Artizán Blues Rádió

Loading ...
Winamp, iTunes Windows Media Player Real Player QuickTime Stream Proxy
A fenti kis ikonok egyikére kattintva lejátszó lista tölthető le. A blog további böngészéséhez új ablak nyitását ajánlom, hogy a rádió zavartalanul tovább működhessen. Köszönöm.

Noah a film

Ez az új Noé film sem lesz benne a vallások vezérfonalában, az biztos. 
Egy borús hangulat nyomaszt végig a filmben, de láss csudát, mintha otthon lennék ebben az örökké borús hangulatban. Az a hárdugia bárka is fix úgy néz ki mint a csarnokom: hatalmas és borzasztó. Meg reménytelen. Eszement emberi alkotás. Túl nagy feladat egy kis embernek.
Hitelességre nem épít a film, sok benne a csuda elem, első látásra az volt a reakcióm, hogy mit is láttam? Aztán dolgozott bennem a film egy pár napig, újranéztem és az volt az érzésem, hogy a film nyitott a párbeszédre. Olyan állapotot generál a film, ahol kérdéseket teszel fel magadnak, melyekre az ember még nem kapott konkrét válaszokat.
A film összesűríti az emberiség mindenféle problémáit és léti kérdéseit.
A mindenható Isten, aki megteremtette magának az embert társnak a végtelen nagy unalomban, ahogy mi is rokonlélekre vágyunk akár az onlájn médiában is, aztán megsértődött, hogy mégis van saját akarata az embernek és esze ágában sincs társként szövetkezni Vele, hanem járja, illetve járná a saját útját, de nem csinál mást, mint a sötétben matatva botorkál és mindent tönkre tesz, amihez nyúlik.
A férfi, aki szereti a családját, megóvná mindentől, éjt nappallá tesz munkálkodva, mást se csinál mint harcol azokkal, akik életükre törnek.
Hogy vannak azért elvegyülve rendes emberek is a tömegben, kiket sodor az ár szele, tehetetlenül elmerülnek a mocsokban, piszokban. Az összegyűlt embercsorda biztonságot mímel a szerencsétlen boldogtalan embernek, nem érti, hogy élete nagyobb veszélyben van a csordában, mint magányosan a pusztában. A horda vadak ezekből a naivakból, örökké reménykedőkből, olcsó vigasz fogyasztókból élnek, csupán a reprodukcióból jön az utánpótlás, de bármennyi jót hoz az élet, mindig van rossz, aki felzabálja.
Végig a filmben úgy éreztem, hogy nem ama bibliai özönvízről beszél, hanem a ma emberéről vetít egy képet. A reménytelenség férfia, aki látja általa elveszejtett világát, hogy magára haragította Teremtőjét, aki pusztulásra ítéli az emberi fajt. A reménység kicsike, sovány nője, aki dacolva Isten haragjával, hatalmas emberét jó szóval csitítgatja. Egy adott pillanatban megjelenik Náámá Noé előtt, mint Éva Ádám előtt, és nem úgy tűnt, hogy a mindenhatóság erejéből harapna mint egy piros almából, hanem csak békét szeretne, a nagy viharos istenes háborgások közepette csak egy kis békét és megnyugvást szeretne Noé összeráncolt homlokára simogatni.
Zseniális pillanatok vannak a filmben. Amikor a vízözön ellepi a Földet és sötétség borul mindenre, a bárkát lezárja Noé, teljesen sötét lesz, és pár pillanat után begyullad a nagy kandalló, bevilágítja a hajó belsejét. Jó érzés. És a film végén, amikor Noé felesége egy szerencsétlen kapával a vizenyős földet túrja, látszik amint jön Noé feléje, aztán együtt válogatják a gyökereket a frissen felkapált földben, és közben kezük összeér.
Ez az a pillanat, amikor Isten megbánta, hogy mindent elpusztított, győzött benne a szeretet és a remény, hogy még Ő is változhat, Rá is fér egy kis nyugalom. Ilyen banálisan fejezi ezt ki, hogy „véletlenül” összeérnek a kezeink.
A film, noha végig borús és borzasztó a hangulata, jön egy olyan pozitív szellővel, ami az önsanyargatásig kereső embernek kéne valamiféle megnyugvást hoznia, hogy a Teremtő nem egy rettenetes gonosz Isten, hanem türelmesen bevárja amíg magunktól rájövünk dolgokra és felfedezzük Őt, mint barátot. Élnünk kell csak az adott körülményekben, a szeretet jegyében, hogy másnak se kívánjak egyebet, mint magamnak kívánok, a részletkérdések nem annyira fontosak, hogy amiatt egymásnak essünk és vallásokba tömörülve az értelmetlen részletkérdések miatt egymást kiirtsuk.
Azt szeretem a filmben, hogy noha mesebeli óriások jönnek mennek körülötte, Noét állandóan dolgozni látjuk. Család tagjai is állandóan dolgoznak. Ha szólnak is egymáshoz, két fejsze csapás között szólnak egymáshoz. Közben kémlelik a láthatárt. Nem mint valami rusnya, bölcs szakállú, lebernyeges papféle, valamiféle szent bottal hadonászó s irtóztató szemekkel szitkokat szóró szent emberként ábrázolja Noét, hanem egy életerős, egészséges munkás emberként, akiben benne van a józanság, az erő és ugyanakkor a jóság is.
Szóval ha arra gondolok, hogy a klíma változás okozta nyomorúságaink elkezdődtek, talán már késő most elkezdeni a bioskodást. Mert mit számított néhány csetlő botló ártatlan szerencsétlen jajveszékelése az özönvíz napjaiban? Semmit. Mit tudtak tenni Banglades lakói, amikor a víz elárasztotta földjeiket? Semmit. És az emberiség sem tett semmit. Inkább elnézzük, amint beszorulnak milliók a víz és a határőrség közé, se ki se be nem tudnak menekülni. Tehát ha valamit tennünk kéne, akkor nem prédikálnunk kellene az emberi gonoszságról, hanem valamit konkrétan tenni.
Valamilyen szempontból ma is özönvizes állapotok és hangulatok vannak. Sok az elfajult gonosz ember. El vagyunk süketülve az öndeklarált szentek, fülünk viszketése szerinti ékes szólók hangjától. El vagyunk kápráztatva a jólét délibábjától. Érzéketlenek vagyunk embertársaink iránt. Isteneknek, kiválasztottaknak, felsőbbrendű fajnak hisszük magunkat. De az élet alapvető dolgait nem ismerjük.
Átgondolva a „Noah” filmet, megszerettem. Nem a 3D effektekbe csomagolt animációk miatt, azokra úgy tekintettem, hogy nincsenek is. A film mondanivalója nem marad el, sőt azt találom jónak, hogy helyet ad a kérdéseknek, feltehet az ember magának néhány kérdést. Válaszokat nem ad a film, de egymással szembehelyez néhány dolgot, amire mi kell megkeressük a választ.
Én azt hiszem leszűrtem a magam részére ami engem érdekelt.