Artizán Blues Rádió

Loading ...
Winamp, iTunes Windows Media Player Real Player QuickTime Stream Proxy
A fenti kis ikonok egyikére kattintva lejátszó lista tölthető le. A blog további böngészéséhez új ablak nyitását ajánlom, hogy a rádió zavartalanul tovább működhessen. Köszönöm.

A Gârboviták nemzettsége

Ezt az â betűt úgy kell kiejteni mintha egy dobverés lenne. Kiejtése, olyan mint egy megnyomott kín. Az az érzésem, hogy ez a legősibb hang, amit az ősember talán először kezdett kinyögni, miután megunta a makogást mint majom. Az ü, ő, ă, azok már dalok az â-hez képest. Amikor keményen sittol az ember, olyankor adhat ki ilyen hangokat.
A gârbovita, gürbovita, görbült nemzettség az a fajta emberiség, aki meg van görbülve, kissé féloldalasan, merthogy félig azért mindig felnéz, hogy ki is az aki beszél hozzá? De annyira leszarja azt aki szól hozzá, hogy csak félig fordítja fel fejét, ami miatt olyan görbehátúnak néz ki. Nem a munkától roskadt elfelé a teste, hanem a munka kínos undorától. Előre irtózván a munkától, ettől a félelemtől belefáradva, összeroskadva hajol össze, és ez az összeroskadás aztán beleépül a genetikai kódba és idővel aztán nemzettséggé fejlődik, a gârboviták nemzettségévé. Biztos van ennek változata más népeknél is, de itt Erdélyben ez egy külön specimen, ehhez hasonlót nehéz találni, mert ehhez kell egy erős magyar illetve egy erős román egyed, mely összekeverve adja az ideális gârbovitát. Egy vadbunkó magyar és egy vadbunkó román. Egy mélykatolikus és egy mélyortodox. Én mondom, ennél faszább vegyület nincs. És higgyétek el, nincs bennem semmiféle rosszindulatú utalás egyik nemzet felé sem. Ezt csak akkor érti meg az ember, ha megtapasztalja ezt a gürbovitaságot.

Elnéztem ezt az Attila székely gyereket. Most kilencedikes. Legelőször Szovátán láttam ezt a gyereket, éppen ebédelt, csúnya képe volt ennek a gyereknek, olyan gyűrött, kiszenvedett arca volt, korafáradt tekintettel. Éppen ebédelt. Taknyos is volt. Furcsán hatott rám. Mintha egy ilyen harrypotteres figura lett volna. Akkor rám nézett vizes tekintettel és azt mondta, ő is asztalos akar lenni. Persze persze, hagytam rá. Magamban arra gondoltam, hogy minden ember egyszer űrhajós aztán rendőr akart lenni, de pókember egyszer biztos.
Telt az idő, a gyermek ide Dévára került, talán problémás volt viselkedésileg, de megjegyzem, akkoriban az a nevelő, akinél volt, annál én is problémás lettem volna, mert vannak olyan nevelők, aki ők maguk a probléma. De egy mély vallásos közegben nem a kompetencia számít, hanem a képmutatás legmagasabb foka, vagyis az én értékrendem szerint ennél alábbvaló kategória talán nincs is, legfeljebb a szándékosan kezeletlen szkizofrénia.
Elnéztem aztán az idők folyamán, hogy ennek az Attilának az arcvonásai elkezdtek kisimulni, de ott maradtak a halvány erezetek, melyek az éles szemet nem tévesztik meg. Elnéztem a múlt pénteken, ahogy tett vett a csarnok körűl másik két társával, akik ugyanúgy megérnének egy körülírást, de nem most. Fix ilyenformán nézett ki ez a Gigi (dzsidzsi, zsizsi), akire azt mondta apám, vedd magad mellé ezt a fiút, mert árva szegény, nem rossz gyerek. És mellettem volt tizenöt évig, putyultam, mint a sajátomat. Semmi de semmi nem ragadt rá. Csak a pálinka, szivar és pókergép. Ezekből egyiket sem tőlem tanulta. Hozta magával, a gürbovita nemzettség átkaként.
Mert hiába jön ez az Attila gyerek, hogy ő asztalos akar lenni, mint én, habár erről most nem beszélt, igaz én sem kérdeztem rá, mert a szándék nem elég. Nem elég romantikusan elképzelni az asztalosságot, mint amikor az ember legelőször leteszi a lábát egy messzi bolygón, vagy megmenti a lakosságot a banditáktól. Van ezeknek a szakmáknak egy hátterük, ha tetszik, ahogy a gürbovizmust örökölni lehet, úgy a nem gürbovizmust is örökölni kéne. Van még más lehetőség is, kitörni az eleve elrendeltségből, a fatalizmusból, de ehhez sajnos nem segít a gürbovizmus. Akarni kell, kurvára akarni kell. De ehhez fel kellene ismernie önmagában a gürbovizmust. De ahhoz túl büszke a srác. Mert a gürbovizmusnak a büszkeség az egyik lételeme. Kíntól szenvedő arccal felnézni és nem engedni a huszonegyből.
Mert tegyük fel, ha fel is kel egy megfelelő hajnalon ez az Attila és elindul levedleni a gürboviták átkát, egy szép borús napon megjelenik a gürboviták sátánja egy fehérnép formájában tízszer több elszánással és hatalommal mint az Attilában eltökélt változás és a maga kínos, eltorzult arcával a fájdalom hangján fogja keseríteni a gyereket, hogy ne foglalkozz te a változással, milyen jó itt nekünk jó büdösen, mosdatlanul, hetente átforgatni a zoknit a lábunkon ésatöbbi. És hiába a bevezetett víz a házba, az elvezetett szennyvíz, mert a gürboviták hagyományai, kultúrája erősebb minden józan észnél. Mondván: minek kínlódni, nem elég kín az élet? Minek még ezen felül kínlódni? És találni fog ez az Attila még bibliai hivatkozást is a semmit csinálásra, mondván, hogy ő mennyei kincset gyűjt, igaz gürbovita módra, de ne legyünk már kényesek, lám sok fejlett nyugati gazdag kiossza vagyonát indiai nyomorultaknak, mert azok a nyomorban is boldogabbak, mint ő a vagyonával. És mi van, ha egerek, bogarak szántják a gürbovita stílusban berendezett házát?
Már látom is Attilát kikászálni szürke paplana alól, mosdatlan retkes lábaival, szakadt alsó gatyában, hamar rágyújt egy szivarra, és csak azután kapirgál a dániel kályhában valami tűzrevaló után. A gürbovita, természetesen dologtalan felesége meg kínosan dünnyög valami rosszindulatút a felpúpozott paplana alatt.
Ezért a vízióért nem kérdeztem rá Attilára, hogy akkor hogy is állunk az asztalossággal? Nem. Soha többé nem ajánlom senkinek a megváltást. Jöjjön, ha akar. De nem hívom. Jöjjön ha akar, beszélgessünk. Hadd lám mennyire akar legelőször a Holdra lépni, megmenteni a Világot a gonoszoktól? Mennyire akar megválni a gürbovizmustól? Mert fájdalmas és nehéz leszokni a gürboviták átkát. És semmi kedvem nekem az Attilákon, a Gigiken keresztül a Gârboviták nagy Szellemével harcolni, harcolja ki mindenki a maga rémálmait.
Az is igaz, hogy a gürbovita a maga szemtelen nihilizmusában abban biztos, hogy előbb utóbb szükség van rá a nem gürboviták világában kétkezi napszámosnak, és akkorra tartja mérges fullánkját, hogy jó nagyot döfjön a munkaadójába, a disznó kizsákmányolójába.
Most az egyszer tévedett velem a Gürboviták Atyja. Nincs rá szükségem. Ha Attilának szüksége van rám, jöjjön. Én nem megyek.
Mára ennyit a gürbovitaságról. (De nincs vége)