Tízezer hagyma


Kár, hogy a Spartan gyors kajálda abban a bazi nagy mallban van. Hihetetlen, hogy magasról leszarták akusztikailag a csarnok építését. Irtózatos zaj dübörög egész nap. Ahány kekenyáca (szarika bódé), annyi helyről szól a zene, reklám, erre rájön a nyüzsgés, kiabálások hangja, mert ugye abban a zaj orkánban nem lehet halkan beszélni. Még normálisan sem. Gyakorlatilag szenvedés ott kajálni. Viszont ennek a görögnek jó a kajája. Ha éppen elfogyott a főtt étel, ide járunk hetente egyszer úgymond bűnözni.
Elvégre nem akkora bűn. Az a sült pityóka benne az igazi bűn, mert a többi az saláta meg sován csürke. Meg van pár jó szósz is hozzá, ami meg kell adni, különleges. Állítólag az adja meg a tipikus Spartan ízt, amiért mennek oda az emberek.
Most is oda mentünk fiammal vacsorázni.
Már a parkolóban feltűnt, hogy rengetegen vannak.
Mindig csodálkoztam, honnan a bánatból jut erre a szegény vidékre ekkora tíz, húsz és harmincezer euró fölötti autópark? Ilyen vacsorázós estéken a több száz elegáns autó mellett az én toprongyos Piroskám messziről kirí, meg krákog. Egyedi autó. Perszonalizált.
Mikor beléptünk a Hallba, akkor esett le, hogy állj meg vándor, hisz ma Halovín van.
A fogadott hangzavart meg kell szorozni minimum hússzal a fentebb leírthoz képest.
Hatalmas csődület közepe tájáról iszonyatos dünnyögés ropogott, ezernyi visítás, emberzaj, ehhez hozzájárult megannyi kisírt, reményt vesztett szemű gyermek.
Szülők tízesével bárgyú pofákkal simogatták telefonjukat, míg a porontyok pofájukon elmaszatolt, idétlenre mázolt festékformákkal elfolyva toporzékoltak, hogy nem nyertek semmit. Mások, kiken látszott hogy gyerekileg se nem ingük gatyájuk az egész, csupán a szüleik degenerált jópofaságuk miatt szenvednek, lekuporodva sarkokba várták a várnivalót. Dübörgött a zene, a dünnyögés, semmit se lehetett érteni, csak azt, hogy valami eszement nagy cirkusz vala.
Elgondoltam, hogy mekkora baromság ez is. Átvesznek minden szart mindenhonnan, és nem elég, de még heccelik is a gyerekeket, hogy nyerni lehet, sőt nyerni kell. S ha nem nyer semmit, mert ugye mi a nagy lószart lehet nyerni, akkor jön a depi. A kiábrándulás, a napokig tartó, frusztrált szomorúság, hogy ha egy szar helovínt nem nyert meg, akkor hogyan lesz sikeres az életben? De most komolyan, a legmarhább pofa fog nyerni, vagy mi?
Látom fiamon a megvető tekintetet (mely vegyül azért némi PC-vel) de végül is úgy döntöttünk, hogy megesszük a mai Souvlákinkat is. Szerencsére ott nem gyúródtak annyira.
De elgondoltam, hogy mennyit harcoltam az iskola elvárás hadjáratával szemben, hogy a fiamat majd az őrületbe kergette a legjobbnak lenni cucc, és ez mennyi frusztrációt hozott neki, hogy nem is tud, de nem is akar a legjobb lenni, de fáj neki, mert egész nap baszogatják, a lelkét gyötrik, hogy lehetne jobb, de nincs hozzá elég akarat ereje.
Nehéz volt meggyőznem a fiamat, hogy nem az a fontos, hogy első legyen, vagy a legjobb, csupán az számít, hogy boldog legyen. Semmi más nem számít.
Lassan aztán belenyugodott és vette a lapot, amikor megünnepeltünk egy egy négyest, mert na, az mégsem hármas.
Aztán hála lélek jelenlétünknek, és józan eszünknek, minden tanár megrökönyödésére kilencedikbe a fiam beiratkozott a turizmus osztályba, ami iskolailag visszaesést jelent, azaz downgrade, viszont happyneszileg jelentős upgrade. Most jól van. Sőt, osztálytársaival szemben icipicit kiemelkedőbb. Mert ugye azok alapítványi gyerekek, problémás családokból jött gyermekek, viszont üdvözölték Hunort, értékelték hogy alácsúszott a magasból.
Én tudtam, hogy jól fogja érezni magát velük, mert évekig foglalkoztam „problémás” gyermekekkel és sokszor nem tudtam eldönteni, hogy nem e a normális emberek a problémásabbak e? Mert ezek a gyermekek elevenek, nem szívbajosok, nem lehet őket kimondottan stresszelni, mert immúnisabbak a társadalmi kikapások ellen.
Sokkal közvetlenebbek, barátkozóbbak, szóval a fiam most úgy megy iskolába, mint egy klubba. A tanári gárda is más, nincs akkora elvárás.

kicsik de fürgék
Na most persze, karrierhisztis szemmel ez borzasztó és megvetendő, amit én művelek a gyermekkel, egyesek szerint meggondolatlan, felelőtlen vagyok.
Én nem így látom. Én úgy látom, hogy pontosan mint felelős és tudatos szülő akarom az életbe engedni a fiamat. Azt csinálja amit szeret. Fedezze fel önmagát.
Mert ugye a gyerek számítógép zseni jelölt, de egy adott pillanatban azt mondta, hogy nem biztos, hogy infósként szeretne élni, hogy excell táblázatokat pötyögtessen a karrierje csúcsán. Természetesen rábíztam. Excell táblázatokat pötyögtetni bármikor ráér.
Például szeret az iskola konyháján praktikázni. Mosogatás, hagymapucolás, felmosás. Nem tudom mennyi haszna van belőle a konyhának, de nekem ez nagyon tetszik. Végre valami normális, kézzel fogható dolog. Nagyra értékelem, hogy nem akar ebből mindenféle kutymukkal kimászni. Ma is elment Kolozsvárra a haverivel (szülői felügyelettel) és semmint lemaradjon a konyháról, inkább cserélt mással. Pedig simán megúszhatta volna.
Mit mondjak? Mindjárt két hónapja elkezdte az iskolát és (tudtom szerint) nincs egy nap hiányzása se. Míg a jó osztályban ilyenkor már kétszer is „lebetegedett”. De nem is csodálom.
Most meg látom a nagy Helovínnal a sok kisírt, frusztrált kisgyermeket, hogy nem nyerték meg az év legszörnyűbb pofáját, előre sajnálom szegényeket. S csak nézem a sok degenerált szülőt, amint azt hiszik hogy de jópofák. Jók egy frászt. Idétlen balfaszok.

Csak nézem tehetetlenül. Amint hallgattam vélemény nélkül és tehetetlenül, amint a csaj, akinek szekrényeket szerelek, hogy nyavalyog a csempézők miatt, hogy a csempék közti fúgát nem így gondolta. Nézem mi van a fugával, nem értem mit nem látok, valamit motyog a csaj, nem értettem a szakszavat, ráhagytam, szerintem tök hitech a munka, nem értem mi a baja. Eszembe jut az én fürdőszobám, gondoltam na majd megnézem a fugát nálam is, mert sosem néztem. Egyszer apósom megemlegette, hogy azért a fürdőben a falat ki lehetett volna glettolni rendesen. Amikor azt mondtam, hogy én spéci nem hagytam a fürdő falát rendesen kiglettolni, mert pipom van a sok egyenesen glettolt faltól, kissé csodálkozott, azt gondolhatta, hogy púpra veszem. Direkt rücskösre és egyenetlenre hagytam. A csempéket meg a segélyekből kidobottakat használtam, mert egy kamionból nem tudtak kihozni egy egységes színt, legalább egy fürdőszobára valót. Na hála az égnek, mert nekem nem fáj a májam, ha nyolc színből van a fürdő. Hogy örvendtek, hogy elhordtam mind.
Tök nemnormálisak az emberek.

40 % megmunkálva, beültetve
Lassan két hete, hogy többet dolgozok, megütöm a napi nyolc órát is. Jó a cukrom, néha kihagyom a reggeli gyógyszert, mert délire nagyon leesik akkor a cukrom. Igaz, többet eszem, de kerülöm a kenyeret. Ha lehet húst húsra (minél soványabb) inkább, az erőt is ad és mennyiségileg kevesebbet kívánok.
Hogy most ez egybe esik a facebook elvonásával? Lehet. Minden esetre, a sok kéretlen tartalom eléggé leterheli az ember agyát, elveszi a figyelmet és az energiát. Összpontosítani a nagy Világ experianszra tán érdekesebb, mint hasznos. Érdekes a hindu kézi munkája, vagy a japán faragása, a hikimiki stúdiós filozófiája, de az én életemre teljesen irreleváns. Mi az, ami az én életemre releváns?
A műhely, a család, az udvar, a kert, az autóm. Az én munkám, az én zeném, az én mindenem.
Kezdem érezni, hogy az ember a saját környezetét kell megértse, nem a nagy Világét.
Mit tudok én változtatni politikailag akár az én udvaromon? A tehenészek debilitása messze túlhaladja számszerűleg is az én voksomat, bármiről legyen szó.

Hihetetlen, Cézárral végül elültettük mind a közel tízezer virághagymát. Jövőre mit kezdek vele, nem tudom. De egyértelműen keresek valami árusítási lehetőséget. Valamit kiötletelek. Nem más, de jövőre nagyon kéne a tetőn is dolgozzak, már jókora lyukak tátonganak, beázik rendesen a csarnok, és azt mondtam, ha már dolgozok a tetőn, akkor létre akarok hozni egy melegházat. Minimum minimórum 300 négyzetméteres melegházat tudnék létrehozni. És ha nagyon meggondolom, még fűthetőt is.