Artizán Blues Rádió

Loading ...
Winamp, iTunes Windows Media Player Real Player QuickTime Stream Proxy
A fenti kis ikonok egyikére kattintva lejátszó lista tölthető le. A blog további böngészéséhez új ablak nyitását ajánlom, hogy a rádió zavartalanul tovább működhessen. Köszönöm.

Bach mix



Tulajdonképpen nem tudtam mibe nyúlok bele, mikor letöltöttem Bach „Toccata és Fugue in Dm” művét midi szerelésben. A kíváncsiság hajtott. Aztán magával rántott részről részre.
Eleinte gondoltam csipegetek belőle, kóstolgatom, lám milyen Bachot keverni?
Aztán a hangjegyek mint malacka elszórt morzsái az úton elcsaltak az út végéig. Én meg szépen össze szedegettem őket és majszoltam.
Néhány helyen kicsit átírtam. Fejezetekre osztottam. Egy sajátos, megmagyarázhatatlan algoritmus (sűrű dilettantizmusban ágyazva) szerint alakítottam ki a fejezeteket, amiket hangzás világokban fejeztem ki. Az elgondolás az volt, hogy nekem így tetszik.
A fejezetek hangzás világa azért nem kimondottan a véletlen műve volt. Több -féle virtuális hangszert alkalmaztam, amíg megtaláltam a számomra tetsző hangzást. Azért legtöbbször a midi szerkezeten alakítottam. Hangsúlyt, expresszivitást, lecsengést alakítottam. Néhol hangjegyeket is variáltam, láttam a nagyok is ha átírták gitárra, zongorára, tangóharmonikára, adtak maguknak egy kis változtatási szabadságot.
Nagyszerű alkalom volt számomra gyakorolni a hangkeverést ebbe az irányba. A klasszikus irányba. Mert azt amit ma elektronikus zenének hívnak, az nekem nem jön be. Filozófálni a kick hangsúlyán és kompresszorokkal gyakorlatilag elszarni a hangot, ahhoz nekem nincs étvágyam.
A virtuális stúdió egy hatalmas lehetőség a magamfajta műkedvelőnek bele látni a művekbe. Mondtam Ildikónak, hogy hasonlattal tudjak élni, olyan ez a midizés a zenében, mintha volna egy olyan program, ami elemeire szed egy Rembrandt festményt és azt vissza bontva a rajzig, a színekig, meg lehet vizsgálni hogy volt kigondolva és felépítve.
A virtuális stúdióban a midi nyelvezet olyan mint egy megelevenedő kotta. Gyakorlatilag az is. Aztán kibontva ez a midi a stúdióban, onnan kezdve alakítani lehet minden porcikáját.
Hogy most ez bűn, vagy sem, nem tudom. Mennyire teszi értéktelenné a zenét, a műveket, azt sem tudom. Az biztos, hogy a technológia nem zárja ki az emberi tényezőt, attól még hatalmas a Bachot kedvelő társadalma és a mai napig mindenki meghajol a klasszikusok előtt, ehhez kétség nem fér. A vége érhetetlen klasszikus feldolgozások amik fel vannak töltve akár a magamfajta amateuroktól és profiktól, egyértelműen bizonyítja, hogy a klasszikus él. Hogy nincs az első tíz jutubos preferencián, az nem mond semmit. A politikai korrektségen túl látni kell azt, hogy sajnos a kereskedelmi világfelfogás nem engedi ezt a fajta kultúrát az emberekhez jutni, legtöbb embernek fogalma sincs, hogy van ilyen.
Az én példám is bizonyítja ezt, hogy noha sokszor hallottam már ezt a Bach művet, élőben is Kolozsváron a Farkas utcai templomban illetve a Szent Mihály templomban, amíg nem kezdtem el én elemeire bontani a darabot, csupán összebogozódó klaviatúrát láttam magam előtt és összemosódó hangokat, mely ismeretlenségében is felemelt. Most, hogy beleszagoltam, még jobban tetszik és még mélyebben meghajolok.
Nincs az az elvárásom a keverésemmel szemben, hogy alkotás lenne, inkább egy hallószempont. Én így is jónak hallom. Sőt, ahogy fejezetekre osztottam, sokkal átláthatóbb számomra. Fene tudja miért kell nekem mindent átláthatóra transzponálni?
Sokáig azzal „vádoltam” magam, hogy keveréseim a modern követelésekkel szemben túlságosan puritán. Szeretném, ha a részletek válnának világossá az egység kárára. Arra kényszerítem a hallgatót, hogy oda figyeljen. Az összhang nem lüktet (kompresszorok hiányában hogy is tenné?), hanem csak folyik unalmasan mint egy hegyi patak. Ez a stílus tudatos, nem csak így sikerült. Mert próbáltam én ugrasztani is a végleges anyagot, de kifejezetten nem tetszik. Már messze nem az amit ki akarok fejezni.
Puritán keverési stílusom helyessége vissza igazolt a Doc Martin filmzene hanganyagából. A youtuben megtalálható a film teljes zenéje, közel egy órás kivitelben, nekem élmény volt meghallgatni, biztos, hogy nekem mixes iskolának számít a filmzene minősége.
Technikai és program ismereti szinten is még többet megértettem ezen a Bachon dolgozva, alkalmam volt jobban elmélyülni a Cubase Halion szintetizátorába, felfedeztem, hogy minden alaphangot alakítani lehet, az utólagos effektek alakítása is sokkal élethűbb a szintetizátoron belül kigondolni és alakítani. Rengeteg új dolgok várnak még ott rám, ha arra gondolok, hogy az egyes hangszerek tulajdonságait variálhatom a végtelenségig. Az ember nem is gondolná, hogy mit lehet annyit variálni a hangokon? Valahogy úgy, mint a színekkel. Végtelen a paletta. És csak a fantázia szabhat határt neki.
Tény, hogy amióta dolgozom a Bachon, kb egy hónapja, a fejemben egész nap futamok cikáznak, és ezt tetézem azzal, hogy újra és újra meghallgatom a keverésemet, párhuzamosan más stílusú feldolgozásokkal és nem tudok betelni vele.
Olyan ez, mint az életben, hogy ha újra kezdhetném, más utat választanék e ma? Más hangokat tennék egy egy részhez? Hát nem! Ugyanazt tenném és ugyanazt a hangot választanám.
Volt, hogy exploráltam más hangzás lehetőségeket is, csupán a „más nézőpont” miatt, de több tucat megszólalás után is ezeknél a hangoknál maradtam, tértem vissza. Hogy elérjem a hangzást ami a fejemben megszületett felvittem egy oktávval, vagy levittem egy oktávval a futamokat.
Az életben sem volt éppen annyi választás. Mindig, de mindig amikor válaszúthoz ér az ember (meg lehet figyelni), ritkán van harmadik lehetőség, inkább kettő szokott lenni, ami járható: jobbra, vagy balra? Nem kell borzalmas lelki alkatnak lennie az embernek, inkább egy minimális erkölcsi tartásnak kell lennie benne, hogy rögtön el tudja dönteni melyik a helyes út. Sokszor felhányják nekem mások, hogy a magam szempontját sosem tartom előnyben, illetve ez a magyarázata a szenvedő típusú életformámnak. Viszont azt senki nem veszi figyelembe, hogy az én szempontom a család. Mi jó a családnak? Ami jó a családnak, az jó nekem is. Mit ennyit filózni rajta?
Milyen az a fajta önmegvalósulás, mely a családon kívüli? Ez egy neospirituális balfasz egzotikum, mely nem megy semerre. Olyan mint a messze néző, törökülésben álvigyorgó szerzetes önelégült állapota. Egy nagy lófasz. Ül ott teljesen magától betelve, nagy magányosan, mintha megérintett volna valami isteni szikrát.
De hogy mit esznek ezeken a képeken még a relatív normális emberek is? Nem tudom!
Nem értek hozzá, de most, hogy kb kétszázszor meghallgattam ezt a Bach darabot, én úgy érzem, hogy ez az ember játszott a hangokkal és tele van vicces és energikus futamokkal. Nem hallom benne az előkelőséget, vagy bármiféle spiritualizmust. Ez az ember szórakozásból zenélt, de mi valamiért ezt sznobizmusból komolynak hisszük.
Persze az is erénye az örök érvényű műveknek, hogy értelmezhető, ráruházható, és mindenki megérti.
Az én alázatos adományom az emberiség felé ez a saját hallónézetű mixelésem (mely nem feldolgozás, mert nem az. Csupán egy virtuális játék...), akinek van kedve hozzá hallgassa.
Az persze nem kérdés, hogy bárki bármilyen mixemet letöltené, állok rendelkezésére, hogy eddig ezt nem vetettem fel az csupán azért van, mert nem hiszem, hogy igény van rá.