Artizán Blues Rádió

Loading ...
Winamp, iTunes Windows Media Player Real Player QuickTime Stream Proxy
A fenti kis ikonok egyikére kattintva lejátszó lista tölthető le. A blog további böngészéséhez új ablak nyitását ajánlom, hogy a rádió zavartalanul tovább működhessen. Köszönöm.

A felejtős Hun


Azért nekem is furcsa ízléseim vannak könyvek terén. Nem tagadom, mindig is szerettem a rajzos könyveket. Most is gyerekkönyvet olvasok, csillagászatról. Valami lengyel íróktól, régi magyar kiadásban.
Mindig meglepődök az egyszerű tényektől. Az életünk nagyon bonyolulttá vált, holott van néhány alap helyzet az életben, amely teljesen inkompatibilis az élettel, és mi erre fittyet se hányunk. Mármint arra, hogy az életünk tulajdonképpen egy csoda. És a csodára nem arra értem, hogy egy Valaki összegyúrt minket egy általunk még nem ismert okból.
Például, írja ez a gyerekeknek való könyv a Holdról, hogy az égbolt éjjel-nappal szurok fekete, a napsütötte helyeken pokoli a hőség, az árnyékban meg jéghideg. Akkora a csend, hogy ha arasznyira is állna valaki, nem hallaná mit mond. Egy szusszanásnyi levegő sincs a Holdon.
Amire különösen rácsodálkoztam, hogy a Nap energiájából csupán kétmilliárdad része jut a Földünkre. A többi, ahogy mi szoktuk mondani: a pocsékba megy.
Nekem, aki mindenféle energia spóroláson jár az eszem, hatalmas pocsékolásnak tűnik ez.
Aztán elmémben forgatva ezeket az egyszerű tényeket, rájöttem, hogy a baj nem az energia pocsékolással van, hanem Velem van a baj, aki abban a hitben él, hogy minden ami van egy okból van, és ez az ok Én vagyok.
Így tanít minket a vallás.
Elszégyelltem magam egy picit, hogy ha igaz, Istennek fura megoldásai vannak, hogy teremt egy akkora Napot, hogy kétmilliárdszor nagyobb mint kellene, én meg azt hiszem, hogy mindez Értem van!

Rájöttem, hogy most akkor vagy nagyon buta vagyok, vagy valamiért nem tudok észben tartani számokat, neveket. Ez a tehetségem sajnos nem az öregedéssel erősödik, ez mindig is megvolt bennem, és ezért képtelen voltam tanulni például. Órákig magolhattam, másnapra minden elszállt.
Ha valamit lemérek és nem írom le, öt lépéssel arrébb elfelejtem.
Viszont, ha kell egy léc, emlékszem, hogy hova tettem ezelőtt két hónappal.
Amikor az életben számokkal, nevekkel, definíciókkal volt dolgom, mindig bajba kerültem.
Történt tegnap, hogy a vezetői jogosítványom felújításához pár orvosi pecsét kellett. Nem ecsetelem az infernális sorokat, emberi bűzt a rémesen szűk folyosókon, térek a lényegre.
Észre vettem, hogy minden rendelőben minden betegre legtöbb három perc jutott. Hogy hogy nem, én mindenhol többet ültem. Ez annak tudható, hogy megvizsgáltak. A többieket nem. A logikát próbáltam megfejteni, hogy ötvenen túli vagyok, kövér, stb. De hát legtöbbünk ugyancsak ötvenen túl és kövérek voltunk, sőt amint elnéztem volt olyan akiről megesküdtem volna, hogy betegnek látszik, rosszabb állapotban vala mint én. Az is három percig ült benn.
Például, ami nyomot hagyott érzékeny lelkemben, az a pszichiáternél történt. Mondja a hatvanan túli telt formájú román orvos bácsi, hogy tudom e, hogy az Attila név az nem magyar?
Én mondom neki, hogy tudtommal pedig magyar. Elkezdett kikérdezni történelemből, amiből rájöttem, hogy szakmájában tanár is lehet, mert nagyon jól magyarázott. Hogy ő románra fordított magyar kiadású történelem könyveket is olvas.
Kiderült, hogy én se nevekre, se dátumokra nem emlékszem ami a történelmet illeti. Sőt, összekeverednek bennem az események is.
Borzalmasan elszégyelltem magam, hogy én a nagy Attila, a Hunok királya, nem tudtam bemagolni, valahogy maradandóan egy minimál pakkot a történelmünkből, ha netán egyszer egy pszichiáter rám kérdez.
Az orvos szerint én Hun vagyok, nem magyar!
Majd tíz percet tartott bent és totál leizzadtam. Bár csak arra kért volna, hogy az íróasztalát lecsiszoljam, vagy a nyikorgó ajtó sarkait bezsírozzam, vagy az elgyengült kilincset lecseréljem, bármit.

Az iskolai években e hiányosságomat betudták a lustaságba, semmirevalóságba, úgy vészeltem át az iskolát, hogy másoltam, csaltam, loptam, hazudtam. Fizikából egyszer kaptam kilencest életemben, mert le tudtam mérni valamit a tolómércével, amit a legjobb tanuló sem tudott. Hogy azt miért tudtam első perctől használni, ma sem tudom, és miért nem tudom azt észben tartani, hogy legalább melyik században jöttek be a Hunok, azt sem tudom.
De ez semmi. Mikor bementem a klinikára, mondja az információs néni, hogy első emelet 11-es ajtó. Megköszöntem, és indultam volna is, de elfelejtettem a szoba számát. Visszakérdeztem, mondja, hogy első emelet, tizenegyes ajtó. Felmentem az első emeletre, és elfelejtettem az ajtószámot.
Álltam ott, és szégyenkeztem, hogy akkor most menjek vissza, és kérdezzem meg újból? Inkább tettem egy buta pofát (nem volt nehéz) és megkérdeztem egy nénit, hogy jogsi cserére vajon hova kell állni? Rámutat egy ajtóra, és onnan kezdve éreztem, hogy nem tévesztem el a fonalat, hisz vizuálisan be van tájolva.

Ugye, most az a kérdés, hogy nem vert apám gyerekként és nem fejlődött ki bennem a tanuló és memória készség, vagy van valami agyi, illetve pszichikus rendellenességem, amire eddig nem derült fény, mert követtem a patkány pisi vonalat és senkinek nem tűnt fel?
Egy kicsit elkeseredtem, de hát mostanság elég sok okom van az elkeseredésre, és nem hiszem, hogy most ötvenhárom évesen ideje lenne valamit kezdenem a memóriámmal.
A pszichiáter látván zavaromat és megannyi izzadságomat ami a homlokomról az arcomon lecsurgott, bátorított, hogy elvégre az számít, hogy milyen emberek vagyunk és hogy tisztességesek legyünk egymás iránt.

Most, hogy jön aztán a pápa, Isten földi helytartója, olvasom hogy mennyiféle biztonsági intézkedést csinál a hatalom, hogy a civilek közé is plántálnak álruhás megfigyelőket és speciális erőket.
Furcsának találom ezt az Istenember megóvást. Hogyan történhet meg az, hogy Annak az Istennek, aki kétmilliárdad napsugárból is eltart minket, földi helytartóját nem tudja megvédeni egy golyótól? Hol van a Hit? Hogy egy tolla sem eshetik le a verébnek ha Isten nem akarja?

Ez az értetlenségem is semmi mást nem bizonyít, mint hogy egy irtó buta ember vagyok és ha van az életben csoda, akkor az az, hogy miként tudtam így élni egész a mai napig?