Utóbbi
időben nem írtam a munkámról. Összevissza munkáim voltak.
Legtöbbjüket nem fotóztam, illetve amiket fotóztam, azokat a
klienseknek készítettem, hogy jó e a szín, forma, meg ilyenek.
Ilyeneket
dolgoztam, hogy ajtókat szereltem, aztán festettem. Nekifogtam a 12
szék restaurálásának, amiből hat szék totál káros. Ezek
munkafázisait lefotóztam és szándékszok majd egy terjedelmesebb
bejegyzést róla, csak fejezzem be őket.
Közben
a Szent Ferenc alapítványnak majd egy hónapig csináltam az
ajándék termükbe bútorzatot, fene tudja, hogy felejtettem el
fotózni. De semmim sincs róla. Ez egy újabb Ildikó projekt volt,
amivel szerintem megint remekelt. Nagyon át van itatva Ildikó
munkája ezzel a hinduista spirituális töltelékkel, de valahogy jó
irányba. Fengh shuios, de nem a gangeszi értelemben. Lehet, hogy
visszafogottan kell tervezzen, de szerintem jól kihozta a magyaros
fengsujt. Ilyen világos zöld a téma, de szerintem bitang jó lett.
Eszembe nem jutott volna ebben a zöldben gondolkodni. Kár, hogy
nincs fotóm. Valószínű meg voltam győződve arról, hogy Ildikó
majd agyon fotózza, lévén ilyen fotóművész is. De valahogy nála
is kimaradt.
Aztán
egy elmaradt cipős szekrényt is csinálgatok, ilyen lentről a
plafonig szisztémbe, ugyancsak a szekrényes csajnak. Fából
készítem a vizuális oldalakat, majd fehérre fogom festeni, mert
ez is egy ilyen steril világnézetű fehérnép. Előre irtózom a
festéstől, mert ilyen technikai felület kell neki. Hogy utálom én
ezt.
Nem
hiszem el, hogy embereknek milyen problémájuk van. Rézsútosan a
fény ellenéből nézik a felületet, hogy eléggé technikai
felületük van e? Ezt a nézetet sosem értettem meg. Mondtam is a
csajnak, hogy talán a festést rábízom az úgynevezett
élettársára, ki autófestő. De fa felületből hogyan hozzál ki
technikai felületet? Na szóval érdekes lesz. De ha a muki festi
majd, akkor valószínű mint saját munkája, nem fog beleszarni, ha
nem éppen úgy jön ki ahogy elképzelték. A maguk teóriáját még
az hírös kutatók sem cáfolták meg, ha közben rájöttek
találmányuk bullsittságára. Inkább makacsul belehaltak
hibájukba. Valahogy nekem is védekezni kellett. Mint a parkett
szegőlécek esetében. Mikor láttam, hogy tíz centi széles, merev
szegőléceket akartak az egész házba letenni, nem vállaltam. Mert
ezekkel az a helyzet, hogy lehetetlen úgy letenni, hogy a sarkok is
záródjanak, a padlót is, falat is szépen zárjon. Igen, a régi,
elfeledett szakmák idején az ilyet úgy tették le, hogy bevésték
a falba is, rádolgoztak gipsszel, szóval nem ezekkel a frinc-franc
klipekkel fogták oda.
Annyit
kisírtak tőlem, hogy azé' vágjam be nekik, aztán ők majd
felszerelik. Na azt megtettem, a szerelésük meg „ká pulá”
(mint a fasz) jött ki, de mivel maguk szerelték, már nem tartották
akkora botránynak azokat az irdatlan réseket. De bezzeg ha én
vállaltam volna.... az uttolsó geci möester lettem volna. Nehéz
tiszta képpel kimászni az ilyenből. Tehát bele se kell mászni.
Egy
kidobott irodaszéket kaptam, hogy vessem a tűzre. Nézem, valamikor
a kilencvenes évek elején gyártották, a szerkezete még tök jó,
az egyik hidraulikus pumpát kell megnézzem, mi a baja, de attól
még lehet használni. Az ülő felületeiről cafatokban lógott az
anyag, szivacs, gondoltam újra kárpitozva a stúdiómba fix jó
lesz. Kaptam is szivacsot, anyagot, majd erről is konferálok.
Kicsit
elkeseredtem ezzel az Életiskolás dologgal, mert noha sok mindennel
nem voltam egy hangon Tiborral, de az a része, hogy szakmailag
átadni valamit, őszintén érdekelt. Agyaltam is rendesen róla,
született pár oldal gondolatom is, de végül nem osztottam meg
senkivel. Egyre világosabb, hogy a facebook oldala tevékenysége
csupán a Tibor körüli rajongásban merült ki. Féltem igazam
lesz, hogy a „Big step” pörformanszon túl nemigen volt más,
kézzel foghatóbb terve az Életiskolával. Akkor azt mondtam neki,
személyesen telefonba, hogy bennem ez ellenszenvet váltott ki,
olyan mint a neospirituálisok új szektahelye lenne. Igen, mondta,
de sajnos az emberek figyelmét mással nemigen tudod felkelteni.
Ebben igazat adtam neki, de abban nekem volt igazam, hogy az ilyen
showműsor csupán a természetturistákat vonzza. És ezt ha
bárkinek mondom, ha ezeknek a neospirituálisoknak mondom, hogy
természeti élvezkedésük olyan mint egy telefonos app, idegesek
lesznek, de igazam van. Mindegy.
Egyértelműen
baj van a kereszténységünkkel, de ezek a keleti filozófiák úgy
trashek, ahogy vannak. Ugyanaz a felsőbbrendűségi tekintet árad
belőlük, mint a neoprotestáns hívőkéből. Hogy ők a
megvilágosodottak, meg amazok az Úr egyenes küldöttei és mi a
többiek mind mind, de mind balfaszok vagyunk. Hogyne nyílna ki a
bicska a zsebemben? Ugyanez a dupla fejmagasságról leszóló
nemzetieskedés is, ki egyértelműen meg tudja mondani ki az igaz
magyar és ki nem. Hát ezek is megérdemelnek egy keskeny, de hosszú
cutter karcot.
Az
események kábulatában éppen jól jött a stúdióm körül
dolgozgatni. Elmerülök néha pár órára ebbe, abba és jó, mert
valamennyire elveszi a figyelmemet. Legalábbis meglazítja azt a
merevséget amivel kezelem a történteket. A halálról és arról
hogy kinek mit hagyunk hátra: jót vagy bajt?
Fogok
részletezni a stúdió 3D hangfalkészletéről, de ezt akkor
szeretném, amikor be lesznek szerelve és kipróbálva. Egyelőre
ott tartok, hogy megállapodtam a fő hangfalakon, a sztereót
véglegesítettem. Ennek a hátsó párja is megvan már, ezzel
meglenne a kvadró. A felső rend kvadró rendszert végül úgy
döntöttem, hogy autós hangfalakkal oldom meg. Volt egy páram,
amit még az autómból vettem ki és vettem még egy párat,
ugyanolyat, Akai cuccot, mert tetszik a hangja: tiszta, egyszerű,
kiegyensúlyozott. Dobozban remekül szól.
Annyit
az első pár Akairól, hogy az autómból a műhelybe kerültek,
helyébük most visszatettem az eredeti Kashtan mélyeket, magasoknak
pedig azokat a magasakat, amiket az autóból szereltem ki. 25 éve
szóltak az autóban, de még most is meglepően tökéletesen
csippenti a magasakat. A Kashtannal jó összhangot hoz. Mondhatnám,
hogy a Kashtan sutaságát, mert se igazán mély, inkább közép,
de mikor megszólal a csipogó, valahogy eltussolja. Olyan ez, mint
egy gyámoltalanabb férfi mellett egy határozott nő. Kellemes
párost alkot. Mert ugye a határozott nő van akin gyakorolja
határozottságát, míg a férfi gyámoltalanságához éppen jól
jön egy kis anyucizás. Harmony.
A
stúdió sztereó hangfalait azért szeretem, mert a keverésbe
nyugodtan tehetek markánsabb mélyeket, nem kell óvakodjam
fölöslegesen, mert ami itt bitang jól szól, az máshol is jól
fog szólni. És mivel a közép tartomány is nagyon tisztán jelen
van, el tudom kerülni a bádogos hangzásokat. Mert amíg csupán
mély és magas hangszórókból álló monitor mintázza a hangot, a
sértő közepeket eltussolják, viszont a három utas hangfalakon
irtózatos bádogolás jöhet létre. Tapasztalatból mondom.
Még
mindig nem vagyok meggyőződve a hivatásos stúdió monitorok
tényleges hasznáról. Szerintem sok benne az a sznobság, hogy ha
drága, akkor biztos jó. Na de nyitott vagyok. Egyelőre azokkal
kell dolgozzak, amim van. Ebből akarom kihozni a legjobbat.
Ha
már a műhely hangfalat bütyköltem újra, szétszedtem újból a
kis erősítőt is. Néha eltűnik az egyik sáv. Ha megmozgatom a
bedugott usb sztikket, újra szól, de aztán egy idő után megint
elmegy. S csak egy idő után tűnik fel, hogy olyan hiányos a zene.
Gondoltam megkeresem a kontakt hibát. Nem volt nehéz megtalálni,
már a múltkor észleltem egy ilyen dugaszos akármit, hogy
megmozgatva eltünedezik a jel. Pont a végfokhoz való kimeneti
illesztés szarozott. Gondoltam egyet és direktbe forrasztottam a
szálakat. Azóta jól megy, nincs kontakt hiba.
És
ha már belelovaltam magam a reperálásba (javítás), gondoltam
hűtő bordákat szerelek a Sony 5.1-es erősítőbe két ilyen
vékony Icének, melyek feltűnően forrósodtak. Mióta a Motuval
megesett az a tápstabilizálós dolog, hogy a túlmelegedéstől
megsérült, azóta minden cuccomat szétszedem és figyelem mi
melegszik fölöttébb. És ha lehet hűtőt szerelek rá. Így
bütyköltem kb három óra alatt ezekre az Icékre hűtő bordákat.
Működés után is melegedtek, de már nem forrók, csupán melegek.
Talán nagyobbat is tehettem volna, de minden esetre, már így is
jobb, mint ahogy volt.
Azért
azt nem tudom elhinni, hogy a gyártók nem vették ezt a dolgot
figyelembe. Szerintem direkt hagynak ilyen kis sérülékeny
elemeket, megoldásokat a gépekben, hogy romoljanak el. Manapság
egy ilyen kis Ic ha kiég, kidobják a készüléket. Senki nem
javítja őket.
Azért
lehangoló ez a hozzáállás.
Például
tíz éves porszívómhoz nem találok gumi tömítéseket. Kemény,
Philips cucc, de kiöregedtek a gumi tömítések. Nem kapok zsákot.
Se ilyen szívó keféket. A gép még tökéletesen megy.
Hányszor
figyeltem meg, hogy egy egy autó alkatrész jelentéktelen részei
kemény öntött cuccok és pont aminek keménynek kéne lennie,
ilyen szar, könnyen törő műanyag, amit persze külön nem lehet
kapni.
Hozták
nekem ide azokat a régi, faragott székeket, én sűrű
fejcsóválással, de mélységes alázattal szétszedtem őket,
kitaláltam mivel pótolható a törött részek, miegymás, erre a
kliens aszonta, ó ha tudta volna, inkább vett volna másakat.
Szóval én vettem a dolgokat ahogy jöttek. Amint az életben is
csináltam. Megcsináltam ami tőlem telhető volt, sőt még többet
is.
Szakmailag,
emberileg, érzelmileg igyekeztem megfelelni.
Ildikó
azt mondta, hogy ez egy elég rossz belémégett, örökölt program.
Ezzel a fogalomkörrel mostanában agyal elég sokat, mióta
bespiritualizált. Próbálom érteni, néha értem is, de aztán
elgondolkodom, hogy a régi program helyébe akkor mit tegyek? Olyat
ami nem nézi sem a szakmai, sem az emberi, sem az érzelmi
kötelékeket? Mert mi van, ha megfelelési kényszeremben megtalálom
hivatásomat?
Nem
hiszem el, ez a hülye Ray Donovan most is a lúzer testvérét
szedte ki a szarból, holott egyértelműen az életét kockáztatja
érte. Imádom ezt az embert! Soha nem gondoltam volna, hogy egy
filmbeli alkotott személyiség ennyire le tud nyűgözni. Talán
azért, mert kis léptékekben visszaköszön Rayben az ami én
vagyok. Bárcsak tudnék én is olyan higgadtan kitekerni egy egy
nyakat. Csupán ez az egy fogyatékosságom van, hogy nem tudok
nyakakat tekerni. Nem mintha néha nem tenném.