Csürkefiló

Azt hiszem, hogy a sok filó visz minket a nyomorba, éhezésbe, fázásba. Vegyük csak ezeket az uniós követelményeket. Tiszta röhej, hogy törvények megszámlálhatatlan száma szabályozza az életet és pont ezektől a törvényektől, melyek állítólag arra hivatottak, hogy az emberi élet méltóságát ne sértsék, nem élünk sem egészségesen, sem jól, sem könnyen. Mindenki tudja, hogy nem jó az üzleti, ipari élelem, mégis, ha valaki természetesen akar élni, akkor kénytelen magának megtermelni a kaját, mert eladásra termelni nem enged a törvény. Mert ha valaki eladásra akar termelni mondjuk húst, a fene megette még gondolatban a dolgot el is vetheti, annyi cucc és engedély kell, meg aztán biztosítania kell a tartósítást, még akkor is, ha nem dolgozik raktárra, és így kerül be az ördögi körbe, vagy egyszerűen felhagy vele. De akkor ugye a kis termelő hogyan fog legálisan létezni? Mert feltételezi az ember magáról, hogy szeretne isten s császár előtt valamennyire böcsületesnek lenni. S akkor emellé, ha még filózik is egyet, akkor inkább menjen be a csavargyárba, mert jobban jár, keressen egy focicsapatot, akinek drukkolhat és akiről pletykálhat, filózhat, mert az életben megtalálni a helyes utat, a mai viszonyokban lehetetlen.
A csürkepark ügyében még nem jutottam semerre. Persze bárkivel beszéltem, mindenki rögtön be akart szállni egy pár ezer euróval. De már ez a gyarmatosítás az én agyamra is rászállt, és végleg felszámoltam a rabszolgaságot. Már rég. Nem leszek senkinek a szolgája. Sem senkinek a bankja, aki hűségesen fizeti a kamatot. Van elég befektetőm, akiknek elméletileg perkálnom kellene, nem kell több. Persze minden ilyen befektető mind dokumentálva volt. Mindegyik azt mondta, ő is tanulmányozta a dolgokat, jó a fürj biznisz. Csak úgy hullanak a tojások, alig bírod összeszedni. Azt mondták. Persze, persze. Mondtam én.
Na most. A valóság az, hogy megvan még az a nyolc fürjgarzonom. Azokat a múlt tavasszal csináltam, nagy lendülettel. Azt mondtam magamban, mondjuk ez a sors adta lehetőség. Ott a generátor, eladom, kiszámoltam, vehetnék rá két fürjszerájt, olyan tíz madarat. Két kakast s megannyi tyúkot. Ez adna mittom én mennyi tojást egy napra. Mert ilyen felnőtt madarakat akarok venni. A szakik azt tanácsolták, ne kezdjem nagyban. Kicsiben. Jó. Megfogadom a tanácsot.
Addig is elkezdtem a kert takarítását. Az udvar nagyjából ki van gerebélyezve, ma még van egy rész, befejezem, hogy az udvarral ne legyen gondom egy darabig. Gondoltam odaadom a füvet ennek a Jonikának, van két tehene. De aztán elkezdett a fejemben motoszkálni, hogy vajon ez a fű elég lenne vajon egy bocinak? Nem hiszem, de csak megjárta a fejem. Persze, nem a téli kajára gondolok, de itt né legelni nem jó? Mert a Jonika két tehene egész nyáron a kerítés mellett a mező felől ropogtatta a zöldet, irtotta a gazt. Legtöbb gazda nem vágta ki az elszáradt kukorica töveket, ez a Jonika szépen ment a szekérrel és hordta be télire. Még maradt is rengeteg a mezőn. Most látom szépen hordja ki a trágyát, azt mondta harminc lej egy szekér trágya, egy nap három szekeret kivisz. Gazda embernek néz ki ez a Jonika, habár nem néztem ki belőle, ez a nagy széköly tehenész itt ül a nagy hegy szaron, traktorral vihetné, ötven lejt adnak egy remorka szarért és motorinát is mellé, de nem viszi, mert azt mondta elég neki egy napra egy remorka a napi pálinkához. Hogy hegyben áll a vagyon? Kit zavar?
Jó, bocira úgysincs píz, meg aztán ezt is meg kell gondoljam eccer. Pedig nálunk is elmegy a napi két liter tej, meg a sajtot sem vetjük meg. Ha majd teljesen beagrikultúrázunk, akkor reloadingoljuk ezt a dolgot is. Muszáj követnem a lehetőség adta helyzeteket először. Most a kert. Közben fürj via generátor.
Filó. Hogy levágni e a csirkét, vagy meghagyni öregségben meghalni? És megelégedni a gyimelcsével? Ha istenileg vesszük a dolgot, azt mondja a bíbel, hogy edd a húsát, csak a vérét öntsd ki. Emberileg ha vesszük, a tík is élőlény, nem kéne szántszándékkal azért nevelnünk, hogy lemészároljuk. Na, ezen lehet agyalni. Én etetem, elhordom a szarát, megvakarom, ha kell orvost hozok, ha kell magam be is oltom, nem irtózok ezektől. Szeretem a rendet, szeretek takarítani. De hogy én elvágjam a nyakát, az teljesen kizárt. Nincs bennem ennyi karakánság, hogy szembe nézzek a sors kegyetlen, de éltető törvényeivel. Habár sok esetben én is egy vágóhídra vitt barom vagyok. De ezen is agyaltam, hogy majd a Jonikát fogom felkérni a hóhérságra. Majd vágja ő a torkokat. Látszik ezen a Jonikán, hogy erre született. Adok neki is majd fürjet, ha nekem is vág. Szerintem fogja kérdezni, hogy mikor vághat még?
Volt idő, amikor az élet nagy mestereit, nagy tanítóit, lelki szellemi nagy látóit kerestem és faltam és tátottam a számat. Jegyezzétek meg ezt a nem éppen csekély részletkérdést: mind megették a csürkemellet. Ha lehetett, mind klímás autókban mentek igét hirdetni.
Az viszont tény, hogy minden jel arra utal, hogy az elkövetkezendő időkben az első számú megoldásra váró probléma egyénenként, az a kaja. A zaba. A táplálék. Mert egyre kevesebb embernek lesz fizetett munkahelye, foglalkozása, amiből élelmet tudjon vásárolni.

1 megjegyzés:

  1. Na igen. Nálunk ezt már egyesek jól kitalálták hogy legyen mit enni. Épp csak annyi pénzt adnak, amit muszáj legyen visszaadni az államnak. Mellé meg egy kecskét, meg vetőmagot. Oszt jó napot"

    VálaszTörlés