Kocsi

Tudom, hogy minden rendes embernek rendes kocsija van. Innen is látszik, hogy én nem vagyok rendes ember. Mert hiába van kocsim, az mégsem az enyém. A Bercié. Illetve eladta nekem, de még nem fizettem ki. Akkoriban nem tudtam mibe mászom. Azt mondtam, mint akinek három harminc év fölötti Dácsiám volt, ez csak jobb lesz, mivel fiatalabb. Jóval fiatalabb. És német cucc. A német az igazi. A román az szar. Így én.
Ment is az, nem volt vele sok baj. Kábé egy hónapig. Egy hosszabb útról hazajövet egyszer csak leáll a motor. Félrehúzok, gondolom lássuk mi van, oszt megyünk tovább. Nem tudtunk rájönni mi van. A motor meg sem moccant. Mondom, csak nem ragadt be? Víz rendben volt, olaj rendben, a Dácsiás menetekben megtanultam, hogy egyre néztem a műszer falakat. Azt hiszem ha egy szuper autóm lesz valaha, akkor is nézni fogom a műszer falat. Kiderült, hogy a motornak vége. Vontatás kétszáz kilométerre, új motor (persze használt), három megyében minden bontóban összekerestük, végül egy közeli faluban egy kis bontóban éppen hoztak egy motort, amilyen kellett nekem. Szereléssel már elértem a hatszáz jurót. Aztán rendre jött a többi. Aksi, önindító, fékek, töltő, aztán megint önindító, megint aksi, ezen a télen kész katasztrófa volt az indítás. Két veder forró víz, aksi töltés, nyomás. Három ember kellett hozzá. Nehéz autó, nem mint a Dácsia. Háromszor annyit raktam belé, mint a három Dácsiámba egybevéve.
Aztán elkezdett kiütni a befestett rozsda, öregem. Mit beszélsz? Volt nekem egy 32 éves Dácsiám. Amikor lecseréltem egy 28 évesre, mert a vizsgán amúgy sem ment volna át, a váza teljesen jó volt. Odaadtam egy mukinak, aki kisegített valamikor ilyen papír ügyben. Mikor megláttam az én 87-es Passat-omnak az alját, ahogy kikezdte a rozsda, megállt az eszem. Az első ülések alatt a padlózat majdnem levált a rozsdától. A széleken teljesen leváltak a küszöbről. Még szerencse, hogy „gerendás” szerkezettel van megoldva, és egy kemény vas vinklivel megerősíthettem ezeket a tartó akármiket. Szépen felcsavaroztam ilyen foszni rigliket, és szabályosan lepadoltam az ülés alatti részt. A huzat meg pór ellen szépen, purhabbal befújtam a padló alatt, tökéletesen betömített minden rést. Aztán levágtam a habot, az autó alját meg ahol kívülről látszott még valami bütykölés, az orgona pedálra kapott nitro fekete festékkel szépen befújtam. Zsír újnak hat minden. A padlóra mokettát raktam. A széket egy kicsit átalakítottam, mert minden megemelkedett öt centivel. Flex, hegesztő, seperc alatt megvolt. Kemény csavarokat belé és mehettem is dolgomra.
Jövő héten megcsinálom a sofőr oldalán is ezt a dolgot, ott már szarabb a dolog, mert az egész padló öt centit süllyedt lefelé. Ezelőtt pár hónappal ugyan megfogtam a széket a mentőöv csavarjához egy erős vassal, de hiába, lötyög már minden a súlyom alatt. Egyszer megállított érte a rendőr. Vakarta a fejét, valamit motyogott, valamit én is olyan alázatos félét, aztán elengedett.
Beszéltem volt Misuval a bádogossal, de sosem ért rá. Mindig, hogy hívjam a jövő héten. Mind hívtam. Hiába. Na, gondoltam megcsinálom én. Szerintem jó lett. Őszig kibírja. Akkor jár le minden. Forgalmi, útadó, biztosítás.
Éjfél elkapott vele a tegnap, ma reggel is dolgoztam rajta egy kicsit. Közben gondolkodtam. Az ujjamról is felszakadt a bőr, eltört a flexlap, olvadt a fúrószár.
Szóval nemcsak Imre dolgozik. A sámlija jó lett.
Én nagyon szeretek dolgozni. Tervezni. Álmodozni. Hogy lehetne megélni abból, hogy azt csináljam amit én látok? Szeretnék saját elképzelésű bútorokat készíteni. Vajon milyen lenne? Azt hiszem itt az ideje, hogy kipróbáljam.