Írogatok ám, de csak szanaszét.
Gondolataim is szanaszét, hisz el vagyok veszve a jövőkép és a lábaimba csúszott hátfájás között.
Megosztom néhány elpottyantott gondolatomat, hogy aki ha már eddig eljött velem, ne maradjon le a furcsa muzsiságaimról.
Íme szeszbe illő pottyantásaim:
"Egy akármilyen munka mögött áll valaki. Legtöbben úgy vélik, a munkát pénzen megvehetik anélkül, hogy becsülnék azt a valakit mögüle. Tovább megyek, a meg nem vásárolt munka mögött senki sincs. Így a verssel is, meg a zenével is, meg mindennel is, amit nem vesznek, az nincs."
"Gyermekként imádtam a papírt és ceruzát. Szerettem a művészeteket, de túl sok minden érdekelt is, meg aztán ott volt a nincstelenség, fiatalon bevetettem magam a munkába, mert élni kellett (élni alatt értem, hogy ne éhezzünk és ne vágják le folyton a villanyt). Aztán most, hogy közel negyven év hajtás után lerobbantam és kevesebbet tudok dolgozni, elővettem a papírt és ceruzákat, és folytatom onnan, ahonnan gyermek korom óta abbahagytam. Eljött végre az ideje."
"Jézus története már rég nem létezne, ha nem lenne a Szent Lélek. Jézus mondta is, hogy ne aggódjunk, lesz nekünk szószóló. Semmi értelme keresni és értelmezni Jézust, noha persze szeretnénk kézzel fogható képeket látni Vele. Aki a Szent Lélekkel jár, az mindent megtud, amire szüksége van. Nekünk csak annyi a dolgunk, hogy felismerjük a Lélek hangját. Ez valami olyasmi, mint megtanulni biciklizni: ha megérezted az egyensúlyozást, onnantól kezdve a biciklizés gyerekjáték lesz. A Lélek nem egy bonyolult, bölcsesség, vagy szertartás által megszerzett adottság. A Lélek egy ajándék. El kell fogadni. Ennyi."
"Ilyenkor megragadom az alkalmat, hogy újra és újra előhozzam, miszerint mi a fenének vagyunk mi bloggerek, ha nem vagyunk képesek legalább a magunkfajta fiait feltérképezni, netán felhívások által segítséget szerezni az ilyen embereknek? A hivatásos írókról, akik egész nap ékesszólásukat fényezik Belzebub (a legális egyházak) és Mammon (politika) szolgálatában, mert ők tudvalevő a mindenkori kurvák és latrok (de nem azok akik megelőzik a papokat), róluk nem beszélek. Mert okafogyott őket ide belekeverni. Beszélek magunkról, akik azt tartjuk magunkról, hogy egyenes hátú gerinces fajok vagyunk? Az az igazság, hogy lessük mi is ezeket a legális trógereket és ami lecsöpög asztalukról, nyaljuk mi is mint az éhenkórász és fantáziátlan rühes kutyák, hogy el ne felejtsük az árulás és a telhetetlenség bűzös ondó ízét. Minek ez a sok technika, ha nem vagyunk képesek legalább mi bloggerek közös nevezőre jutni? Nem vagyunk mi sem másak, mint szopói a rendszernek, csak azzal a különbséggel, hogy nem kapunk fizetést érte. Mi vagyunk a marhák... Ez az igazság. (Apropó a Maroknyi Székely halálhírére)"
"A nagyokról megemlékezünk mi, a kicsikről majd megemlékezik Isten... tudod a sok senki, díjtalan parasztról, kőművesről, asztalosról, stb, akik tehetségtelenségükben (par ekszcellence) hajnalban keltek, sokat dolgoztak és életpályájukat a giccs kísérte, mely nem világított semmiféle művészeti esszenciára..."
"Akiket én tanítóimnak, mestereimnek ismertem el az életben, sajnos a mindenkori rendszerek úgymond nem kedveltjei voltak. Egy tanárt tudnék csak megemlíteni a múlt század hetvenes éveiben végzett 5-8 osztályomból, a Kolozsvári Brassai Sámuel líceumból: Kiss Lajost, aki csupán különleges emberi magatartásával és a konkrét, nem őrjöngő magyar nyelv és irodalom szeretetével vezetett rá arra, hogy olvassak, majd később, hogy írjak. Borzasztó szegénységben és elhagyatottságban múlt el e világból. Akkor éreztem rá, hogy az ilyen "mestereket" kell keresnem, ha bármit el akarok érni az életben. Azt a magatartást nagyon megkívántam. Egész életemben három ilyen embert találtam, és azt hiszem szerencsésnek vallhatom magam, ha azt látom, hogy ma gyakorlatilag nincs akit követni. 30 éve asztalos vagyok, első perctől kisiparos magánvállalkozó vagyok, és sajnos nem volt akit követnem azon a pályán, ami addig ismeretlen volt: a talibán kapitalizmusban. Hogy éltem túl ezt a 30 évet, csak én tudom."
"A közösségi fílingben az a nagyszerű, amikor ember embernek a társa, egymást segítik, ki ki a maga lehetőségeivel és tehetségeivel. Ehelyett most robotokkal vesszük magunkat körül, mondván: nem kell viszont szolgáltatnom semmivel, nem tartózom neki semmivel."
"Az Istenfélelmet én úgy értelmezem, hogy féltve szeretni, mint amikor szerelmesek vagyunk és féltjük szerelmünket. Istentől nincs mitől tartani. Értelmetlen Tőle félni. Egy apukától csak akkor félünk, ha veszett vadállat, de Isten nem ilyen. A vallások célja félelmet kelteni Istennel szemben, mintha ellenségünk lenne, Akinek a szeszélyes kegyelméért esdeklünk, mint egy kegyetlen terrorista diktátor előtt. Jézus egyértelműen lebontotta ezeket a sátáni templomokat! Nincs szükség közvetítőre! Az ember el kell döntse, hogy mit akar? Egy vallás kulturális páholyában vásárolni magának jegyet? Vagy meg akarja ismerni Istent? Az előbbinek az útja ismert: tagság és feltétlen hűség. Megismerni Istent csak Jézus által lehetséges. A Biblia bármennyire korrupt emberek terméke, Jézus alap vonásait nem tudja eltakarni. És aki valóban ismerni akarja Jézust, legalább annyira, mint megfelelni egy bármilyen multi cég parancsnokainak, a Szent Lélek majd rávezeti, hogy Lélekben is megismerje. Ez rémesen egyszerű. A vallás egyenlő felesleges és értelmetlen hókuszpókuszokkal. Mindegyik, egy szálig!"
"Az emberi létünk természetét nem tagadhatjuk meg, nem tudjuk felszámolni az aggodalmat, a félelmet, a fóbiát semmilyen csinált pozitív szemlélettel, de szembe nézhetünk vele, gyakorolhatjuk legyőzni őket, mert hosszútávon csak ez visz sikerre. Ha nem, akkor mindig be kell fizessünk mindenféle guruknak, akik újból és újból átvernek.
Igen, minden ember meg kell találja a saját útját, és az a jó hír, hogy megtalálhatja.
Én minden reggel úgy ébredek, hogy minden munkásságomat legszívesebben tűzre tenném, szart se ér semmi, szánalmas, aztán délig megvívom az én angyalharcomat és újból alkotok. Az, hogy az ember eljut egy lebegő flow állapotba és folyton heppi... ez bullshitt. Aztán ha nem így van, akkor én is rosszul tudom..."
Még vannak, de nem akarom hosszú lére ereszteni, meg úgy is híg.
