Összevissza napok


Utóbbi időben nem írtam a munkámról. Összevissza munkáim voltak. Legtöbbjüket nem fotóztam, illetve amiket fotóztam, azokat a klienseknek készítettem, hogy jó e a szín, forma, meg ilyenek.
Ilyeneket dolgoztam, hogy ajtókat szereltem, aztán festettem. Nekifogtam a 12 szék restaurálásának, amiből hat szék totál káros. Ezek munkafázisait lefotóztam és szándékszok majd egy terjedelmesebb bejegyzést róla, csak fejezzem be őket.
Közben a Szent Ferenc alapítványnak majd egy hónapig csináltam az ajándék termükbe bútorzatot, fene tudja, hogy felejtettem el fotózni. De semmim sincs róla. Ez egy újabb Ildikó projekt volt, amivel szerintem megint remekelt. Nagyon át van itatva Ildikó munkája ezzel a hinduista spirituális töltelékkel, de valahogy jó irányba. Fengh shuios, de nem a gangeszi értelemben. Lehet, hogy visszafogottan kell tervezzen, de szerintem jól kihozta a magyaros fengsujt. Ilyen világos zöld a téma, de szerintem bitang jó lett. Eszembe nem jutott volna ebben a zöldben gondolkodni. Kár, hogy nincs fotóm. Valószínű meg voltam győződve arról, hogy Ildikó majd agyon fotózza, lévén ilyen fotóművész is. De valahogy nála is kimaradt.
Aztán egy elmaradt cipős szekrényt is csinálgatok, ilyen lentről a plafonig szisztémbe, ugyancsak a szekrényes csajnak. Fából készítem a vizuális oldalakat, majd fehérre fogom festeni, mert ez is egy ilyen steril világnézetű fehérnép. Előre irtózom a festéstől, mert ilyen technikai felület kell neki. Hogy utálom én ezt.
Nem hiszem el, hogy embereknek milyen problémájuk van. Rézsútosan a fény ellenéből nézik a felületet, hogy eléggé technikai felületük van e? Ezt a nézetet sosem értettem meg. Mondtam is a csajnak, hogy talán a festést rábízom az úgynevezett élettársára, ki autófestő. De fa felületből hogyan hozzál ki technikai felületet? Na szóval érdekes lesz. De ha a muki festi majd, akkor valószínű mint saját munkája, nem fog beleszarni, ha nem éppen úgy jön ki ahogy elképzelték. A maguk teóriáját még az hírös kutatók sem cáfolták meg, ha közben rájöttek találmányuk bullsittságára. Inkább makacsul belehaltak hibájukba. Valahogy nekem is védekezni kellett. Mint a parkett szegőlécek esetében. Mikor láttam, hogy tíz centi széles, merev szegőléceket akartak az egész házba letenni, nem vállaltam. Mert ezekkel az a helyzet, hogy lehetetlen úgy letenni, hogy a sarkok is záródjanak, a padlót is, falat is szépen zárjon. Igen, a régi, elfeledett szakmák idején az ilyet úgy tették le, hogy bevésték a falba is, rádolgoztak gipsszel, szóval nem ezekkel a frinc-franc klipekkel fogták oda.
Annyit kisírtak tőlem, hogy azé' vágjam be nekik, aztán ők majd felszerelik. Na azt megtettem, a szerelésük meg „ká pulá” (mint a fasz) jött ki, de mivel maguk szerelték, már nem tartották akkora botránynak azokat az irdatlan réseket. De bezzeg ha én vállaltam volna.... az uttolsó geci möester lettem volna. Nehéz tiszta képpel kimászni az ilyenből. Tehát bele se kell mászni.
Egy kidobott irodaszéket kaptam, hogy vessem a tűzre. Nézem, valamikor a kilencvenes évek elején gyártották, a szerkezete még tök jó, az egyik hidraulikus pumpát kell megnézzem, mi a baja, de attól még lehet használni. Az ülő felületeiről cafatokban lógott az anyag, szivacs, gondoltam újra kárpitozva a stúdiómba fix jó lesz. Kaptam is szivacsot, anyagot, majd erről is konferálok.
Kicsit elkeseredtem ezzel az Életiskolás dologgal, mert noha sok mindennel nem voltam egy hangon Tiborral, de az a része, hogy szakmailag átadni valamit, őszintén érdekelt. Agyaltam is rendesen róla, született pár oldal gondolatom is, de végül nem osztottam meg senkivel. Egyre világosabb, hogy a facebook oldala tevékenysége csupán a Tibor körüli rajongásban merült ki. Féltem igazam lesz, hogy a „Big step” pörformanszon túl nemigen volt más, kézzel foghatóbb terve az Életiskolával. Akkor azt mondtam neki, személyesen telefonba, hogy bennem ez ellenszenvet váltott ki, olyan mint a neospirituálisok új szektahelye lenne. Igen, mondta, de sajnos az emberek figyelmét mással nemigen tudod felkelteni. Ebben igazat adtam neki, de abban nekem volt igazam, hogy az ilyen showműsor csupán a természetturistákat vonzza. És ezt ha bárkinek mondom, ha ezeknek a neospirituálisoknak mondom, hogy természeti élvezkedésük olyan mint egy telefonos app, idegesek lesznek, de igazam van. Mindegy.
Egyértelműen baj van a kereszténységünkkel, de ezek a keleti filozófiák úgy trashek, ahogy vannak. Ugyanaz a felsőbbrendűségi tekintet árad belőlük, mint a neoprotestáns hívőkéből. Hogy ők a megvilágosodottak, meg amazok az Úr egyenes küldöttei és mi a többiek mind mind, de mind balfaszok vagyunk. Hogyne nyílna ki a bicska a zsebemben? Ugyanez a dupla fejmagasságról leszóló nemzetieskedés is, ki egyértelműen meg tudja mondani ki az igaz magyar és ki nem. Hát ezek is megérdemelnek egy keskeny, de hosszú cutter karcot.


Az események kábulatában éppen jól jött a stúdióm körül dolgozgatni. Elmerülök néha pár órára ebbe, abba és jó, mert valamennyire elveszi a figyelmemet. Legalábbis meglazítja azt a merevséget amivel kezelem a történteket. A halálról és arról hogy kinek mit hagyunk hátra: jót vagy bajt?
Fogok részletezni a stúdió 3D hangfalkészletéről, de ezt akkor szeretném, amikor be lesznek szerelve és kipróbálva. Egyelőre ott tartok, hogy megállapodtam a fő hangfalakon, a sztereót véglegesítettem. Ennek a hátsó párja is megvan már, ezzel meglenne a kvadró. A felső rend kvadró rendszert végül úgy döntöttem, hogy autós hangfalakkal oldom meg. Volt egy páram, amit még az autómból vettem ki és vettem még egy párat, ugyanolyat, Akai cuccot, mert tetszik a hangja: tiszta, egyszerű, kiegyensúlyozott. Dobozban remekül szól.
Annyit az első pár Akairól, hogy az autómból a műhelybe kerültek, helyébük most visszatettem az eredeti Kashtan mélyeket, magasoknak pedig azokat a magasakat, amiket az autóból szereltem ki. 25 éve szóltak az autóban, de még most is meglepően tökéletesen csippenti a magasakat. A Kashtannal jó összhangot hoz. Mondhatnám, hogy a Kashtan sutaságát, mert se igazán mély, inkább közép, de mikor megszólal a csipogó, valahogy eltussolja. Olyan ez, mint egy gyámoltalanabb férfi mellett egy határozott nő. Kellemes párost alkot. Mert ugye a határozott nő van akin gyakorolja határozottságát, míg a férfi gyámoltalanságához éppen jól jön egy kis anyucizás. Harmony.
A stúdió sztereó hangfalait azért szeretem, mert a keverésbe nyugodtan tehetek markánsabb mélyeket, nem kell óvakodjam fölöslegesen, mert ami itt bitang jól szól, az máshol is jól fog szólni. És mivel a közép tartomány is nagyon tisztán jelen van, el tudom kerülni a bádogos hangzásokat. Mert amíg csupán mély és magas hangszórókból álló monitor mintázza a hangot, a sértő közepeket eltussolják, viszont a három utas hangfalakon irtózatos bádogolás jöhet létre. Tapasztalatból mondom.
Még mindig nem vagyok meggyőződve a hivatásos stúdió monitorok tényleges hasznáról. Szerintem sok benne az a sznobság, hogy ha drága, akkor biztos jó. Na de nyitott vagyok. Egyelőre azokkal kell dolgozzak, amim van. Ebből akarom kihozni a legjobbat.
Ha már a műhely hangfalat bütyköltem újra, szétszedtem újból a kis erősítőt is. Néha eltűnik az egyik sáv. Ha megmozgatom a bedugott usb sztikket, újra szól, de aztán egy idő után megint elmegy. S csak egy idő után tűnik fel, hogy olyan hiányos a zene. Gondoltam megkeresem a kontakt hibát. Nem volt nehéz megtalálni, már a múltkor észleltem egy ilyen dugaszos akármit, hogy megmozgatva eltünedezik a jel. Pont a végfokhoz való kimeneti illesztés szarozott. Gondoltam egyet és direktbe forrasztottam a szálakat. Azóta jól megy, nincs kontakt hiba.
És ha már belelovaltam magam a reperálásba (javítás), gondoltam hűtő bordákat szerelek a Sony 5.1-es erősítőbe két ilyen vékony Icének, melyek feltűnően forrósodtak. Mióta a Motuval megesett az a tápstabilizálós dolog, hogy a túlmelegedéstől megsérült, azóta minden cuccomat szétszedem és figyelem mi melegszik fölöttébb. És ha lehet hűtőt szerelek rá. Így bütyköltem kb három óra alatt ezekre az Icékre hűtő bordákat. Működés után is melegedtek, de már nem forrók, csupán melegek. Talán nagyobbat is tehettem volna, de minden esetre, már így is jobb, mint ahogy volt.
Azért azt nem tudom elhinni, hogy a gyártók nem vették ezt a dolgot figyelembe. Szerintem direkt hagynak ilyen kis sérülékeny elemeket, megoldásokat a gépekben, hogy romoljanak el. Manapság egy ilyen kis Ic ha kiég, kidobják a készüléket. Senki nem javítja őket.
Azért lehangoló ez a hozzáállás.
Például tíz éves porszívómhoz nem találok gumi tömítéseket. Kemény, Philips cucc, de kiöregedtek a gumi tömítések. Nem kapok zsákot. Se ilyen szívó keféket. A gép még tökéletesen megy.
Hányszor figyeltem meg, hogy egy egy autó alkatrész jelentéktelen részei kemény öntött cuccok és pont aminek keménynek kéne lennie, ilyen szar, könnyen törő műanyag, amit persze külön nem lehet kapni.
Hozták nekem ide azokat a régi, faragott székeket, én sűrű fejcsóválással, de mélységes alázattal szétszedtem őket, kitaláltam mivel pótolható a törött részek, miegymás, erre a kliens aszonta, ó ha tudta volna, inkább vett volna másakat. Szóval én vettem a dolgokat ahogy jöttek. Amint az életben is csináltam. Megcsináltam ami tőlem telhető volt, sőt még többet is.
Szakmailag, emberileg, érzelmileg igyekeztem megfelelni.
Ildikó azt mondta, hogy ez egy elég rossz belémégett, örökölt program. Ezzel a fogalomkörrel mostanában agyal elég sokat, mióta bespiritualizált. Próbálom érteni, néha értem is, de aztán elgondolkodom, hogy a régi program helyébe akkor mit tegyek? Olyat ami nem nézi sem a szakmai, sem az emberi, sem az érzelmi kötelékeket? Mert mi van, ha megfelelési kényszeremben megtalálom hivatásomat?
Nem hiszem el, ez a hülye Ray Donovan most is a lúzer testvérét szedte ki a szarból, holott egyértelműen az életét kockáztatja érte. Imádom ezt az embert! Soha nem gondoltam volna, hogy egy filmbeli alkotott személyiség ennyire le tud nyűgözni. Talán azért, mert kis léptékekben visszaköszön Rayben az ami én vagyok. Bárcsak tudnék én is olyan higgadtan kitekerni egy egy nyakat. Csupán ez az egy fogyatékosságom van, hogy nem tudok nyakakat tekerni. Nem mintha néha nem tenném.