nem értenek meg, de
nem is akarnak megérteni. De nem is igyekszik megértetni magát.
Zseniális
volt egy jelenet, ahol irodájában az összevert Ray iszik egy pohár
italt, felfedezi a tévét, amit a titkárnője szokott nézni
valószínű, s éppen egy olcsó, régi komédia film pergett. A
titkárnője, aki egyébként különleges képességekkel
rendelkezett, zseniális infós, hekker, ilyen szellemi végrehajtó,
hirtelen minden információt be tudott szerezni, teljes hidegvérrel,
mint egy bérgyilkos, éppen lemondását adta be, mert jobb
ajánlatot kapott. Nem kis pénzért dolgozott ám, de úgy látszik
itt is van presztízs kérdése az embernek.
Ray
oda sem nézett, elmosolyodott a komédia film jeleneten, csak intett
a fejével, hogy rendben, menjen nyugodtan. A titkárnő ki volt
akadva, hogy Ray ilyen egyszerűen lemondott róla. Viszont Ray nem
akart lemondani róla, de azt sem fogadta el, hogy zsarolva legyen a
titkárnője által, akár csak átmeneti értelemben sem. Csak
mosolyogva nézte a film jelenetet, s tisztán ki lehetett érezni
belőle, hogy neki sem volt gyermekkora. Apja révén korán
„munkába” kellett álljon.
Ennél
sokkal bonyolultabb a film. Rengeteg a mondanivalója. Noha inkább
párbeszéd a film kitevője, ritkán sül el pisztoly, vagy jön
előtérbe az erőszak, az egész történés ebben az emberi sötét
masszában zajlik, ami így vagy úgy minden ember életében benne
van.
Az
első fejezetben sem került révbe Ray élete. Mikor kiszállt volna
az egészből, el volt szánva, hogy feladja magát a rendőrségen,
nem a bűnök miatt, hanem a nyugalomért, csendért, ne szóljon
többet a telefonja, a fia mászott bele valami szarságba, persze
nagyapja révén, azaz Ray apja miatt. S akkor megint szóltak a
telefonok, beindult az organikus rendszer, a zsarolások, a
lefizetések, az elköteleződések, s persze mindez a család
szemrehányásai közepette, hogy megint nem ér haza a vacsorára.
Így
nem ér révbe soha az ember élete. Mert a társadalom, a
szocializálódás, a családi kötöttségek organikusan kötődnek
egymáshoz, és mindig a leggyengébb láncszemet őrlik, s ha meg is
szakad nem ismerik el, nem lesz sose elég.
Hogy
a második fejezetben mi lesz a vége, nem tudom, de nagy izgalommal
nézem minden sorozatát.
Abban
a hollywooddal egyet értek, hogy nem lehet happy end. Elrontja az
ízét a dolognak, s nem engedi szárnyra kelni a továbbiakban a
fantáziát s a reményt, hogy egyszer az ember csak révbe kerül....
Mert
nincs annál rémesebb, minthogy az ember „ágyban párnák közt”
szenvedjen el.