Attila "möster" első tétele

A valóság az, hogy életemben nagyon sok neoprotestáns prédikációt hallottam, utaztam a dologban, más szóval én áttörtem a történelmi egyházak korlátain. Seperc alatt felismerem a prédikátorokat. A hatásvadászokat. A dumásokat. mert az egész hivatalos, templomos kereszténység egy nagy shóbiznisz, nem több. Ugyanazon marketinggel működnek, mint a reklámipar: csiklandozzák a hiúságodat, hogy ugye nem tartod magad ennél alább?
Mi még jól vagyunk. Nem annyira félrevezetve, mert csak ébredezünk. De nézd meg az afrikai népeket, micsa sötétben élnek. Mert félre vannak vezetve.
Persze nálunk is az a baj, hogy túl elspiritizáltuk az életet, elfelejtettünk enni, inni, szeretkezni, örvendeni. Kergetünk valamilyen más állapotot. Olyan állapotot, amit csak az alkohol, a drog ígér. Valami lelki kábulást kergetünk.
Ha kikiáltanám magamat valami mesternek, akkor kezdeném onnan, hogy egymással kiegyezni. Megtanulni egymással kegyezni. Én adok ezt, te adsz azt. Megtanulni egymáshoz rugalmasan viszonyulni, hogy mi az amit te adhatsz nekem, és mi az, amit adhatok neked? Azt mondják erre, hogy ez a materiális világ. A kiegyezés nem a materiális világnézet, hanem pontosan a kriszusi. Mert azt nézi, hogy mit adhatok neked, amit magamnak is kívánok? Le kell bontani az életet egészen a legapróbb részleteiben. Kaja, fedél, meleg, szeretkezés, gyermeknevelés, elmúlás. A létet kiszedni a létből és lebegtetni egy húsz harminc centire a földtől, szerintem az egyik legnagyobb hülyeség ami létezik a világon.
Ma úgy élünk, hogy bűn minden mozdulatunk, gondolatunk, érzelmünk. Nem bűn szenvedni, böjtölni, megtartózkodni, lemondani, feladni. Normális ez? Nem. Nem normális.
Megtanítani egymást élni, pontosan azért, hogy élni tudjunk.
Minden. Az iskola, a vallás, a törvények arra vannak, hogy ne tudjunk élni. Meggátol minket abban, hogy ki tudjunk egyezni, hogy egymás közt osszuk fel az életet.
Gyakoroljuk az egymás közti bizniszelést, ez lenne az én mesteri jelszavam és tanításom. És meglátjátok, a jó bizniszek jó kapcsolatokat építenek, automata kiszelektálja a szarháziakat, akik egyébként a templomban az első padokban ülnek, de valójában csak magukra gondolnak minden tranzakcióban. A sikeres biznisz újabb bizniszre bátorít, lassan kialakulnak a hasonló érzelmű emberek.
Úgy látszik ma semmi sem fog minket kiszedni a szarból. Sem eu tagság, sem semmilyen tagság. Gyakorlatilag mi már magunkra vagyunk utalva. Erre kéne valahogy feleszméljünk. De ne úgy, hogy átessünk egy másik tévedésbe, egy újabb fajta fatalizmusba, a mezitlábasságba, vagy ehhez hasonló hülyeségbe. 
Meg kell tanulnunk mindenféle rendszeren kívül élni. Sajnos a keresztény egyházak is a rendszeren belül akarnak megtartani, erre buzdítanak. Ha túlélni akarunk, ezektől a béklyóktól meg kell szabadulnunk. Le kellene adni a tagsági könyveket és újra felfedezni az élet szépségét, jóságát, hasznát. Mert semmi sem bűn, ami jó nekünk és ami nincs kárunkra. Ha mi magunkban megtaláljuk ezt a felismerést, a természethez is másképpen viszonyulunk és a természet gálánsan viszonozni fogja ezt nekünk.
A boldogság nem valami légből kapott lelki felemelkedés, hanem az együttlét, jólét öröme. Van mit enni, van tűzifa, van szövetségesünk az ellenségeinkkel szemben, ki tudunk egyezni, örömöt tudunk egymásnak idézni. Ez a boldogság. A többi az mind sarlatanizmus.

Csürkefiló

Azt hiszem, hogy a sok filó visz minket a nyomorba, éhezésbe, fázásba. Vegyük csak ezeket az uniós követelményeket. Tiszta röhej, hogy törvények megszámlálhatatlan száma szabályozza az életet és pont ezektől a törvényektől, melyek állítólag arra hivatottak, hogy az emberi élet méltóságát ne sértsék, nem élünk sem egészségesen, sem jól, sem könnyen. Mindenki tudja, hogy nem jó az üzleti, ipari élelem, mégis, ha valaki természetesen akar élni, akkor kénytelen magának megtermelni a kaját, mert eladásra termelni nem enged a törvény. Mert ha valaki eladásra akar termelni mondjuk húst, a fene megette még gondolatban a dolgot el is vetheti, annyi cucc és engedély kell, meg aztán biztosítania kell a tartósítást, még akkor is, ha nem dolgozik raktárra, és így kerül be az ördögi körbe, vagy egyszerűen felhagy vele. De akkor ugye a kis termelő hogyan fog legálisan létezni? Mert feltételezi az ember magáról, hogy szeretne isten s császár előtt valamennyire böcsületesnek lenni. S akkor emellé, ha még filózik is egyet, akkor inkább menjen be a csavargyárba, mert jobban jár, keressen egy focicsapatot, akinek drukkolhat és akiről pletykálhat, filózhat, mert az életben megtalálni a helyes utat, a mai viszonyokban lehetetlen.
A csürkepark ügyében még nem jutottam semerre. Persze bárkivel beszéltem, mindenki rögtön be akart szállni egy pár ezer euróval. De már ez a gyarmatosítás az én agyamra is rászállt, és végleg felszámoltam a rabszolgaságot. Már rég. Nem leszek senkinek a szolgája. Sem senkinek a bankja, aki hűségesen fizeti a kamatot. Van elég befektetőm, akiknek elméletileg perkálnom kellene, nem kell több. Persze minden ilyen befektető mind dokumentálva volt. Mindegyik azt mondta, ő is tanulmányozta a dolgokat, jó a fürj biznisz. Csak úgy hullanak a tojások, alig bírod összeszedni. Azt mondták. Persze, persze. Mondtam én.
Na most. A valóság az, hogy megvan még az a nyolc fürjgarzonom. Azokat a múlt tavasszal csináltam, nagy lendülettel. Azt mondtam magamban, mondjuk ez a sors adta lehetőség. Ott a generátor, eladom, kiszámoltam, vehetnék rá két fürjszerájt, olyan tíz madarat. Két kakast s megannyi tyúkot. Ez adna mittom én mennyi tojást egy napra. Mert ilyen felnőtt madarakat akarok venni. A szakik azt tanácsolták, ne kezdjem nagyban. Kicsiben. Jó. Megfogadom a tanácsot.
Addig is elkezdtem a kert takarítását. Az udvar nagyjából ki van gerebélyezve, ma még van egy rész, befejezem, hogy az udvarral ne legyen gondom egy darabig. Gondoltam odaadom a füvet ennek a Jonikának, van két tehene. De aztán elkezdett a fejemben motoszkálni, hogy vajon ez a fű elég lenne vajon egy bocinak? Nem hiszem, de csak megjárta a fejem. Persze, nem a téli kajára gondolok, de itt né legelni nem jó? Mert a Jonika két tehene egész nyáron a kerítés mellett a mező felől ropogtatta a zöldet, irtotta a gazt. Legtöbb gazda nem vágta ki az elszáradt kukorica töveket, ez a Jonika szépen ment a szekérrel és hordta be télire. Még maradt is rengeteg a mezőn. Most látom szépen hordja ki a trágyát, azt mondta harminc lej egy szekér trágya, egy nap három szekeret kivisz. Gazda embernek néz ki ez a Jonika, habár nem néztem ki belőle, ez a nagy széköly tehenész itt ül a nagy hegy szaron, traktorral vihetné, ötven lejt adnak egy remorka szarért és motorinát is mellé, de nem viszi, mert azt mondta elég neki egy napra egy remorka a napi pálinkához. Hogy hegyben áll a vagyon? Kit zavar?
Jó, bocira úgysincs píz, meg aztán ezt is meg kell gondoljam eccer. Pedig nálunk is elmegy a napi két liter tej, meg a sajtot sem vetjük meg. Ha majd teljesen beagrikultúrázunk, akkor reloadingoljuk ezt a dolgot is. Muszáj követnem a lehetőség adta helyzeteket először. Most a kert. Közben fürj via generátor.
Filó. Hogy levágni e a csirkét, vagy meghagyni öregségben meghalni? És megelégedni a gyimelcsével? Ha istenileg vesszük a dolgot, azt mondja a bíbel, hogy edd a húsát, csak a vérét öntsd ki. Emberileg ha vesszük, a tík is élőlény, nem kéne szántszándékkal azért nevelnünk, hogy lemészároljuk. Na, ezen lehet agyalni. Én etetem, elhordom a szarát, megvakarom, ha kell orvost hozok, ha kell magam be is oltom, nem irtózok ezektől. Szeretem a rendet, szeretek takarítani. De hogy én elvágjam a nyakát, az teljesen kizárt. Nincs bennem ennyi karakánság, hogy szembe nézzek a sors kegyetlen, de éltető törvényeivel. Habár sok esetben én is egy vágóhídra vitt barom vagyok. De ezen is agyaltam, hogy majd a Jonikát fogom felkérni a hóhérságra. Majd vágja ő a torkokat. Látszik ezen a Jonikán, hogy erre született. Adok neki is majd fürjet, ha nekem is vág. Szerintem fogja kérdezni, hogy mikor vághat még?
Volt idő, amikor az élet nagy mestereit, nagy tanítóit, lelki szellemi nagy látóit kerestem és faltam és tátottam a számat. Jegyezzétek meg ezt a nem éppen csekély részletkérdést: mind megették a csürkemellet. Ha lehetett, mind klímás autókban mentek igét hirdetni.
Az viszont tény, hogy minden jel arra utal, hogy az elkövetkezendő időkben az első számú megoldásra váró probléma egyénenként, az a kaja. A zaba. A táplálék. Mert egyre kevesebb embernek lesz fizetett munkahelye, foglalkozása, amiből élelmet tudjon vásárolni.